• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Hughes: A Stoke City megnyerheti a Ligakupát!


    A Stoke idegenben nyert a Sunderland ellen, kedden, köszönhetően Marc Muniesa két góljának, és menedzsere elmondta, hogy nem látja okát, hogy miért ne nyerhetnék meg a sorozatot.QPR-v-Reading-Mark-Hughes_2855975
    Hughes elmondta, hogy a győzelem a csapat első számú prioritása, így megismételheti az 1971-72es sikert.
    A Stoke az elmúlt szezonban a negyeddöntőig jutott, ahol a Manchester United ejtette ki, de a walesi edző reméli, hogy idén tovább mehetnek.
    “Beszéltünk erről a szezon előtt, és szépen fejlődtünk.
    “Csak 3 sorozatban vagyunk jelen, ebből pedig kettőben van esélyünk, így megpróbáljuk a legjobbat kihozni.
    “Nem volt könnyű a sorsolás, egy PL csapatnál, idegenben, viszont idejöttünk és nyertünk a múltkori döntetlen után, de több PL csapat is egymással találkozott.
    “Hálásak lehetünk így, mivel több Premier League csapat is kiesik ebben a körben.
    “Mindenki tudja, hogy egy kis szerencsére is szükség van, de ha jól állunk hozzá a meccsekhez, és idegenben is nyerünk jobb csapatok ellen, akkor jó esélyünk van.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 szeptember, 24

    Cimke: , ,

    Premier League-28.forduló-Összefoglaló!+Ligakupa


    A csonka fordulóban számos érdekes meccset játszottak, és az élmezőny állása is változott a forduló után.
    City Capital One Cup




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Egyéb kupák, Európa-liga, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2014 március, 2

    Cimke: , , , , , , ,

    Lescott kupatriplázással akar zárni a Manchester Citynél!


    Annak ellenére, hogy a BL-ben nem áll jól a csapat, Pellegrini csapata még mindig esélyes egy triplázásra.
    LescottA védő már beletörődött abba, hogy nem kap új szerződést az Etihad Stadiumban a szezon végén, de meg akarja nyerni a Premier Leaguet valamint az FA-Kupát a csapatával, bár már nyert egy FA-Kupát
    A 31 éves játékos nem feltétlenül a kezdő tagja, de minden Ligakupa meccsen kezdő volt, és várhatóan az lesz majd a Wembleyben vasárnap sorra kerülő, Sunderland ellen Ligakupa döntőben is.
    Lescott elmondta azt is, hogy a Citys karrierjét érmekkel akarja lezárni.
    “A Wembleybe megyünk a döntőben, és van esélyem arra, hogy része legyek ennek.
    “Tudtam ezt akkor is, amikor itt maradtam, és tudtam azt is, hogy mit érhetünk el.
    “Nagyszerű lenne az, ha kétszeres bajnokként távozhatnák, úgy, hogy triplázunk idén a csapattal.
    “Már régóta tudom azt, hogy nem kapok új szerződést, de nem csak egy adott teljesítmény miatt.
    “Távozhattam volna januárban is, de elkezdtem a szezont, és úgy gondolom, hogy elég sok meccset játszottam, hogy biztosítsam a helyemet, valamint még egy pár meccset a csapatban.”

    Forrás.www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Egyéb kupák, F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 február, 27

    Cimke: , , , , ,

    Sherwood hosszabb távon akar a Tottenhamnél maradni!


    A Spurs ideiglenes vezetőedzője 10 éves szerződést akarna, ha akarják őt, és elmondta, hogy nem szívesen térne vissza az edzői stábba.Sherwood
    A 44 éves menedzsere először szerdán ült a padon, a Ligakupában, a West Ham elleni 2-1-es vereség alkalmával, miután hétfőn elbocsátották Andre Villas-Boast.
    A vereség ellenére Sherwood biztos abban, hogy megvan a tudása ahhoz, hogy javítson a Tottenham helyzetén.
    “Ha rajtam múlna, 10 éves szerződés kellene, de a mostani foci nem ilyen már.
    “Mindent tudok a csapatról, játszottam is itt, ez az én csapatom. Ismerem a csapat szurkolóit, és azt, hogy mit várnak el, de én kell meghozzam most a döntéseket, és tiszteletben kell tartsam azok döntését, akik kineveztek.”
    Sherwood, akit még Harry Redknapp hozott a csapathoz, elmondta, hogy semmi nem érdekelné jobban, mint a vezeteőedzői poszt.
    “Hosszú távon ez az első számú célom. Nem lenne jó számomra, ha visszamennék asszisztensnek, de ez az elnök döntése lesz.
    “Én vezetem a csapatot vasárnap, a Southampton ellen, de gyorsan jönnek most a meccsek, így nem tudom, mikor tudunk igazítani valamin.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 december, 21

    Cimke: , , ,

    Premier League-17.forduló-Beharangozó!


