• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Wenger figyelmezteti az Arsenalt: Berbatov még mindig nagyszerű!


    A menedzser kicsit fél a Tottenham és a MU egykori csatárától, aki továbbra is a topon van technikáját és labdarúgó intelligenciája miatt.Berbatov
    A bolgár 8 évet játszott a PL-ben, a Tottenham-MU-Fulham hármasnál, majd 2014 januárjában a Ligue1-ba igazolt.
    Berbatov 7 gól szerzett idén, és Wenger elmondta, hogy jelentős veszélyt jelenthet ma este.
    “Visszaesésben van? Nem hiszem. Nagyszerű támadó. 34 éves és még mindig a legmagasabb szinten játszik, erre pedig nem sokan képesek.
    “Azért sikerül ez neki, mivel technikás játékos. Számíthat erre a sprinteknél is.
    “Nem olyan fitt, mint 10 éve, de sokkal jobban lát már a pályán.”
    Wenger kiemelte azt is, hogy az Arsenalnak tanulnia kell az elmúlt évek hibáiból, hogy továbbjusson a legjobb 8ba.
    “Az elmúlt 4 évben dühösen estünk ki, mivel 3 alkalommal is gólt kaptunk az első 30 percben.
    “Ez megpecsételte a sorsunkat, mivel nagyon szoros volt a meccs. Tanultunk ebből, és ezt meg is mutathatjuk szerdán.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 február, 25

    Cimke: , , ,

    A Monaco csatára, Lacina Traore kölcsönbe megy az Evertonhoz!


    A csatár január 4én igazolt a Monacohoz, és sokáig úgy tűnt, hogy a West Hamhez megy, viszont Roberto Martinez csapata egy késői ajánlatot tett rá.
    Lacina TraoreAz Everton elismerte, hogy a szezon végéig kölcsönvették Lacina Traoret.
    A 203 centi magas csatár csak január 4.én igazolt a Monacoba, és közel állt ahhoz, hogy a West Ham vegye kölcsön,viszont Sam Allardyce megrettent a munkavállalási engedély hallatán.
    Az egykori Anzhi és kolozsvári CFR játékos sorsát viszont egy késői ajánlat változtatta meg, mivel Roberto Martinez egy újabb csatárt akart kölcsönvenni Romelu Lukaku mellé.
    Traore így Martinez második januári igazolása, mivel az Everton már leigazolta Aiden McGeadyt is, hogy így növelje az esélyét a 4.helyre.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 január, 25

    Cimke: , , , ,

    A Roma versenybe száll Naniért!


    A szélsőt érdekelheti a Serie-A s csapat, és Rudi Garcia is érdeklődik iránta, de a vörös ördögök a lehető legtöbbet akarják kapni érte. Nani
    Rudi Garcia azt kérte a Gialorossi csapatától, hogy legyen meg a 14. igazolás a szezon előtt, de a Monacos Claudio Ranieri is versenybe szállhat érte, bár korábban kijelentette, hogy nem érdeklődik a 26 éves játékos iránt.
    Nani csere volt leginkább az előszezonban, de két alkalommal talált be a Crewe ellen, és az AIK ellen is játszott, de sérülten hagyta el a pályát.
    A Galatasaray is érdeklődött a portugál játékos iránt, de a United visszautasította a 7 millió eurós ajánlatot érte.
    David Moyes viszont júliusban kijelentette, hogy számol a játékossal, és egy szerződés hosszabbítási ajánlatot is adhat az egykori Sporting sztárnak.
    17 alkalommal játszott a vörös ördögöknél, így Nani lehet, hogy távozni fog a Serie-A-ba, így lehet távozni fog 6 év után az Old Traffordról.
    Zaha érkezése, valamint Antonio Valencia és a gyógyuló Ashley Young is konkurenciát jelent, így nem garantált, hogy kezdő legyen.
    Rómában pedig Erik Lamelaval, Francesco Tottival, és az új érkező Gervinhoval kell megharcoljon a helyért, bár a United egészen addig nem engedi el a játékost, amíg egy megfelelő ajánlatot nem kap érte.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 augusztus, 9

    Cimke: , , ,