• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Dzeko: A bajnoki harc a szezon végéig megy!


    Edin Dzeko elvárja, hogy csapata az utolsó fordulóig harcoljon a bajnoki címért, annak ellenére, hogy kikaptak a Liverpooltól.

    steven-gerrard-edin-dzeko-liverpool-manchester-city_3120214Philippe Coutinho góljával nyert a Liverpool az Anfielden, így 4 győzelemre vannak a bajnoki címtől, 7 ponttal a City előtt, akinek viszont 2 meccsel kevesebbje van.
    Dzeko tagja volt a 2011/12es bajnokcsapatnak is, amely 8 pontot hozott vissza 6 meccs alatt, úgy, hogy az utolsó percben lőtt góllal nyertek végül. Dzeko szerint a helyzet hasonló lesz most is.
    “Túl korai lenne azt mondani, hogy véget ért a bajnoki címért vívott harc, mivel nekünk még 6 meccsünk van, míg a Liverpoolnak és a Chelseanek 4.
    “Az emberek nyomásról beszélnek, de ez nem számít-csak az, hogy ki nyer több meccset a szezon végéig.
    “Úgy gondolom, hogy most is a szezon végéig megy a harc, mint az utolsó bajnoki címünk esetén.
    A City első elmaradt meccse szerdán lesz a Sunderland ellen. Dzeko erről ezt mondta a csapat weboldalának:”Nagy élmény volt, mikor 2012ben megnyertük a bajnoki címet, bár most minden más.
    “Nagyon sok új játékosunk van, és újra nyerni akarunk a szurkolókért, a csapatért, és a klubért. Ez pedig azzal kell kezdjük, hogy legyőzzük a Sunderlandet és a West Bromot.”

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 április, 14

    Cimke: , , ,

    Az Inter leigazolná Mikelt!


    Az olasz klub elnöke, Erick Thorir kedden megnézte a meccset a Stamford Bridgen, mivel a Serie-A-s klub több Angliában játszó játékost is szeretne leigazolni.
    John Obi MikelAz Inter elnöke megnézte a kedd esti meccset, amelyen a Chelsea 2-0-ra legyőzte a PSG-t.
    A középpályás, aki csak 9 meccset játszott idén, elérhető célpont lehet a Nerazzuri számára.
    Thohir több PL klubbal is építi a kapcsolatait, mivel több Angliában játszó játékost akar majd leigazolni a San Siroba.
    Az Inter már leigazolta Nemanja Vidicet, aki ingyen jön majd a Manchester Unitedtól.
    Az Inter Fernando Torres iránt is érdeklődik, viszont nem várható az, hogy 1 szezonra kölcsön tudja venni majd őt. A csapat idei első számú célpontja amúgy a Manchester City csatára, Edin Dzeko.
    A Citys Javis Garcia szintén célpontja a csapatnak, viszont várhatóan nem engedik el 16 millió font alatt az egykori Benfica játékost.
    Thohir nyilvánosan is elismerte azt, hogy érdeklődik Torres és Dzeko iránt, de az Arsenalos Bacary Sagna is érdekli.




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Negredo nagyszerű formában van!


    A Manchester City csatára, Alvaro Negredo elmondta, hogy élete legjobb formájában van, miután mesterhármast szerzett a West Ham ellen szerdán.Manchester-City-v-West-Ham-Alvaro-Negredo-sec_3063345
    A spanyol válogatott 18 gólnál tart idén, miután mesterhármast szerzett a West Ham elleni 6-0 alkalmával, szerdán, a Ligakupa elődöntőjében, az Etihad Stadiumban.
    Negredo, aki 20 millió fontért érkezett a Sevillatól a nyáron, ezt mondta:”Jó a helyzetem most, és remélem, hogy az is marad, de úgy érzem, hogy most vagyok a legjobb formában.
    “Nagy a csapat kerete, és biztosak vagyunk a győzelemben.
    “Az ilyen meccsek nagyon intenzívek, de mi irányítottunk. Ha más csapatok otthon akarnak legyőzni minket, akkor nagyon jól kell játszanak.”
    Negredo jó párost alkotott Edin Dzekoval Sergio Agüero hiányában, az elmúlt hónapban, és élvezi azt, hogy a bosnyákkal szerepelhet.
    “Nagyon jó ez így,”mondta a 28 éves játékos.
    “Nagy játékosokkal nagyon egyszerű játszani, mivel mindig keressük egymást.
    “Jó párost alkotunk. Nagyszerű gólpasszt adott, és mindig keressük egymást, ami a legfontosabb a csapat számára.”

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 január, 9

    Cimke: , , ,

    Dzeko: Pellegrini megbízik bennem!


    A 27 éves csatár nem volt túl stabil, mióta 37 millió euróért leigazolták a Wolfsburgtól, viszont most bizakodó.
    A 27 éves bosnyák nem tudta kiharcolni a kezdő helyét, és a City nem védte meg a bajnoki címét. A Milan ellen viszont 2 alkalommal talált be, a Milan elleni szerdai, 5-3as győzelem alkalmával.
    A chilei szerint viszont Dzeko vezetheti a csapatot az újabb bajnoki cím felé, és elismerte Dzeko is, hogy másképp várja az új szezont.
    “Másként vagyok, jobban”mondta a csapat hivatalos oldala számára.
    “A vezetőedző megbízik bennem, és ez jó. Ez látszik a pályán is, abban, ahogy játszok, és másképp is érzem magam, mivel fontos számomra a bizalom.”
    Stevan Jovetic bemutatkozott a szerdai Allianz Arenabeli győzelem alkalmával, és Dzeko szerint a montenegrói szerepe nagyon fontos lesz.
    “Nagyszerű 30 percüng volt. Ez volt az első meccse a Cityben, és megmutatta, milyen nagy név lehet a következő szezonban számunkra.”
    Jovetic a Fiorentinatól érkezett, és elégedett volt a meccsel, de a jobb kondíciót célozza meg a szezon kezdetére.
    “Boldog vagyok az első meccsemmel, és a meccsel is, de a győzelem a legfontosabb.
    “Jól érzem magam. 3 hetem van a Premier League kezdetéig, és akkor már jól érzem magam.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 augusztus, 1

    Cimke: , , ,

    Manicni: Dzekonak jól menne a játék a Serie-A-ban!


