• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Stead és Williams elégedettek a Bradford továbbjutásával!


    Jon Stead és Ben Williams elégedettek a továbbjutással, miután csapatuk, a Bradford City 2-0-ra nyert a Sunderland ellen, az FA Kupa 5.fordulójában.Bradford
    A League One-beli csapat a Chelseat is kiejtette az előző körben, és vasárnap újabb élvonalbeli klub skalpját gyűjtötték be a Valley Paradeben.
    John O’Shea korán öngólt szerzett, majd az egykori Sunderland játékos, Stead folytatta gólszerzési hagyományát, kicsivel 1 óra után.
    “Nagyszerű volt góllal kezdeni, és utána is jól folytattuk,mondta a BBC Radio 5 Livenak.
    “Nem tudtam mozdulni az utolsó 5 percben, de mindenki odatette magát, és újra sikerült, így nagyon elégedettek vagyunk.
    “Ránézek a szurkolókra, és ez nagyszerű érzéssel tölt el.
    “Megérdemeltük ezt, mivel a fiúk nagyszerűen játszottak,”mondta Williams, a csapat kapusa.
    “Mindenkinek fantasztikus élmény ez. A fiúkat nem kellett motiválni külön. Briliáns ellenfél ellen játszottunk, de sikerült.
    “Mindenki nagyon sokat szaladt, és keményen dolgozott, megérdemelt a győzelem.A következő körben is itthon játszunk. A negyeddöntő egy bónusz mindenki számára.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    F.A. Kupa, League One (harmadosztály) és lejjebb, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 február, 15

    Cimke: , ,

    Pellegrini: A City nagyobb, mint a United!


    A chilei, akinek csapata még 4 sorozatban is benn van,szerint csapatának kerete sokkal jobb, mint városi riválisáé.Pellegrini
    A chilei csapata 4 sorozatban edződik, és a BL nyolcaddöntőben a Barcelonaval találkozik, hogy esetlegesen így folytassa a harcát a 4 kupáért.
    David Moyes csapatának viszont nem sok esélye van a címvédésre, és már kiesett minden hazai kupából is, és jelenleg a legjobb 4-be kerülésért harcol.
    Pellegrini elismerte a United múltbeli sikereit, de biztos abban, hogy a csapata jobban be tudja most osztani az erejét, és erősebb, mint városi riválisa.
    Arról kérdezték, hogy megelőzték e már a vörös ördögöket:” A City a nagyobb csapat most, de nem szabad elfelejteni az elmúlt éveket.”
    “Ha csak ezt a szezont nézzük, akkor Manchester mi vagyunk, de nem szabad azt elfelejteni, hogy mit mutatott a United az elmúlt években.
    “Az a célunk, hogy trófeák által növekedjünk-nem csak nemzeti, de nemzetközi szinten.
    “Négy trófeáért harcolunk idén, de nyugodtak kell legyünk, és nem cserélhetjük le a csapatunkat egyik napról a másikra.
    “Meg kell tartsuk a filozófiánkat, de időre van szükségünk még.”
    Pellegrini elismerte azt viszont, hogy Sergio Agüero kihagyja a kedd esti, Barcelona ellen meccset, viszont Fernandinho visszatérhet.
    “Fernandinhonak van esélye a játékra. A keretben van, és edzeni is tudott, Sergio viszont még a keretben sincs.
    “Biztos vagyok viszont abban, hogy a szurkolók élvezni fogják ezt a meccset. Úgy gondolom, hogy az egész szezont élvezték, és megpróbálunk továbbra is így játszani.




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Egyéb kupák, F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal)

    Egyre közelebb Nasri visszatérése!


