• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Pochettino: Lloris a BL-be juthat a Spurssel is!


    Mauricio Pochettino elmondta, hogy szerinte Lloris nem távozik a nyáron, mivel csapata el tudja majd érni az egyik BL helyet, mint célt.Lloris
    Llorist több csapattal is szóba hozták már, többek között a Manchester Uniteddal is, aki David de Gea helyére kereshet valakit.
    Pochettino szerint viszont Lloris, aki a nyáron 5 évre írt alá, maradni fog.
    “Hugo a Tottenhammel akar a BL-ben játszani.
    “Semmi se változott azóta. Boldog itt, és a csapattal be akar érni a BL helyre. Ez az álma.”
    Pochettino Harry Kaneről is elmondta véleményét, miután a játékos elmondta azt, hogy játszani akar az U21es EB-n.
    “Nem változott semmi, ez a szövetség és Harry dolga.
    “Most ő egy ország hőse. Amikor Harryről beszélsz, akkor mosolyogsz. Könnyű róla beszélni.
    “Ez nagyon jó dolog. Meg kell értsük, hogy ez az ő döntése.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Foci Eb, Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Könnyű a Leicester elleni felkészülés Pochettinoék számára!


    A Tottenham ki akarja javítani a United elleni hibákat a Leicester City ellen, mondta Mauricio Pochettino.Pochettino
    Az Old Traffordi 0-3 után nehezebb lesz elérni a 4.helyet a csapat számára.
    “Ezen a héten nem kellett túl sokat beszélni, ez egy könnyű hét volt,”mondta.
    “Mindenki egyetértett abban, hogy mi történt az Old Traffordon, így könnyű lesz javítani.
    “Mindenki csalódott volt a meccs után.Mindenki tudja azt, hogy javulni kell, és hogy erősödni kell, így elég könnyű hetem volt.
    “Meg kell mutatni azt, hogy nem sérültünk túlzottan meg, és a legjobbat kell majd nyújtsuk a 3 ponthoz.
    “Fontos, hogy kijavítsuk a problémákat, és meg kell mutassuk szombaton, a Leicester ellen, hogy a United elleni vereség csak egy kisiklás volt.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 március, 19

    Cimke: , ,

    Kane nagyszerűen érzi magát!


    Harry Kane nagyszerűen érzi magát, és mindig emlékezni fog az Arsenal ellen 2-1re megnyert meccsre, amelyen 2 gólt szerzett.harry-kane-premier-league-football-english-soccer-club-arsenal-tottenham_3261504
    A támadó kiegyenlített, majd a 86.percben megszerezte a győztes gólt, egy fejessel, így a Spurs nyerni tudott Özil korai vezető gólja ellenére.
    Kane, aki idén már 22 gólnál tart, ezt mondta a BT Sport1nek: “Ez egy olyan érzés, amit nem felejtek el egész karrierem során.
    “Ez volt az első észak londoni derbim, és nagyszerű volt, ahogyan nyertünk. Valószínű nem tudok majd aludni.”
    Kane idén nagyon nagyot fejlődött, viszont a 21 éves játékos nem szál el ettől.
    “Élvezem a focit. Mosollyal játszok az arcomon. Megteszem amit tudok, és a lehető legkeményebben dolgozom. Jól megy a csapatnak is, és ez is előrevisz minket.
    “Csak a pályán akartam lenni, és a többiekkel játszani. Nagyon jól játszottunk, és alig várjuk a következő meccset.”
    Kane csapattársa, Ryan Mason kiemelte a szurkolókat: ” Nem hiszem, hogy lehetne valahol máshol jobb atmoszféra, mint ami itt volt.”
    A Tottenham menedzsere, Mauricio Pochettino különlegesnek írta le ezt a győzelmet, majd Kanet dícsérte.
    “A tehetsége és a lehetőségei nagyon jók, de még sokat fejlődhet,”mondta a BT Sport 1nek.”

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 február, 8

    Cimke: , , ,

    Pochettino egységes fellépést akar a Tottenhamtől!


