• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Brighton elfogadta Hyppia lemondását!


    A Brighton and Hove Albion elfogadta Samy Hyppia lemondását, aki 6 hónapig volt a csapatnál.Sami Hyppia
    A Liverpool egykori finn védője Oscar Garcia helyére érkezett júniusban, és most a 22.helyen adja át a csapatot.
    A csapat elnöke, Tony Bloom elmondta, hogy csak vonakodva engedte el az edzőt, annak ellenére, hogy a csapat csak 1 meccset nyert meg a legutóbbi 18ból.
    “Sami adta be a lemondását, amit vonakodva, de elfogadtam. Sami nagyon keményen dolgozott, mióta a csapathoz érkezett.
    “Sok jó teljesítmény, többek között a Wolves elleni 1-1, ellenére nem ment minden úgy, ahogy reméltük, és elvártuk.
    “Sami egy nagyszerű és tisztelni való ember. Nagyon tisztelt marad a csapatnál. Ő döntött a távozás mellett, a csapat javára.
    “Nagyon szomorúak vagyunk, de tiszteletben tartjuk a döntését, és a legjobbakat kívánjuk neki.
    A Brighton az elmúlt 2 szezonban a rájátszásba jutott.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2014 december, 22

    Cimke: , ,

    Woodrow jól játszott a Fulhamben!


    Anglia U20as csatára, Cauley Woodrow betalált a Fulham East Fife elleni barátságos meccsén, ahol 3-0-ra nyertek.
    WoodrowElsad Zverotic révén nyitott a Championshipbeli csapat, az 52.percben, miután Woodrow lövését kivédték.
    Hugo Rodallega fejelt gólt Zverotic beadása után, 3 yardról, így 2-0 volt az állás 9 perccel később.
    Woodrow a 71.percben talált be, miután Lasse Vigen Christensentől kapott labdát.
    Woodrow 2 gólt szerzett az angol ifi csapatban a touloni tornán-Dél Korea és Kolumbia ellen.

    Forrás:www.thefa.com




    Témakör:
    The Championship (másodosztály), Válogatott

    Dátum: 2014 július, 6

    Cimke: , , ,

    Hector már tárgyal a szerződéséről!


    Michael Hector reméli, hogy sikeres tárgyalást folytat majd a Readinggel, mivel nem akar távozni.michael-hector-aberdeen-reading_3046811
    A 21 éves védő szerződése a szezon végén jár le.
    Csak kevés lehetőséget kapott a csatár a Madejski Stadiumban, és 11 alkalommal volt kölcsönadva 2009 után.
    A csapat sokra értékeli a fiatalt, és ennek menedzsmentje egy olyan szerződést akar aláírni, amely mindenkinek jó lesz.
    Hector ezt mondta a Reading Postnak:”Tárgyalunk még, és nem tudom merre tartunk.
    “Az ügynököm és a klub egyeztetnek, de én csak a játékra koncentrálok. Ezt ajánlotta az ügynököm.
    “Ha én kellene ezzel foglalkozzak, valószínűleg aggódnék, de ez az ő munkájuk, és el fogják intézni.”
    Hector januárban tért vissza az Aberdeentől, miután sikeres időszakot töltött el a csapatnál.
    A Dons edzője, McInnes elismerte viszont, hogy elhozná ő is a védőt, de Hector inkább Angliában maradna.
    “A célom az, hogy itt maradjak. A csapat részének érzem magam. Ez egy nag yklub, és remélem, hogy összejön az itt maradás.
    “Csak játszani akarok. Ez a fő célom.
    “A keret és a csapat tagjának érzem magam. Mindenki segít a tréningen is, és a meccsnapon is. Jó, hogy része lehetek ennek.”

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2014 április, 5

    Cimke: , , ,

    A Bolton egy hónapra kölcsönvette Huttont!


    A Bolton Wanderers 1 hónapra kölcsönvette az Aston Villatól Alan Huttont.
    HuttonA 29 éves skót válogatott nem rendszeres kezdő már a Villa Parkban az elmúlt 2 szezonban, miután 2012 májusában szerepelt utoljára a csapatban.
    Hutton azóta kölcsönben volt már a Nottingham Forrestnél és a Mallorcanál a 2012/13as szezonban, de a kevés meccs miatt már nem válogatott.
    A Rangersnél kezdte karrierjét, mint középvédő, és 2008ban került át a PL-be, amikor is a Tottenham 9 millió fontot fizetett érte.
    51 meccsen játszott 5 év alatt a White Hart Lanen, majd 2011ben a Villaba igazolt.
    Paul Lambertnél viszont csak kevés lehetőséget kapott, így a játékos a Championshipben bennmaradásért harcoló Boltonba megy, amely szombaton nyerte meg az első meccsét a legutolsó 10 találkozóból.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2014 február, 28

    Cimke: , , , ,

    Magath: Mindenképp maradok a Fulhamnél!