    A kékeknél több sérült is van a BL meccs előtt, de egyik középpályásuk hamarabb térhet vissza.
    NasriA francia válogatott térdsérülés miatt eredetileg 8 hetet kellett volna kihagyjon, miután még januárban sérült meg a Newcastle ellen. A sérülése viszont gyorsabban javult, és már kedden edzeni tudott.
    Manuel Pellegrini úgy érzi, hogy a szombati Chelsea elleni FA-Kupa meccsen,a Barcelona elleni meccsen, is játszhat már a 26 éves játékos
    “Nasri és Javi Garcia már edzettek, és meglátjuk mi lesz velük a héten, és azt, hogy játszhatnak e majd szombaton.
    “Meglátjuk az elkövetkező napokban, de úgy gondolom, hogy van esély Nasri játékára a Barcelona ellen.”
    A szélső, aki 4 gólt lőtt 21 meccsén, Twitteren is megírta, hogy gyorsabban javul a sérülése:” Örülök, hogy újra a csapattal vagyok, az első edzésemen, és már alig várom a visszatérést. Köszönet a támogatásért.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 február, 12

    Cimke: , , , , ,

    Yaya Toure hátsérülés miatt hagyja ki a City FA-Kupa meccsét!


    A középpályás 2 hete sérült meg, és vele együtt David Silva is hiányozni fog a Blackburn Rovers ellen, szerdán, de Sergio Agüero már közel áll a visszatéréshez.
    Yaya Toure
    A 30 éves Toure 10 gólt szerzett idei 20 bajnokiján, miközben csapata úgy áll a 2.helyen, hogy csak 1 pont a lemaradása.
    Pellegrini csapata szerdán megismételt meccsen fogadja az FA-Kupában a Blackburn Roverst, de az edző elismerte azt, hogy pihentetni fogja Yaya Touret.
    “David Silva és Yaya Toure kisebb problémák miatt hiányoznak majd,”mondta Pellegrini. “Remélem, hogy szombaton már újra játszhatnak.
    “Yaya hátsérüléssel játszott az elmúlt 2 héten, de veszélyes, hogy folytassa ezt. Jobb neki, ha pihen 2 vagy 3 napot.”
    Pellegrini elismerte, hogy Sergio Agüero már teljes értékű edzésmunkát végez sérülése után, és már játszhat a Blackburn ellen.
    “Sergio normálisan edzett,a csapattal, és ő is a keretben van a Blackburn,”mondta a City menedzsere.
    “Nagyon fontos játékos ő. Nem számít, hogy sok gólt szereztünk nélküle is, ő mindig fontos marad. Nagyon örülünk annak, hogy visszatérhet.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2014 január, 14

    Cimke: , , , , ,

    A Wigan Owen Coylet nevezte ki Roberto Martinez helyére!


    A skót a DW Stadiumban tér vissza az edzői pályára, és a tulaj, Dave Whelen célja az, hogy már első évben visszajuttassa a csapatot a PL-be.
    A Latics tulajdonosa megegyezett a skót edzővel. Szerinte Coyle vissza tudja juttatni a csapatot a Premier Leaguebe, az idei kiesés után.
    “A jelöltek közül ő volt a legjobb. A Burnleyt is feljuttatta a Premier Leaguebe. Ha valaki fel tud minket juttatni,akkor Owen Coyle fel tud.”
    Coyle legutóbb a Bolton Wanderersnél dolgozott 2010 és 2012 között.
    Whelan boldogabb következő szezonban reménykedik, és szerinte ez meglesz Coyle érkezésével, aki 33 év után juttatta fel a Burnylet 2009-ben.
    A következő szezonban az FA Kupa címvédője az Európa Ligában is szerepelni fog. Az új edzőt viszont támogatásáról biztosították a játékosok és a szurkolók is.
    A Wigan középpályása, James McArthur ezt írta Twitterre az új vezetőedző kinevezése után:”Boldog vagyok, hogy Owen Coylet kinevezték. Ő egy újabb skót a padon. Remélem, hogy mindenki mögénk és a csapat mögé fog majd állni a következő szezonban.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    The Championship (másodosztály)

    Martinez elhagyja a Wigant!


    Az FA Kupa győztesének vezetőedzője, Roberto Martinez bejelentette lemondását.
    A Wigan Athletic vezetőedzője így elhagyja a csapatot.
    Kevesebb, mint 1 hónappal ezelőtt, a Latics történetének legnagyobb sikerét érte el, azáltal, hogy az FA Kupa döntőjében le tudta győzni a Manchester City gárdáját. A spanyol viszont nem tudta megmenteni a csapatot a kieséstől. Kedden találkozott a csapat tulajdonosával, Dave Whelannel, és kifejezte azon igényét, miszerint új kihívásra van szüksége.
    Whelan ezt mondta:”Engedélyt kért, és én megadtam neki.
    “12 hónapja volt még a szerződéséből, szóval bárki jön is majd érte, fizetnie kell.
    “Nem érezte az erőt magában, amellyel vissza tudja vezetni a csapatot a Premier Leaguebe. El kellett fogadjam ezt.
    “Szereti a Wigant és a szurkolókat. Tovább kell lépjünk, és új embert kell keressünk a kispadra.”