    Mauricio Pochettino egységes fellépést vár a csapattól úgy a pályán, mint azon kívül, hogy így lépjenek túl rossz formájukon.Pochettino
    A Tottenham csak 2 meccset nyert otthon idén, és a nemzetközi szünet előtti 4 meccsükből csak 1et nyertek, így a 12.helyen állnak csak.
    Emiatt elégedetlenek a szurkolók, de Pochettino elmondta, hogy a javulásra koncentrál.
    “Nem most kell megtalálni azt, hogy ki a hibás. Együtt kell legyünk,erősen. Ez a mi felelősségünk.
    “Az én felelősségem azt, hogy eredményesek legyünk, és fejlődjünk csapatként.
    “Előre kell nézzünk, és javítanunk kell. Fejlődni kell.
    “Pozitívak kell legyünk, de megértem azt, hogyha a szurkolók otthon nem boldogok.
    “Az a megoldás, hogy jobbak legyünk a pályán, és azt kell sugározzuk a szurkolók felé, hogy sikeresek akarunk lenni.”
    A Tottenham vasárnap játszik a Hull City ellen, idegenben, a KC Stadiumban.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 november, 21

    Cimke: , ,

    Pochettino a bajnoki címet célozza meg!


    Mauricio Pochettino biztos abban, hogy meg tudja szerezni a Tottenhammel a rég várt bajnoki címet.
    PochettinoPochettino a Southamptontól jött a White Hart Lanere, és 5 évre írt alá. Tim Sherwoodot követte a padon.
    Az argentin rövid távú célja az, hogy az ő stílusát játssza a csapat, hosszú távon pedig az, hogy a Tottenham megnyerje a bajnoki címet, először 1960-61 után.
    Ezt mondta a The Sunnak:”Minden menedzser a legjobbakat akarja, hogy ő is a legjobb legyen. Már az első nap tudtam, hogy a Spurs egy nagy klub.
    “A célom az, hogy megnyerjük a Premier Leaguet. Az a célunk, hogy bajnokok legyünk.
    “A célunk az, hogy a csapat ki tudja alakítani a saját stílusát, hogy fejlődjünk, és azt a focit játsszuk, amelyiket akarjuk.”
    A Tottenham a 6. lett az elmúlt szezonban, így indulhat az Európa Ligában.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Európa-liga, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 július, 21

    Cimke: , ,

    A szentek visszautasították a Fontera tett ajánlatot!


    A Southampton visszautasította a Cardiff City Jose Fontera tett ajánlatát, állítja a Sky.
    Jose FonteA szentek visszautasították a Liverpoolt is, aki Dejan Lovrenre tett ajánlatot, mivel az új edző, Ronald Koeman el akarja kerülni a csapat széthullását.
    Adam Lallana és Rickie Lambert már a Liverpoolnál vannak, míg Luke Shaw a Unitednál.
    A szentek-akik edzője, Mauricio Pochettino már a Tottenhamnél van-60 milliót szereztek már, és nincs szükség arra, hogy több sztárt eladjanak.
    A csapat vezetője, Les Reed Luke Shaw 27 millió fontos átigazolása után elmondta, hogy változtatnak a hozzáállásukon.
    “Szomorúak vagyunk Luke távozása miatt, mivel a legjobb szerződést akartuk neki szerezni, lévén, hogy sokat fektettünk bele az elmúlt évtizedben.
    “Ez jó viszont a Southamptonnak is, és remélem azt, hogy határozott üzenetet küldünk a többi klubnak, amely a játékosainkat akarja.
    “Az érte kapott pénzt befekteti az új menedzserünk, Ronald Koeman, hogy építsünk a következő szezonra, és a jövő évekre.”
    Lovren és Fonte alkották a tavaly a szentek védelmének közepét.
    Fonte 2010ben érkezett a Crystal Palacetól, 800 ezer fontért, és azóta 173 bajnokin szerepelt a csapatban.

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 július, 4

    Cimke: , , ,

    Wanyama:Nagy ütés számunkra Pochettino távozása


    Az argentin 18 hónap után távozik a Southamptontól, miután 5 évre írt alá a Tottenhamnél, ahol Tim Sherwood helyére érkezik.
    WanyamaPochettino kedden mondott fel, majd 5 évre írt alá a White Hart Lanen.
    Az argentin hozta Wanyamat a csapathoz, 12,5 millió fontért, a Celtictől.
    A kenyai elmondta, hogy milyen szomorú az edző távozása miatt.
    “Sokat tanultam tőle, és sokat tanított, ezért fejlődtem játékosként,ahhoz képest, mint amilyen a Celticnél voltam,”mondta a Capital FM Kenyanak.
    “Nagy szerepe volt a karrierem fejlődésében.
    “Azt akartam volna, hogy maradjon, mivel nagyon törődött a klubbal, és úgy gondolom, hogy a tulajdonosok nem kellett volna elengedjék, mivel a csapat jobb lehet jövőre. Nagy ütés ez, mivel jó kapcsolata volt a játékosokkal”
    A bal bekk, Luke Shaw, valamint a támadó középpályás, Adam Lallana is várhatóan távozni fog a csapattól.
    Wanyama elmondta, hogy jó lenne, ha a csapat egyben maradna.
    “Nem akarom, hogy távozzanak, mivel együtt egy sikeres csapatot rakhatunk össze a Southamptonnál.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Pochettino azt várja, hogy Shaw maradjon!


