• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Huth bizonytalan jövőjét illetően!


    Robert Huth elmondta, hogy bizonytalan az, hogy a Stoke Citynél játszhat e jövőre.Huth
    A középvédő az elmúlt szezonban a Stoke kezdőjének tagja volt, viszont idén hátrébb esett, Mark Muniesa, Philipp Wollscheid és Marc Wilson mögé.
    A 30 éves védő kölcsönbe a Leicesterhez ment, januárban, és ő is része a csapat feltámadásának, viszont nem tudja azt, hogy végleg leigazolják e.
    “A Stokeon múlik mi lesz,”mondta a Stoke Sentinelnek.
    “Ez az egyetlen út, ők hozzák meg a döntést.
    “Még 1 évem van. Stoke City játékos vagyok és a csapat dönt.
    “Ha jónak látják, hogy maradjak, maradok, ha nem, akkor megyek.Rajtuk múlik.”

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 május, 12

    Cimke: , ,

    Könnyű a Leicester elleni felkészülés Pochettinoék számára!


    A Tottenham ki akarja javítani a United elleni hibákat a Leicester City ellen, mondta Mauricio Pochettino.Pochettino
    Az Old Traffordi 0-3 után nehezebb lesz elérni a 4.helyet a csapat számára.
    “Ezen a héten nem kellett túl sokat beszélni, ez egy könnyű hét volt,”mondta.
    “Mindenki egyetértett abban, hogy mi történt az Old Traffordon, így könnyű lesz javítani.
    “Mindenki csalódott volt a meccs után.Mindenki tudja azt, hogy javulni kell, és hogy erősödni kell, így elég könnyű hetem volt.
    “Meg kell mutatni azt, hogy nem sérültünk túlzottan meg, és a legjobbat kell majd nyújtsuk a 3 ponthoz.
    “Fontos, hogy kijavítsuk a problémákat, és meg kell mutassuk szombaton, a Leicester ellen, hogy a United elleni vereség csak egy kisiklás volt.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 március, 19

    Cimke: , ,

    Schwarzer a Chelseatől a Leicester Citybe igazolt!


    A veterán csak a 3. volt a sorban Courtois és Cech mögött, ezért távozott, és 2016ig írt alá a rókáknál.Schwarzer
    A 42 éves játékos 2016 júniusáig írt alá. Nigel Pearson azért akart megszerezni a játékost, mert nagy rutinnal rendelkezik, ami nagy segítségére lehet a csapatnak.
    Schwarzer több, mint 600 meccsen szerepelt a Boroban és a Fulhamben.
    Jose Mourinho már a hétvégén elismerte, hogy Schwarzer távozik. A menedzser dicsérte az ausztrál kapust, akit 2013 júliusában azért igazolt le, hogy legyen tartalék kapusa a csapatnak Courtois és Cech mellett.
    “Személyem, a stáb, valamint a játékosok nagyon hiányolják majd a nagy embert. A legjobbat kívánjuk neki az új életében, a Leicesternél,”mondta Mourinho a Watford elleni FA-Kupa győzelem után.
    A Leicester első számú kapusa, Kasper Schmeichel lábközépcsont törés miatt hiányzik, így Schwarzer Ben Hamerrel kell megharcoljon, hogy a kezdőbe kerüljön.
    A Leicester, amely az FA-kupában 1-0-ra győzte le a Newcastlet, következő bajnokija szombaton lesz, az Aston Villa ellen, otthon.




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 január, 6

    Cimke: , , ,

    A Leicester az első 5ben akar végezni!


    A tulajdonos, Vichai Srivaddhanaprabha 180 millió fontból akarja erősíteni a csapatot, hogy az a legjobb 5ben végezzen.
    Leicester tulajA csapat 10 év után tér vissza, miután megnyerte a Championshipet.
    Nigel Pearson csapata 102 ponttal jutott fel, és a tulajdonos egy erős csapatot akar építeni.
    A milliárdos, aki 2010 augusztusában vette meg a csapatot, majd 2011ben lett annak elnöke, Thaiföld 11. leggazdagabb embere, és kész arra, hogy befektessen a Leicesterbe, hogy a csapat európai kupában játszhasson.
    “A lehető legtovább akarunk a Premier Leagueben maradni.
    “De nem harcolhatnak egyből a legjobb 5be kerülésért. Van e esélyünk e legyőzni őket?
    “Van, de először meg kell vessük a lábunkat az első ligában, azután kell a következő lépésen gondolkodni.
    “Sok pénzbe kerülhet, nagyjából 10 milliárd thai bahtba(180 millió font), hogy oda kerüljünk. De ez nem rettent meg minket. 3 éve ezt tervezem, és ott leszünk.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2014 május, 13

    Cimke: , ,

    A Millwall kölcsönvette St Ledgert!


    A Milwall vészkölcsönbe vette a bajnokságbeli riválisának, a Leicesternek játékosát.
    Sean St Ledger, aki május 4.éig marad, nem mutatkozhat be még új csapatában, mivel a Milwall péntek este épp a Leicesterrel találkozik.
    A Milwall hátsó alakzata eléggé foghíjas, mivel Karleigh Osborne térdín sérüléssel bajlódik, de a vezetőedző, Kenny Jackett reméli, hogy az ír válogatott erősíti majd a hátsó alakzatot, és segíti őket a kiesés elkerülésében.
    St Ledger Danny Shittuval, valamint Mark Beeverssel harcol majd a kezdő 11-béli helyért, a csapatnál, mely jelenleg a 14., 5 ponttal a kiesőzóna előtt.
    A 28 éves játékost engedélyt kapott arra is a Leicestertől, hogy játsszon az FA Kupa elődöntőben áprilisban, ahol is a Wigannel találkoznak majd az oroszlánok.

