• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Elégedett a kezdéssel Hodgson


    Nem esett kétségbe az angol menedzser a franciák elleni meccs alatt Donetksben. Roy Hodgson örül annak a fejlődésnek, amit a gallok elleni meccsen látott. Vezetett Anglia az első félidőben Joleon Lescott fejesével, amire tíz perccel később Samir Nasri válaszolt, beállítva a végeredményt. 

    Ez azt jelenti, hogy egy-egy pontot szereztek a csapatok. Elégedett volt Hodgson az első mérkőzésen látottakkal, és most már csak a pénteki svédek elleni találkozóra koncentrálnak.

    „Úgy gondolom jól játszottunk. Olyan csapattal találtuk magunkat szembe, akik tele vannak kérdőjellel. Tehetséges játékosaik vannak, akik nem esnek kétségbe, ha labda van náluk. Fegyelmezettnek kellett lennünk.” – nyilatkozta az angol menedzser, majd hozzátette: „Az 1-1es eredmény választ adott arra,hogy mire vagyunk képesek. Tény, hogy jó csapatuk van, de nyomás alatt tartottuk őket, és nem engedtük őket helyzetbe kerülni. Volt néhány lehetőségünk, kis szerencsével betalálhattunk volna még egyszer.”

    Forrás: thefa.com

    Fordította: Papp Gábor




    Témakör:
    Foci Eb, Válogatott

    Dátum: 2012 június, 13

    Cimke: , , , ,

    Young magabiztos a rajt előtt


    Három pontot vár a franciák elleni meccstől Ashley Young, aki már nagyon várja az Európa Bajnokságot.
    Az angol támadó hittel és önbizalommal teli, bízik a jó kezdésben Franciaország ellen.

    „A két csapat – a szakértők szerint a csoport favoritjai – hétfőn mérkőzik meg egymással Donetks-ben, nem döntetlent szeretnénk játszani.”- nyilatkozta Young, majd hozzátette: „magabiztosnak érzem magam és szeretném segíteni a csapatomat gólokkal és gólpasszokkal is. Amennyiben hasonló játékot tudunk produkálni, mint az előző mérkőzéseinken, akkor biztos vagyok benne, hogy jó eredményt érünk majd el.” Elmondta továbbá: „ha megnézzük az új menedzser irányítása alatt játszott két korábbi találkozónkat, akkor látni, hogy más volt a csapat szerkezete. Úgy gondolom, ez segített. A két 1-0-ás siker hasznos volt számunkra, különösen, hogy tudtuk játszani a játékunkat, és gólokat tudtunk szerezni. Szerintem ez fontos lesz hétfőn is. Ez a meccs a felkészülésről szól, és nekünk ez jól sikerült. Mindenki csúcsformában van és várja a hétfői találkozót.”

    A Manchester sztárja úgy véli, mindig fontos a jó kezdés, és reméli, hogy győzelemmel kezdik az Európa Bajnokságot. „Nyilvánvaló, hogy nehéz meccs lesz. Mindenki ezt várja, de ha ugyanabban a szerkezetben tudunk játszani, és képesek vagyunk csapatként játszani, akkor nyerni fogunk.” – nyilatkozta az angol támadó.

    A rutinos és a dinamikus fiatal játékosok jól kiegészítik egymást a korábbi Watford és Aston Villa játékos szerint. Ezzel kapcsolatban elmondta: „Mindenki beszél mindenkivel, nincsenek széthúzások. Mindegy hogy új játékos vagy a keretben vagy nem, ha mondanivalód van, akkor meghallgatunk. Mi egy csapat vagyunk, és egy célért küzdünk. Győzni akarunk. Minden mérkőzésre úgy megyünk ki, hogy csak a három pont jár a fejünkben és úgy játszunk, hogy nyerni akarunk.”

    Pénteken kezdődött a torna a Lengyel – Görög és Orosz – Cseh mérkőzésekkel, Young mindkét találkozót az angolok krakkó-i szállásáról nézte végig. „Fantasztikus érzés volt, mikor az első két meccs kezdődött, az adrenalin szétáramlott a testemben. Ugyanazt az izgalmat látom a mi arcunkon, mint a rajongók arcán. Amióta meghívtak a válogatottba, azóta várom én is az első találkozónkat.”

    Üdvözölte a csapat szombat reggel Jermain Defoe-t, aki édesapja halála miatt utazott haza Angliába. Defoe újra edz, Young pedig úgy érzi, hogy társa eltökélt és csak a találkozóra összpontosít „Jó újra látni a csapatban. Személyes okok miatt kellet hazarepülnie, és úgy gondolom, hogy a tréning segít neki elterelni a figyelmet a problémákról. Mindenki vele volt lélekben és támogattuk őt.”