    Mauricio Pochettino figyelmeztette Luke Shaw kérőit, hogy a védő szerinte jövőre is a Southamptonnál marad.
    PochettinoA védőt több PL klubbal is szóba hozták, és a 18 éves játékos azt mondta, hogy a MU vagy a Chelsea lehet a befutó.
    A szentek edzője szerint a tulaj, Katharina Liebherr, valamint az elnök, Raplh Krueger döntenek majd.
    “Először hallottam ezt, ez új nekem. A nap végén Luke Shaw még a Southampton játékosa marad, és a klub dönti majd el, hogy mi lesz vele a jövőben.
    “Persze, hogy érdeklődnek iránta, de a Southampton játékosa, és úgy tűnik, hogy itt folytatja majd.
    “Sok Southampton játékos iránt érdeklődnek, de ők jól érzik magukat itt, és a legtöbbjük hosszú távú szerződéssel rendelkezik.
    “Ők megértik azt, hogy mit jelent egy Premier League játékosnak lenni, így nincs miről beszélni előttük. Ha bármilyen döntés születik, akkor azt a tulaj hozza meg.”
    Kanada egykori jéghoki edzője, Krueger elmondta, hogy meg akarják tartani Pochettinot nyár után is, annak ellenére, hogy ez még nem hosszabbított.
    Az egykori Espanyol menedzser viszont elmondta, hogy a klubon áll a döntés.
    “Nem hiszem, hogy harc lesz, még 1 év van a szerződésemből. A klub hozza meg a döntést, akkor amikor ő akarja.
    “Nem nagyon tudom azt, hogy miért ennyire nagy tevékenység ez.”

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 április, 17

    Cimke: , ,

    Pochettino óvatos a Swansea meccs előtt!


    A Southampton vezetőedzője, Mauricio Pochettino nem számít könnyű meccsre vasárnap a Swansea ellen, annak ellenére, hogy a vendégek programja elég sűrű. Pochettino
    A walesiek 3 meccset játszottak az utóbbi 8 napban, legutóbb az UEFA Európa Ligában.
    A PL csapat 1-0ra nyert csütörtökön a svájci St Gallen ellen, így folytatván jó sorozatát, most viszont kevés ideje lesz pihenni.
    Ez viszont a Southampton edzője szerint semmit sem jelent, és az argentin szerint nehezebb dolguk lesz, mint valaha.
    “A Swanseanak volt elég ideje, hogy pihenjen az Európa Liga meccs után. Arra számítunk, hogy nagyon jók lesznek.
    “Minden edző más, és minden klubnak megvan a saját stílusa. Mint vezetőedző egy meglehetősen egyszerű filozófiára alapozom a játékot.”
    A vezetőedző elismerte, hogy Luke Shaw még nincs formában, mivel a héten betegséggel küszködött.
    Reméli viszont az, hogy jól lesz, és a Southampton megszerzi sorozatban 4. győzelmét, ha az összes sorozatot nézzük.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Európa-liga, Premier Liga (élvonal)

    Davis: A Southampton készen áll az új szezonra!


    Steven Davis szerint a Southampton felkészülése után jó formában várhatják a szezont.Steven+Davis+Manchester+City+v+Southampton+LnRdu0JqBYkl
    Mauricio Pochettino csapata 3 felkészülési meccsét nyerte meg az 5ből. Az utolsó meccsén 0-0 után kapott ki 11esekkel a spanyol első osztálybeli Celta Vigotól.
    Lassan kezdett a csapat az elmúlt szezonban, végül pedig 14.lett, de Davis javulást vár erre a szezonra.
    “Az előszezon arra van, hogy fitt legyél a szezonra, és, hogy készen állj a szezonra. Minél közelebb vagyunk, annál izgatottabb mindenki.
    “Előre kell nézzünk, és reméljük, hogy jól kezdünk a West Brom ellen.
    “Jó előszezonunk volt, sok munkával. Még van hely a fejlődésre, mint mindig. Az elkövetkező hetek célja, hogy készen álljunk a West Brom elleni meccsre.”
    A középpályás Davis tavaly 33 alkalommal szerepelt, és 2 gólt szerzett, mindkettőt a Manchester City ellen.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)