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2013 március, 29

    Cimke: , ,

    Kane kölcsönben a Leicesterhez ment!


    A Tottenham csatára, Harry Kane a Championshipbeli Leicesterhez ment kölcsönbe egészen a szezon végéig.
    Kane a szezon első felét Chris Hughton Norwichánál töltötte, de miután első PL meccsén játszott a West Ham ellen, partvonalra került bokasérülése miatt.
    A 19 éves játékos nem tudott visszakerülni az első csapatba, és csak 6 alkalommal lépett pályára, így januárban visszament a Tottenhamhez.
    Kane lett a Milwall legjobb fiatal játékosa a tavalyi szezonban, amikor is kölcsönben volt, és 9 gólt szerzett 24 meccsen.
    Az angol U19es válogatottban is szerepelt, ahol 6 gólt szerzett 14 meccsen, és új, 2017ig tartó szerződést írt alá, annak ellenére, hogy a Leicesterhez megy.
    A Tottenham bejelentette azt is, hogy a fiatal kapus, Jordan Archer meghosszabbította szerződését, miután sikeresen játszik kölcsönben a Wycombenál, ahol 21 alkalommal szerepelt.
    A szintén 19 éves Archer a skót U21es csapatban szerepelt, valamint a Bishop’s Stortfordon töltött sikeres szezont az elmúlt szezonban.

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, League One (harmadosztály) és lejjebb, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2013 február, 22

    Cimke: , , , ,

    Johnson magányra vágyik!


    Az egykori Manchester City játékos csak egyedül akar maradni élete további részében.

    A 24 éves játékos kezelés alatt áll, mely a mentális állapotát javítja.
    Johnson, akinek nagyon nagy jövőt jósoltak, szerződését felbontotta a City, miután nem volt már régóta formában.
    Nem játszott már 2009 októbere óta, miután sokszor volt sérült,köztük keresztszalag szakadása is volt.
    A Leicesternél volt kölcsönben rövid ideig, de utóbbi időben olyan hírek terjengtek, hogy már nincs meg a legmagasabb szintű focihoz való hozzáállása.
    A City nem hozta már akkor nyilvánosságra a szerződés felbontását, és a hírek csak ezen a héten kerültek nyilvánosságra. Most úgy látszik, hogy ez akár a karrierje végét is jelentheti.
    “A Priory klinikán kezelnek évek óta, a mentális állapotom miatt, és most nagyon hálás lennék, hogy magamra hagynának egész életem során.

    Forrás: www.teamtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2013 január, 16

    Cimke: , ,

    A Rangers csatárt szemelte ki a Leicester


    A Leicester City nemrég ajánlatot tett a Rangers támadójáért, Nikica Jelavicért, de a skótok elutasították azt.

    A Rókák szeretnének még egy csatárt igazolni holnapig, az átigazolási időszak végéig.

    A skót óriáscsapat bosnyák támadóját nézték ki maguknak, akiért tettek is egy 6,5 millió fontos ajánlatot, de a glasgow-iak nemet mondtak.

    “A Rangers Football Club elutasította a Leicester City Nikica Jelavicért tett ajánlatát. Az angol klub 6,5 millió fontot fizetett volna a csatárért” – olvasható a kék mezesek honlapján.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 augusztus, 30

    Cimke:

    A PL-ből is hívják a Leeds csatárát


    A Leeds United támadója, Max Gradel azt állítja, a West Ham United és a Leicester City mellett a Fulham is szeretné leigazolni.

    A fehér mezesek mindent megtesznek, hogy a hónap végéig meg tudják tartani az elefántcsontparti játékost.

    A szintén a másodosztályban szereplő West Ham és Leicester érdeklődését még talán vissza tudják verni, de a Fulham amellett, hogy élvonalbeli, nemzetközi kupaszereplést is tudna biztosítani a csatárnak.

    “Hogy a Fulham valóban érdeklődik-e irántam? Igen. Rajtuk kívül még a West Ham is szeretne leigazolni” – mondta a 23 éves Gradel.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 augusztus, 23

    Cimke: , , ,

    A Leicesternél szedheti össze magát a City fiatalja


    A Manchester City a következő szezon végéig kölcsönadta középpályását, Michael Johnsont a Leicester Citynek.

    Az U21-es válogatott futballista profi pályafutása ígéretesen indult a manchesteri kékeknél, de 2008-ban hasi sérülést szenvedett, amiből sokáig nem épült fel, majd többször vissza is esett. Eddig 45 alkalommal lépett pályára a felnőttek között.

    A 23 éves Johnsonnak a komoly erősítéseket folytató Leicesternél lesz lehetősége ismét formába lendülni, a másodosztályú klub ugyanis egy évre kölcsönvette.

    A Rókáknál ismét együtt dolgozhat majd Sven-Göran Erikssonnal, aki annak idején, Manchesterben szép jövőt jósolt neki.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 28

    Cimke: ,