    A 16.forduló szombat kora délután kezdődik, és a hétfő esti, 21 órás meccsel ér majd véget.




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2013 december, 20

    Cimke: , , , , , ,

    Sherwood pozitív reakciót vár a csapattól!


    A Tottenham ideiglenes vezetője, Tim Sherwood reméli, hogy a csapat jól válaszol a változásra a West Ham elleni Ligakupa meccsen.Sherwood
    A csapat vasárnap 5-0-ra kapott ki a Pooltól, és ezután AVB-t elbocsátották, ami után Sherwoodot nevezték ki ideiglenes vezetőedzőnek.
    Az első meccse szerdán lesz, a Ligakupában, és a 44 éves edző elmondta, hogy elégedett azzal, amit az edzésen látott.
    A West Ham októberben 3-0-ra győzte le a White Hart Lanen a Tottenhamet, de Sherwood elmondta, hogy el akarják ezt most kerülni.
    “A fiúk jól teljesítenek. Amikor elveszted a vezetőedződet, az egy változás, de remélem, hogy erre jól válaszolnak majd, és jó eredményt érhetünk el a West Ham ellen.
    “Nagy meccs lesz ez, főleg azután, hogy tudjuk mi történt a csapatnál. Előre kell lépjünk, és a lehető leghamarabb újra játékban kell legyünk.
    “Türelmesek kell legyünk, mivel másképp letámadhatnak minket kontrából. Már a meccs elején jók kell legyünk, hogy elnyerjük a szurkolók biztatását,valamint hogy készen álljunk mindenre.
    “A védelemben meglehetősen kevesen vagyunk, így adva van a feladat, hogy jó teljesítményt nyújtsunk úgy csapat, mint egyéni szinten.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 december, 17

    Cimke: , , , ,

    Bendtner: Nagy meccsként kell a mai találkozót kezelni!


    Nicklas Bendtner szerint a keddi Ligakupa meccset úgy kell kezeljék, mint egy BL találkozót.Nicklas Bendtner
    A Pl két jó helyen álló csapata találkozik egymással az Emiratesben, és Bendtner szerint a taktikai és a mentális felkészítés is nagyon fontos lesz.
    “Amikor két nagy csapat találkozik egymással, akkor az bárhogy elsülhet. Ez majdnem olyan, mint a BL, mivel most taktikailag és mentálisan is fel kell legyünk nagyon jól készülve.
    “A meccs kulcsa az első 5 vagy 10 perc lesz mindkét félidőben. Nagyon sok gól esik ilyenkor, mivel a koncentráció ilyenkor visszaesik. Akárki elleni is játszunk, nagyon koncentráltak kell legyünk, ilyenkor pedig még inkább.”
    Bendnter idei első meccsét a csapatban a Ligakupában játszotta, több, mint 2 év máshol szereplés után, viszont elismerte, hogy viszonylag könnyű volt az átállás, miután a Sunderlandhez és a Juventushoz kölcsön volt adva.
    “Mindig is ismertem a klubot, és nem kellett adaptálódjak. A legfontosabb az volt, hogy újra formába lendüljek, játékkal. Itt vagyok most, és megpróbálok többet szerepelni.
    “Amikor a csapat jól játszik, akkor meg kell ragadd a lehetőséget, amit kapsz.”

    Forrás:www.arsenal.com




    Témakör:
    Egyéb kupák

    Dátum: 2013 október, 29

    Cimke: , , ,

    A Chelsea-s Van Ginkel 6 hónapig nem játszhat!