    Forrás:www.thefa.com




    Témakör:
    F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 május, 28

    Cimke: , , ,

    Premier League-38.forduló-Összefoglaló!


    A záróforduló előtt már csak 2 kérdés maradt megválaszolatlan: ki végez a 3.helyen, és ki szerzi meg az utolsó, BL rájátszást érő helyezést, mivel a Wigan elmúlt fordulóbeli vereségével már kieső volt.
    A mérkőzések mind egy időpontban kezdődtek, így a fordulón belül bőven volt hova kapkodni a fejünket.




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Európa-liga, F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Premier League 37.forduló-Összefoglaló!


    A 37.fordulóban a kiesés kérdése eldőlt, viszont az utolsó fordulóra is maradt nyitott kérdés, lévén,hogy nem lehet még tudni azt, hogy ki végez a 3. és a 4.helyen.
    Aston Villa-Chelsea
    Aznap, amikor a Wigan megnyerte az FA Kupát, aznap játszott egymással a Villa és a Chelsea is.
    Az Aston Villa meglepetésre már negyed óra után szerezte meg a vezetést, Benteke révén. A belga végül kulcsszereplője lett a meccsnek, és nem csak a gólja miatt.
    A Villa az előnyét megtartotta a szünetig. A Chelsa a második félidőben sem volt egyértelműen jobb, egyes időszakokban a Villa is meglehetősen irányító szerepett vitt, viszont volt a pályán egy Frank Lampard. A középpályás előbb a 61.percben kiegyenlített, majd a 88.ban megszerezte a vezetést is, ami végül győzelem lett. Mindkét alkalommal Hazard adta a passzt neki, így az ő szerepét is érdemes kiemelni. A belga számára viszont nem épp ez lett a legtökéletesebb meccs, mivel megsérült később, ezért pedig az Európa Liga döntőjét ki kell hagyja. John Terry is megsérült, nála viszont még nem lehet tudni azt, hogy játszhat ez a Benfica ellen szerda este.
    Lampard góljai nagyon fontosak voltak, mivel a Chelsea így már csak 1 győzelemre van attól, hogy megszerezze a dobogót. A kékek a nyáron jelentősen erősödtek, viszont a szezonjuk nem volt épp a legtökéletesebb. Benitezzel a padon még meglehet az Európa Liga győzelem, így 2 éven belül a csapat megnyerhetné mindkét rangos európai kupát. Szerény vigasz, de ez is több a semminél.

    Stoke City-Tottenham Hotspur
    A Spurs úgy kezdhette meg a meccset, hogy tudta azt: a győzelem szinte elengedhetetlen, mivel a Chelsea nyerni tudott szombaton, és valahogy a Spurs is nyomást kellett helyezzen a később játszó Arsenalra.
    A Stoke hamar magához ragadta a vezetést, viszont Dempsey révén a Spurs már a 20.percben kiegyenlítettek a londoniak. Ez volt az eredmény a szünetben is, ami nem volt túl jó a Spursnek.
    A 2.félidőt méginkább megnyomta a Spurs, mutatja ezt a 3-15ös kapuralövési arány is. A vendégek viszont végül sikerrel jártak, mivel Adebayor révén a 83.percben megszerezték a mindent eldöntő gólt.
    Ezzel ideiglenesen fel is jöttek a 4.helyre, amelyen maradtak is keddig, amikor is az Arsenal játszott.
    A Stoke így még nem menekült meg véglegesen a kieséstől, viszont kissebb átok kellett volna sújtsa őket ahhoz, hogy kiessenek.