    Forrás: thefa.com




    Témakör:
    Foci Eb, Válogatott

    Dátum: 2012 június, 11

    Cimke: , , ,

    Defoe hazautazott


    Szerdán megérkezett az angol válogatott Krakkóba és elfoglalta a szállását. Jermain Defoe viszont máris hazautazott édesapja halála miatt. Azonban visszatér az Európa Bajnokság kezdésére az angol szövetség szerint, így nem hívnak be a helyére másik játékost. A hétfői Franciaország elleni találkozón valószínűleg még nem játszik, így Roy Hodgson Rooney eltiltása miatt csak két támadóra, Andy Carroll-ra és Danny Welbeck-re számíthat.

     

    Az angol válogatott 23 fős kerete:

     

    Kapusok:

    Joe Hart
    Robert Green
    Jack Butland

    Védők:

    Glen Johnson
    Ashley Cole
    Martin Kelly
    John Terry
    Leighton Baines
    Phil Jones
    Joleon Lescott
    Phil Jagielka

    Középpályások:

    Steven Gerrard
    Theo Walcott
    Jordan Henderson
    Ashley Young
    James Milner
    Scott Parker
    Stewart Downing
    Alex Oxlade-Chamberlain

    Támadók:

    Andy Carroll
    Wayne Rooney
    Jermain Defoe
    Danny Welbeck

    Szövetségi kapitány:

    Roy Hodgson




    Témakör:
    Foci Eb, Válogatott

    Dátum: 2012 június, 8

    Cimke: , , ,

    Roy: „Ez a győzelem több mint boldogság”


    Elégedett a lélektani győzelemmel Anglia menedzsere.

    Roy Hodgson kijelentette: meg van elégedve csapatával a Belgium ellen aratott győzelem után és hiába szorított John Terry és Gary Cahill állapotáért, sérülésük ugyan nem súlyos, de ki kell hagyniuk az EB-t. Helyettesíteni kell őket, de Danny Welbeck góljával aratott győzelmük szellemileg feldobta a csapatot az Európa Bajnokság előtt.

    „Természetesen nagyon elégedett vagyok. Kemény hét áll mögöttünk, sok játékost kipróbáltunk. A többszöri játékmegszakítás az ő malmukra hajtotta a vizet és nem tudtuk a saját játékunkat játszani. De így is jó hetet tudhatunk magunk mögött. Egy nagyon jó belga csapattal játszottunk, akik talán erősebbek a múlt heti norvég ellenfelünknél is. Ez a győzelem több mint boldogság.”

    Hodgson reméli, hogy Terry és Cahill gyorsan rendbe jön, azonban hozzátette, Cahill állkapocssérülése aggasztja. „Reméljük, hogy a CT sem mutat semmilyen törést, csak egy zúzódást, ami kevésbé rossz, de az nem akadályozná meg a játékát a tornán. Ami Johnt illeti, ő kicsit érzi a térdszalagját, ami nem egy komoly sérülés, de biztosak csak a vizsgálat után lehetünk.”




    Témakör:
    Foci Eb, Válogatott

    Dátum: 2012 június, 6

    Cimke: , ,

    Tovább romlanak az angolok esélyei


    Nőnek a problémái Roy Hodgsonnak az EB rajtja előtt, hiszen sérülések tizedelik a keretet.

    A korábban megsérült Frank Lampard és Gareth Barry után Gary Cahill is kihagyja a tornát, ő állkapocstörést szenvedett a Belgium elleni 1-0-ra nyert találkozón. Helyette a Liverpool hátvédje, Martin Kelly játszhat majd.

    John Terry játéka is bizonytalan, bár egyes hírek szerint ő ott lesz az angolok keretében. Terry is a belgák elleni felkészülési meccsen szenvedett térdsérülést, de az ő szereplését egyelőre engedélyezik az orvosok.

    Ha sérülések nem jelentenének nagy problémát Hodgson-nak, akkor itt van még Wayne Rooney pótlásának a kérdése. Rooney ott lesz az EB-n , de az első két találkozót eltiltás miatt ki kell hagynia. A papírforma szerinti két legerősebb ellenfél a franciák és a svédek elleni találkozó, ami még nehezebb lesz a szigetországiak számára.

    Sokan nem értenek egyet Hodgson keretével, hiszen Rio Ferdinand helyett a másik Manchester United játékost Phil Jonest hívta be, és több rutinos játékost is kihagyott.

    Meglátjuk, hogy ez a megfiatalított Angol csapat meddig jut az Európa Bajnokságon.

    Az angolok programja:

    Június 11. Anglia – Franciaország
    Június 15. Anglia – Svédország
    Június 19. Anglia – Ukrajna




    Témakör:
    Foci Eb, Válogatott

    Dátum: 2012 június, 6

    Cimke: , ,