• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A fáradt Cabaye nyugtalanítja Pardewt!


    Alan Pardew elismeri, hogy tudja azt, milyen fárasztó szezonja van a csapat kulcsemberének, Yohan Cabayenak.
    A szarkák nemrég estek ki az EL-ből a nyolcaddöntőben, miután már augusztusban is ott játszottak, és a vezetőedzőjük szerint utolérte őket a fáradtság, ahogy a szezon végéhez közelednek.
    A játékosok egyre fáradtabbak a szezon végével, legfőképp Cabaye, aki 30 alkalommal játszott a bajnokságban, valamint Európában is, annak ellenére, hogy sérüléssel is bajlódott.
    Pardew szerint a francia válogatott esetlegesen kiégett is lehet.
    “Cabaye az egyik legnagyobb gondom,”mondta a riportereknek.
    “A többiek fizikailag és mentálisan is rendben vannak.
    “Cabaye a legjobb játékosunk intelligencia terén, és ő kell, hogy játsszon. Ez az, ami miatt szinte minden percben a pályán van.”
    A 27 éves játékos a szezon egyik legnagyobb meglepetése a St James’Parkban.2011 nyarán érkezett, és fontos szerepe volt abban, hogy a csapat a tavaly az 5.helyen végzett.
    Viszont ő és csapattársai is nehéz szezont tudhatnak maguk mögött, és Cabaye nemrég elismerte az, hogy mentálisan és fizikálisan is fáradt, 2 hosszú szezon valamint a 2012es EB után.
    Mindazonáltal a franci játszani fog. A csapat 3-0ra kapott ki a Sunderlandtől, így még nem biztos az, hogy a csapat a Premier Leagueben marad jövőre is.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Európa-liga, Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2013 április, 18

    Cimke: , , , ,

    Van Persie: A fáradtság befolyásolja majd az FA Kupa meccset!


    A MU csatára, Robin van Persie szerint a fáradtság kulcsszerepet játszik majd a hétfői FA Kupa negyeddöntő újrajátszásán a Chelsea ellen.
    Az Old Traffordon 3-3 lett a mérkőzés végeredménye, ezért a csapatok újra fognak találkozni a Stamford Bridgen, mindössze 2 nappal azután, hogy Premier League meccset játszottak.
    Van Persie szerint a 48 órás pihenés nem elég, és szerinte a következő meccsen a fáradtság miatt megnőhet az izomsérülések száma is.
    “Ezek a meccsek túl közel vannak egymáshoz,”mondta.Az emberek nem várhatnak el több meccset tőlünk, mert ez nem lenne lehetséges.
    “Rendesen a 2.nap az izmaid rossz állapotban vannak, de most ekkor kell játsszunk.
    “Ez szégyen, de nem tudunk mit tenni, mert BL lesz a hét közepén, és a Chelsea még talpon áll az Európa Ligában.”
    A Chelsea ideiglenes vezetőedzője, Rafa Benitez szintén elégedetlen a zsúfoltság miatt, mivel 8 cserét kellett végrehajtson a hétvégi Southampton elleni 2-1re elvesztett mérkőzésen.
    “Ha nem elérhető 1 vagy 2 játékosod, akkor változtatni kell a kereten,”mondta. “A meccs utáni nap fáradt vagy, 2 napp utána pedig még fáradtabb.
    “Ez az igazság. A 2.nap mindig nehezebb mindenki számára.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, F.A. Kupa

    Dátum: 2013 március, 31

    Cimke: , , ,