    Everton-West Ham United
    A liverpooliak azzal a tudattal léphettek pályára, hogy ez lesz az utolsó hazai meccsük, ahol David Moyes irányítja őket.
    Ezt leginkább Mirallas érezte, aki betalált a 6. és a 60.percben is, a góljaival pedig a Toffees otthon tartotta mind3 pontot. Érdekes lesz a helyzet az Evertonnál a nyáron, mivel Moyes távozásával várhatóan pár kulcsjátékos is menni fog, így elég érdekes lesz majd megnézni, hogy egy új edzővel mire lesz képes az Everton.
    A West Ham szerződést hosszabbított Sam Allardyceal, aki simán benntartotta végül a csapatot. Még 2 évig maradhat a kalapácsosok padján az 58 éves szakember.

    Fulham-Liverpool
    A rossz morállal pályára lépő Fulham fogadta azt a Liverpoolt, amely nem épp győzelmet győzelemre halmozott, de jobb formát mutatott legalább.
    A hazaiak szerezték meg a vezetést Berbatov 33.percbeli gólja révén. A bulgár idei 14. gólját szerezte a bajnokságban, így nyugodt szívvel kijelenhető, hogy megérte a pénzét.
    Az öröm viszont 3 percig tartott, mivel a télen hozott Sturridge egyenlíteni tudott. Az angol a 2.félidőben is nagyon jól játszott, mivel még 2 gólt szerzett, a mesterhármas révén pedig ő volt egyértelműen a meccs embere.
    A Pool ezzel a győzelemmel sem változtatott semmit a helyzetén, mivel az Everton már túl messze volt, a WBA pedig amúgy sem érhette volna őket már utól.

    Norwich-WBA
    A kanárik számára fontos volt a győzelem, mivel csak 3 pontra voltak a Wigantől, és ha ez esetleg nyert volna, akkor elég nagy lett volna az izgalom a 38.fordulóban.
    Ez viszont nem történt meg, mivel a Norwich 4 góllal győzte le a kissét célját vesztő West Bromot. Az első félidő 25.percében Snodgrass talált be, hogy aztán a 2.félidőben Holt, valamint Howson is betaláljon az ellenfél kapujába, McAuley pedig a sajátjába.
    Az eredmény viszont nem mindig tükröz hű eredményt, mivel pl. a labdabirtoklás 50-50 volt, de a WBA 5 kapura tartó lövése sem annyira rossz.
    Ezzel az eredménnyel a Norwich biztosította helyét a PL-ben a következő szezonban is, amit a WBA már rég biztosított. Adott ponton akár egy európai kupahely is kinézett nekik, végül viszont meg kell elégedjenek egy top 10es hellyel, ami vagy 8. vagy 9.

    QPR-Newcastle United
    A QPR csapat már biztos utolsó helyen végez, miután már nem tudja beérni a Readinget, köszönhetően a 3 pont különbségnek, valamint az egymás elleni eredménynek.
    Ez köszönhető annak is, hogy a QPR utolsó hazai meccsén 2-1re kapott ki a szintén kiesés ellen küzdő Newcastletól. A hazaiak Rémy 11esből szerzett gólja révén már 11 perc után vezetést szereztek, hogy aztán 7 perccel később Ben Arfa szintén büntetőből egyenlítsen. A 35.percben Gouffran megszerezte a vezetést is, mely végül nagyon fontos 3 ponthoz segítette a csapatot, annak ellenére, hogy az utolsó 10 percben 10 emberrel játszottak csak
    A szarkák idei szezonjában voltak jó és rossz pillanatok is, de végül legalább a bennmaradás összejött nekik.
    A QPR-nál jövőre kezdhetik újra a csapat építését. Remélhetőleg nem kell nekik majd annyira sok idő a visszatéréshez, mint az elmúlt időszakban. Redknapp marad, ő pedig az egyik legjobb angol szakember.

    Sunderland-Southampton
    A kiesés ellen harcoló csapatok meccsén döntetlen született. A fekete macskák szerezték meg a vezetést, viszon már 8 percre rá, a 76.percben betalált Puncheon. Bár a vendégeknek volt több lehetőségük, a győzelmet mégsem tudták behúzni, viszont az 1 pont azt jelenti mindkét csapat számára, hogy bennmaradnak a Premier Leagueben.

