• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Lescott kupatriplázással akar zárni a Manchester Citynél!


    Annak ellenére, hogy a BL-ben nem áll jól a csapat, Pellegrini csapata még mindig esélyes egy triplázásra.
    LescottA védő már beletörődött abba, hogy nem kap új szerződést az Etihad Stadiumban a szezon végén, de meg akarja nyerni a Premier Leaguet valamint az FA-Kupát a csapatával, bár már nyert egy FA-Kupát
    A 31 éves játékos nem feltétlenül a kezdő tagja, de minden Ligakupa meccsen kezdő volt, és várhatóan az lesz majd a Wembleyben vasárnap sorra kerülő, Sunderland ellen Ligakupa döntőben is.
    Lescott elmondta azt is, hogy a Citys karrierjét érmekkel akarja lezárni.
    “A Wembleybe megyünk a döntőben, és van esélyem arra, hogy része legyek ennek.
    “Tudtam ezt akkor is, amikor itt maradtam, és tudtam azt is, hogy mit érhetünk el.
    “Nagyszerű lenne az, ha kétszeres bajnokként távozhatnák, úgy, hogy triplázunk idén a csapattal.
    “Már régóta tudom azt, hogy nem kapok új szerződést, de nem csak egy adott teljesítmény miatt.
    “Távozhattam volna januárban is, de elkezdtem a szezont, és úgy gondolom, hogy elég sok meccset játszottam, hogy biztosítsam a helyemet, valamint még egy pár meccset a csapatban.”

    Forrás.www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Egyéb kupák, F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 február, 27

    Cimke: , , , , ,

    Pellegrini tagadja, hogy Lescottot kölcsönadnák!


    A Manchester City menedzsere, Manuel Pellegrini tagadja azon hírt, mely szerint Joleon Lescott a West Hamhez menne, kölcsönbe.Lescott
    Lescott csak 8 meccsen szerepelt a 21ből idén, így többen azt mondták, hogy távozhat az Etihad Stadiumból.
    Egy West Hamhez való kölcsönadásról szóltak a hírek, viszont Pellegrini kitart amellett, hogy még így sem fog távozni januárban a 31 éves játékos.
    “Nincs szó kölcsönadásról.”mondta Pellegrini, mikor Lescottról kérdezték a Newcastle ellen vasárnap, 2-0-ra megnyert meccs után.
    “Az átigazolási időszak január végéig tart.
    “Meglátjuk, hogy mi lesz, de jelenleg minden arra utal, hogy Joleon a csapatnál marad.”
    A City biztosan az 1.helyen áll a bajnokságban a Newcastle legyőzése után, egészen az Arsenal meccséig, bár ezen a meccsen sem kapott lehetőséget a cserepadon ülő Lescott.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    A Manchester City új vezetőedzője le akarja győzni a Manchester Unitedot!


    A chilei először szólalt meg azóta, mióta kinevezték az Etihad Stadiumban, és gyorsan kijelentette, hogy bajnok akar lenni.
    Az egykori Malaga tréner először szólalt meg kinevezése óta, és kijelentette, hogy vissza akarja hozni a sikert az Etihad Stadiumba.
    “Nagyon jó játékosaink vannak, és elérhetjük a céljainkat,”mondta.
    “A legjobbunkat akarjuk nyújtani, és annyi trófeát nyerni, amennyit csak lehet.
    “Nincs egy prioritási listánk. Fejlődnünk kell a Premier Leagueben, és a Bajnokok Ligájában is. A legjobbat kell adjuk minden sorozatban, ahol elindulunk.
    “A csapat bajnoki címe volt a legfontosabb esemény a klub történetében, és ezt akarjuk megismételni.
    “A legfőbb dolog a szurkolók számára, hogy legyőzzük a Manchester Unitedot, és ezt próbáljuk végrehajtani. Idén, akárcsak az előző években, a United felett akarunk végezni.”
    Pellegrini már megszerezte a brazil középpályást, Fernandinhot és a Sevilla játékosát, Jesus Navast, de elismerte, hogy még mások iránt is érdeklődik, legfőképp a csatársorba, amelyből távozott Carlos Tevez.
    “Csak 2 csatárunk van, és kell még 1, de nem akarok pletykákról beszélni. Amikor érkezik valaki, akkor majd beszélünk róla.”
    “Egy jó keretre van szükségünk, egy erős keretre, ahol minden posztra van két játékosunk.”
    Pellegrini nem beszélt Gareth Baleről, valamint Joleon Lescottról sem, akikkel kapcsolatban több pletyka is napvilágot látott már.
    “A következő hetekben kielemezzük a játékosokat, és a helyzetüket.”
    “Leülünk Txiki Begiristainnal, és megbeszéljük a helyzetet.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)