    A középpályás elülső keresztszalagja sérült meg a keddi Swindon elleni Ligakupa meccsen, és az ezt követő műtét után a szezon nagy részét ki kell majd hagyja.Van Ginkel
    A holland válogatott csak 10 percig volt a pályán a keddi Ligakupa meccsen, mivel ezután ütközött Alex Pritcharddal, és emiatt ki kell majd hagyja a szezon nagy részét.
    Van Ginkel a nyáron érkezett a Vittessetől, és eddig mindössze csak 2 meccsen kapott lehetőséget, és várhatóan áprilisig nem léphet pályára.
    A meccs után a Chelsea segédezője, Steve Holland így nyilatkozott a sérülésről:”Marco megsérült. Talán még túl korai kijelenteni, de nem nézett ki túl szépnek a sérülése.
    “Csütörtökön vizsgálják meg a térdét. Túl korai megmondani a súlyosságát, viszont reméljük nem nagyon súlyos a sérülés.
    “Nem nézett ki túl jónak akkor, amikor lejött. Meg kell nézzük az eredményeket, de csak csütörtökön tudunk többet.”
    A helyére behozott Ramires is megsérült kedd este, és várhatóan ő is ki kell hagyja a szombati bajnokit, amikor a Chelsea a rivális Tottenhamhez látogat.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Özilt meglepte az, hogy milyen jók az Arsenal fiataljai!


    Az ágyúsok rekordigazolása nagyon elégedett volt, hogy milyen mély és erős a keret, miután Serge Gnabry és Thomas Eisfeld is nagyszerűen játszott.Özil
    Arsene Wenger nagyon fiatal csapatot állított ki a WBA ellen a Ligakupában, amely 11esekkel nyert szerda este. A német válogatott Özil kiemelte két honfitársát, Serge Gnabryt és a gólszerző Thomas Eisfeldet.
    A Twitteren ez mondta csütörtökön a szurkolóknak:”Ők nagyon tehetségesek. Még van mit fejlődjenek, viszont a helyes úton járnak.”
    A 24 éves játékost arról is kérdeztek, hogy ki lepte meg a legjobban a csapatból. Özil nem egy játékost emelt ki, hanem a csapat minőségét:”Nem akarok egy játékost kiemelni, mivel az egész csapat minősége meglepett.”
    Az 50 milliós igazolás megköszönte a szurkolóknak azt, hogy segítették őt a londoni beilleszkedésben:”A város hihetetlen, és nagyon jó. Nagyon sok mindent lehet itt csinálni.”
    Özil beilleszkedését segítette vezetőedzője is, aki több nyelven beszél, és a játékos is elismerte azt, hogy van olyan, amikor németül beszélnek.
    “Van olyan, hogy németül kommunikálunk. Nagyon jól beszél.”
    4 gólpasszt adott 2 meccsen az egykori Real Madrid játékos,aki próbálja megragadni a pillanatot, viszont elismerte azt, hogy még van hová fejlődni.
    “Nem akarom magamat dicsérni, de jók a statisztikáim. Viszont több gólt akarok szerezni.”

    Forrás.www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 szeptember, 26

    Cimke: , , , , , ,

    Pallister: Di Canionak mennie kellett!


    Gary Pallister elismerte, hogy nem volt választása, mikor elbocsátotta a vezetőedző Paolo di Caniot.Di Canio
    Az olasz rövid ideig volt a Stadium of Light-ban, és edzősködésével a csapat az utolsó helyet foglalja el a bajnokságban.
    Di Canio számos kritikával illette a játékosokat, és Pallister, aki 4 alkalommal volt bajnok a MU-val, szerint ez tarthatatlan volt.
    “Amikor nyilvánosan szidod a játékosokat, akkor elég vékony jégen táncolsz, mivel elvesztheted a tiszteletüket.
    “Rendben van, hogy ha a menedzsered szájára kerülsz, mivel én is így jártam többször Sir Alex Fergusonnal.
    “Ha megszid az öltözőben a többiek előtt, akkor azt el kell fogadni, ha nem is értesz mindig egyet az okkal.Ha ez az öltözőben történik, akkor az ott fog maradni.
    “Viszont nem szabad nyilvánosan szidni őket. Láttuk, hogy volt olyan a Swindonnál, akit a pályán szidott le. Volt olyan kapus, akit 10 perc után lecserélt, és olyan gyerek is, akit a hazai szurkolók szeme láttára szidott le.
    “Ezt nem folytathatod, mivel erre reagálni fognak a játékosok.”
    Kevin Ball vette át a csapatot, akivel a csapat a Ligakupában 2-0ra nyert a Peterborough United ellen, kedden, aki kijelentette azt, hogy szívesen maradna a csapatnál.
    Pallister viszont most figyel egykori csapatának, a MU-nak a Liverpool elleni Ligakupa meccsére.
    “Anglia legeredményesebb csapatai találkoznak egymással. Már régóta megy a rivalizálás a csapatok között, és szenvedélyesek ezek a meccsek.
    “A csapat szurkolói győzelmet várnak, főleg a hétvégén történtek után, mivel nem engedhető meg még egy olyan szenvedéses meccs.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)