    Manchester United-Swansea City
    Sir Alex Ferguson utolsó hazai meccsén a MU, ha csak a végén is, de megszerezte a vezetést.
    A hazaiak nagyobb győzelemre számítottak, viszont csak 2-1re sikerült győzni. Hernandez 39.percbeli góljára Michu a 2.félidő elején válaszolt. Bár a kapura tartó lövésekben vitte a prímet a bajnok, gólt mégsem sikerült szereznie, egészen a 87.percig, amikor is a válogatottól visszavonuló Rio Ferdinand talált be Tremmel hálójába.
    SAF utolsó hazai meccsén így győzelemmel tudott búcsúzni, viszont még van egy meccse a csapat padján a legendás edzőnek: a WBA ellen a 38.fordulóban

    Arsenal-Wigan
    Az Arsenal és a Wigan számára is nagyon fontos mérkőzés volt ez kedd este.
    Ha az Arsenal nyer, akkor a BL selejtezős hely már csak rajta múlik. Ha a Wigan nyer, akkor a Spurs az ágyúsok előtt maradt volna.
    Az eredmények tudatában Roberto Martinez csapata győzelemre volt ítélve, mivel ha nem nyernek, akkor már esélyük sem marad arra, hogy utólérjék az előttük levő Sunderland gárdáját.
    Az ágyúsoknak nagyon kell a BL hely, emiatt is tettek meg mindent a hazaiak, hogy a sorsuk a saját kezükben maradjon. Podolski szerezte meg a vezetést a 11.percben, annak a Cazorlanak a passzából, aki ilyen téren a csapat legjobbjává vált ezen a meccsen, mivel mind a 4 gólban ő segédkezett.
    A félidő vége előtt Maloney gólja révén csillant fel a remény.
    A félidőben tehát még volt remény, viszont a 63. és a 71.perc között 3 gólt szerzett az Arsenal, Walcott, Podolski és Ramsey révén. Az ágyúsok így nyerni tudtak ezen a fontos meccsen,így ha legyőzik a Newcastlet, akkor Bale akár 5 gólt is szerezhet, már semmi értelme nem lesz.
    A Wigan még nem esett ki a PL-ből, most ez is eljött. Az FA Kupa győztese jövőre a Championship mellett indulhat az EL-ben is. Roberto Martinezt az Evertonnal hozták kapcsolatba, konkrétumot viszont még nem lehet tudni erről.

    Reading-Manchester City
    A Reading már nem végez az utolsó helyen, viszont egy esetleges győzelem akár még tovább javíthatta volna a szurkolók kedvét.
    A City letörve, és Mancini nélkül érkezett a Madejski Stadiumba, így minden esélyük megvolt arra, hogy a csapat legyőzze a címvédőt. A Citynél az olasz helyét Brian Kidd vette át, így a segéd is megmuthatta magát. Pellegrini várható a padra, viszont az utolsó 2 meccsre nem fog még ő érkezni.
    Kidd valamelyest fel tudta rázni a City gárdáját, amit mutat az a 20 kapura lövés is, amit a City eleresztett. Ezekből 2 gól született: Agüero a 40., Dzeko pedig a 88.percben talált be, így a címvédő bebiztosította a bajnoki ezüstöt, viszont az elbukott FA Kupa döntő fájdalmát nem valószínű, hogy a bajnoki ezüst túlzottan csillapítaná.
    A Reading a Championshipben kezdi meg a következő szezont, és egyáltalán nem lesz egyszerű dolga, ha egyből vissza akar jönni.
    A City nyara nagyon érdekes lesz.A hírek szerint Pellegrini érkezik, akivel érkezhet Isco is. Lesz dolga bőven a chileinek, hogy újra bajnokcsapatot faragjon a kékekből. A pénzzel nem lesz probléma, ahogy eddig sem volt, viszont a Citynél meglátjuk, mennyire tudja majd kordában tartani a sztárokat. Annak idején a Realnál első szezonjában 96 pontot szerzett, ami normál esetben simán elég lett volna a bajnoki címhez, akkor viszont a Barcelona is rekordpontot gyűjtött. Láthattuk azt, hogy mit hozott össze rövid idő alatt a Malaganál, és minden esélye megvan arra, hogy a Citynél fokozza ezt. Európai kupákban nem túlzottan vitézkedett a City, ezen pedig a tulaj mindenképp javítani akar majd a következő szezonban. Meglátjuk, hogy sikerül e neki.