    A 48 éves edző szerint a bosnyák 20-30 gólt tudna szerezni az olasz pontvadászatban, valamint megismételte azt, hogy Edinson Cavani leigazolása már hosszú ideje cél az Etihad Stadiumban.
    A City a 27 éves játékos játékjogát is fel akarja majd használni, amikor Cavaniról tárgyal a Napolival.
    2011 januárjában érkezett a Wolfsburgtól Dzeko, aki az elmúlt szezonban 16 alkalommal talált be a PL-ben. Ez kevesebb, mint amennyi gólt Agüero és Tevez lőtt, viszont a City egykori edzője szerint a bosnyák az egyik legjobb csatár lenne Olaszországban.
    “Dzeko egy fantasztikus csatár, és 20-30 gólra lenne szezononként képes,”mondta Mancini.
    Júniusban már a Chelsea, a Real Madrid és a City is bejelentkezett Cavaniért. A kékek Fernando Torrest valamint pénzt ajánlottak azért, hogy a 63 millió eurós követelményt teljesítsék.
    A City még késik az ajánlattétellel, viszont Mancini elismerte, hogy a csapat már régóta érdeklődik Cavaniért.
    “Amikor Manchesterben voltam, sokat beszéltem a vezetőkkel Cavaniról, mivel nagyon érdekelt minket.
    “Nem tudom, hogy ez még áll e, mivel új stáb érkezett.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    A Spurs a Valencia csatárát, Soldadot akarja!


    A Tottenham a spanyol csatár, Roberto Soldado iránt érdeklődik, mivel az elnök, Daniel Levy olyan csapatot akar Gareth Bale köré építeni, mely a bajnoki címért harcolhat.
    Bale az Év Játékosa díjért is harcol, de eközben egy küldöttség Baszkföldre látogat, hogy megnézze a 27 éves játékos Real Sociedad elleni teljesítményét.
    Soldado, aki a Real Madridnál kezdte a pályafutását, az egyik legjobb spanyol gólszerző, 70 góllal 105 meccsből. 3 szezonnal ezelőtt érkezett a Valenciahoz a Getafetől, mint David Villa helyettese.
    30 millió fontra becsülték 1 éve, viszont a Tottenham akár 20 millió fontért is megszerezheti, mivel a Valencia, mint más spanyol klubok is, pénzügyi problémákkal küzd.
    Levy biztos abban, hogy meg tudja győzni Balet a maradásról. A Spurs 2-2t játszott a Wigannel, mely eredmény megkérdőjelezi, hogy az első 4ben végezzenek, mely helyezéssel a PL-ben maradna a 70 millióra értékelt Bale.
    A Spurs Soldado mellé még egy csatárt akar.A lehetséges érkezők között lehet a QPR játékosa, Loic Remy, Edin Dzeko a Citytől, a Southamptonos Rickie Lambert, vagy Leandro Damiao,a brazil Internacionaltól.

    Forrás:www.dailymail.co.uk




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Bizonytalan Dzeko jövője a Citynél!


    A Manchester City csatára, Edin Dzeko, nem zárja ki, hogy elhagyja az angol Premier League bajnokát.

    A 26 éves csatár, aki leginkább csak a padon találta magát a 2012/13as szezonban, legfeljebb csak annyit tehet, hogy a legjobbat nyújtja Roberto Mancini csapatában, hogy így biztosítsa jövőjét az Etihad Stadiumban.
    Dzeko, aki a Wolfsburgtól érkezett, elismerte, hogy vonzó lenne számára, egy hazatérés Németországba.
    “Minden lehetséges”, mondta a Sunday Mirrornak.
    “Nem zárom ki azt, hogy eligazoljak most, vagy a nyáron, de megpróbálok nem gondolni erre.
    “Meg kell ragadjam a lehetőségeket, amiket a Citynél kapot-minden erőmmel ezen kell legyek.
    ” Őszintén nem gondolok egyik csapatra sem, de vissza akarnák térni Németországba.
    “Túl korai erről beszélni. Most még City játékos vagyok, és nem látom okát, hogy eligazoljak, de igen, szeretem a Bundesligat, és vissza akarok valamikor térni.”
    Dzeko lenyűgöző volt még csereként is a Cityben, mivel 6 alkalommal talált be, így kapta meg a bosnyák a “szupercsere” címkét.
    “Az emberek azt mondanak, amit akarnak,” mondta Dzeko.
    ” Nem vagyok szupercsere, és nem is leszek.
    “Igen, betaláltam már párszor csereként, de mikor bejövök nincs nyomás rajtam, hogy betaláljak.
    “Van, hogy a csapat nem játszik jól, vagy én nem játszok jól, mert nincs elég lehetőségem. Ez megtörténhet, mivel ez része a labdarúgásnak.”

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 január, 13

    Cimke: , , ,