• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Scholes: Jobb teljesítményt vártam Van Gaaltól!


    Az egykori középpályás szerint a holland teljesen más most, mint a VB-n, és nagyon aggódik a csapat morálja miatt.Van Gaal
    A United jelenleg a 10.helyen áll, 13 ponttal 10 meccs után, míg tavaly, David Moyessal a padon 5 ponttal többel állt ekkor.
    Van Gaal sokat költött a nyáron, jött Di Maria brit rekordot jelentő 76 millió euróért, és Scholes szerint jobban kellene teljesítsen a csapat.
    “Louis van Gaal a fejlődésről beszél, és én is egy jobb teljesítményre számítottam,”írta Scholes a The Independentben megjelenő írásában.
    “Nagyon nehéz kitalálni, hogy Van Gaal mire gondol a meccsek alatt.A viselkedése nem változott meg teljesen, viszont most egy kicsit visszafogottabb.
    “Teljesen más, mint akit a VB-n láthattunk.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 november, 7

    Cimke: , ,

    Scholes: Di Maria nem boldog a Manchester Unitednál!


    Az egykori angol sztár szerint a szélső boldogabb volt a Real Madridnál, és elmondta azt, hogy a vörös ördögök keretének egy lökés kellene ahhoz, hogy fejlődni tudjanak.Di Maria
    Az argentin játékos brit rekordot jelentő 59,7 millió fontért jött augusztusban, és 3 góllal, valamint 4 gólpasszal segítette a csapatot.
    Biztatóan kezdett a hússzoros angol bajnoknál, viszont Scholes szerint egy újabb lökésre van szüksége, többekkel együtt, hogy meg tudják szakítani a csapat 3 meccses nyeretlenségi szériáját.
    “Félek, hogy a United játékosok hangulata nem a legjobb,”írja a The Independent.
    “Mikor a Real-Liverpool meccs közvetítésére készültem fel, Madridban, akkor tavalyi felvételeket néztem, ahol széles mosollyal ünnepelt minden gólt Cristiano Ronaldoval.
    “Nem ennyire boldog a Unitednál. A csapat hangulata sem a legjobb.”
    Louis van Gaal csapata jelenleg a 10. helyen áll 10 meccs után, és szombaton hazai pályán fogadja majd a Crystal Palacet.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 november, 7

    Cimke: , , ,

    Scholes nem akar a MU edzője lenni!


    Paul Scholes elutasította azt, hogy a MU új edzői stábjának tagja legyen, családi okok miatt.
    A MU új vezetőedzője, David Moyes felkérte a 38 éves játékost, Ryan Giggs és Phil Neville mellett, hogy legyenek edzők, miután második alkalommal is visszavonult májusban.
    Giggs a csapat új játékos-edzője, és Neville az első csapat edzője.
    Scholes az edzői pálya helyett viszont inkább a családját választotta, bár a skót még így is része marad a hosszú távú terveknek az Old Traffordon.
    Ezt mondta Moyes:”Azt akartam, hogy legyen kapcsolatom a már itt levőkkel.
    “Beszéltem Paul Scholessal, de ő több időt akar a családjával tölteni.
    “Paul fantasztikus volt velem, és sokat segített. 1 vagy 2 órát beszéltem vele telefonon, de azt mondta, hogy többet akar a családjával tölteni.
    “Visszavárjuk, ha készen áll rá.”
    Giggs és Neville bevonásáról ezt mondta:”Biztos akartam lenni abban, hogy a stábban fiatal tagok is vannak.”
    Scholes egész pályafutását a Manchester Unitednál töltötte, amellyel 11 alkalommal nyert Premier Leaguet, és 2 alkalommal Bajnokok Ligáját.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    RVP: A United lehet az utolsó klubom!


    Robin van Persie szerint lehet, hogy karrierjét a MU-nál fejezi be, miután megdícsérte csapatát, mely jól kezeli idősebb játékosait.
    RvP jól játszott az Arsenaltól való átigazolása óta, mivel 38 meccsen 23 alkalommal talált be,hogy így juttassa a PL csúcsára a vörös ördögöket.
    Annak ellenére, hogy az utolsó 10 meccsén csak 1 alkalommal talált be, Van Persie élvezi az életet az Old Traffordon.
    “Az elkövetkező években a Manchester Unitednál leszek.És lehet még hosszabb távon is.A United lehet az utolsó csapatom,”mondta a Voetball Internatiolnak.
    “Minden nap új kihívás a Unitednál. A fejlődésem folyamatos.Extra erőt ad az, hogy új edzők és csapattársak vesznek körül, új ötletekkel, egy teljesen új környezetben.”
    Van Persie megdícsérte tapasztalt csapattársait, a 38 éves Paul Scholest és a 39 éves Ryan Giggset, akik a holland mellett rendszeresen játszanak.
    “Több klub van Európában, ahol találhatsz idősebb játékosokat, akiket értékelnek,”mondta.
    “Ez megszokott a Juventusnál és az AC Milannál. A Manchester United jelenleg egy jó példa erre.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 március, 27

    Cimke: , , , ,