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Európa-liga, F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Kiesett a Wigan!


    Az FA Kupa győztese, a Wigan az Arsenal elleni 4-1es vereség után kiesett a Premier Leagueből.
    Roberto Martinez csapata Lukas Podolski, Theo Walcott és Aaron Ramsey góljai miatt nem tudta megismételni szombati teljesítményét.
    A lancashirei csapat legalább 1 pontot kellett volna szerezzen, hogy legalább esélye maradjon, de a vereség miatt 4 pontos hátránya maradt a 17. Sunderlanddel szemben, amikor már csak 1 forduló van hátra.
    Az FA Kupa győzelem után a Wigan össze kell egyeztesse a 46 fordulós Championshipbeli programját az Európa Ligával.
    A Wigan az utóbbi években mindig megmenekült a szezon végén Roberto Martinez vezetésével.
    A DW Stadionban szereplő csapat az utóbbi időkben 7 meccsét is megnyerte az utolsó 3 mérkőzésen (az előző szezonokban), így sikerült nyerjen a Liverpool, az Arsenal és a MU ellen.
    Idén viszont már nincs menekvés, bár legyőzte a szintén kiesés elül menekülő Newcastlet és Norwichot is 3-2re, de a Swansea elleni vereséggel már túl nagy lett a ledolgozandó hátrány.
    A szurkolók mindig is bíztak az FA Kupa hősökben, de miután most nem tudtak megmenekülni, kicsit csalódottak lehetnek.
    A csalódottságot tovább erősítheti az is, hogy Martinezt szóba hozták már az Evertonnal, ahol a MU-hoz távozó David Moyes helyére érkezne.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Európa-liga, F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Martinez: Nem szerencsével lett FA Kupa győztes a Wigan!


    A Wigan vezetőedzője, Roberto Martinez szerint nem a szerencsének köszönhető az, hogy a Wigan 1-0ra legyőzte a Manchester City gárdáját, szombaton, és FA Kupa győztes lett.
    Martinez csapata esélytelen volt a meccs előtt, de Ben Watson 90.percbeli fejesével nyert, miután Pablo Zabaleta piros lapot kapott.
    A spanyol szerint nem a szerencse, hanem a nagyszerű teljesítmény az oka annak, hogy a csapata megnyerte az FA Kupát, az első trófeát a League One 2003-as elhódítása óta.
    “Minden döntő több irányban dőlhet el. Nagyszerűen játszottunk, de nem szerencsével nyertünk. Az elejétől a végéig nagyszerűen játszottunk,”mondta a BBC Radio 5 Live-nak.
    “Az FA Kupa mindig is egy nagyszerű sorozat volt, és mindenki büszke lehet ma magára a győzelem miatt.
    “Két nehéz meccsünk lesz, és megpróbáltunk erőt tartalékolni, de ez nehéz volt!
    “Mindenki leírt minket a döntő előtt,de mi az álmunkat követtük. Nem tudom leírni azt, hogy mit érzek most. A játékosaim ellenségességet kaptak, és ezt egy mosollyal fogadták. Büszke vagyok rájuk.”
    A Wigan elnöke, Dave Whelan döntőbe vezette a csapatot, 53 évvel azután, hogy eltörte a lábát egy Wembleyben rendezett meccsen, amikor még a Blackburn Rovers színeiben játszott.
    A 76 éves játékos elismerte, hogy nem hitt abban, hogy a csapat egy ilyen nagy győzelemre lehet képes.
    “A kezdő sípszónál nem gondoltam arra, hogy képesek lehetünk a győzelemre. Tudtam, hogy harcolni tudunk, és közel lehetünk a végén,”mondta.
    “Nem tudom leírni azt az érzést, amit érzek, mikor a Kupát megfogom. Most azt akarom, hogy a Wigan megnyerje a rögbis Challenge Cupot, így mindkettő nálunk lehetne!”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    F.A. Kupa