    A német, aki a Fulham 3.menedzsere idén, Rene Meulensteen helyére érkezett, és akkor is maradna, ha a csapat kiesne.
    MagathA német az idei harmadik edző a Craven Cottageon, és az a célja, hogy kivezesse a csapatot a kiesőzónából.
    Első meccsén döntetlent játszott a csapat, szombaton, a WBA ellen, miután Matej Vydra kései góljával 1-1 lett az eredmény. A Fulham így már 7 meccs óta nem tudott nyerni.
    Az utolsó helyezett csapat veszélyben van,de Magath elmondta azt, hogy hosszú távra tervez, és akkor is marad, ha a csapat nem marad benn.
    “Biztos vagyok abban, hogy versenyre tudunk kelni a legjobbakkal, és, hogy Premier League edző lehetek,”mondta a Sky Sportsnak.
    “Nem kétséges az, hogy mi a célom. Aláírtam a Fulhammel, ami érvényes akkor is, ha a csapat kiesik.”
    A Fulham 2001ben jutott fel, és 2 alkalommal került közel a kieséshez: 2007ben 1 pont előnnyel maradt benn, 2008ban pedig csak jobb gólarányának köszönhetően.

    Forrás.www.goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2014 február, 26

    Cimke: , , , ,

    Wilsont nevezték ki a Barnsley élére!


    A Championshipben szenvedő Barnsleynál Danny Wilsont nevezték ki vezetőedzőnek, immár második alkalommal.Danny Wilson
    Az 53 éves játékos vezetőedzői karrierjét 19 évvel ezelőtt kezdte Oakwellben,1998-ban, de elhagyta a csapatot, miután kiestek az élvonalból
    Wilson azóta 6 csapatot edzett, és most visszatér a Championshipbe, miután David Flitcroftot novemberben elbocsátották a Barnsleytól.
    A csapat 20 meccs után az utolsó helyen áll, viszont a bennmaradás csak 3 pontra van, és Wilson biztos abban, hogy most megfordul a csapat szerencséje.
    “Egy kicsit szürreális a helyzet, de nagyon izgalmas,”mondta keddi kinevezése után.
    “Már nagyon várom ezt.
    “Nem sokszor képzeled el azt, hogy visszamenj a korábbi munkahelyedre, ahol nagyon boldog időt töltöttél, viszont velem most ez történt meg, és ez egy fantasztikus dolog.
    “Azóta sok minden változott, mivel a kiszolgálás első osztályú, ami nem volt az, mikor itt voltam.
    “Nagy kihívás lesz ez, és nehéz. Nehéz meccseink jönnek, de amennyire én láttam a csapatot és a játékukat, vannak annyira tehetségesek, hogy bennmaradjanak.”
    Wilson-aki mellett Micky Mellon fog dolgozni- először szombaton fogja vezetni a csapatot, amikor is a csapat az Elland Roadra látogat, hogy Yorkshire-i riválisával, a Leeds Uniteddal játsszon.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2013 december, 17

    Cimke: , ,

    A Middlesbrough kölcsönvette Ayalat!


    A Norwich City védője, Daniel Ayala a Championshipbeli Borohoz ment, sürgősségi kölcsönbe.Ayala
    A 22 éves játékos 93 napra írt alá, mivel ez a maximum amit egy ilyen kölcsön megenged.
    A spanyol 2011-ben érkezett a Liverpooltól, és csak 10 meccsen kapott szerepet.
    Legutóbb a Nottingham Forrestnél volt kölcsönben, ahol 1 gólt szerzett 14 meccsén.
    A Middlesbrough csak 2 meccset nyert meg idén, és 16.helyen áll a Championshipben.
    Ayala várhatóan helyet kap majd a Middlesbroughban a következő, Doncaster Rovers elleni, pénteki meccsen.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2013 október, 23

    Cimke: , , ,

    A QPR leigazolta Onyewut!


    A Championship 2.helyén álló QPR leigazolta ingyen az AEÁ védőt, Oguchi Onyewut.Onyewu
    A 31 éves védő már régebb óta a csapattal edz, mióta szerződést bontott a Sportinggal a szezon végén.
    A védő 68szoros válogatott, és nagyon boldog, hogy Harry Redknapp csapatánál játszhat.
    “Nagyon örülök, hogy vége ennek az időszaknak, és biztosított a jövőm”,mondta a védő a QPR weboldalának.
    “Nagy tervei vannak a csapatnak, amely vissza akar jutni, és része akarok lenni ennek.
    “Jó érzéseim vannak a QPR-ral kapcsolatban, mióta ide jöttem. Jól fogadtak itt, és jól érzem magam.
    “Valamelyest beilleszkedtem a csoportba, és reményteljesen várom a remélhetőleg sikeres időszakot, és remélem boldog időszak lesz.”
    A QPR 2., 8 győzelemmel és 3 döntetlennel 11 meccs után.

    Forrás.www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2013 október, 23

    Cimke: , , ,

    Onuoha: A QPR tulajdonosokban meg kell legyen még a tűz!


    A QPR védője, Nedum Onuoha támogatni fogja a csapat tulajdonosait abban, hogy egyből visszajussanak.
    A londoni klub kiesett, és utolsóként végzett, úgy, hogy mindössze 4 alkalommal nyert.
    A csapat tulajdonosait kritizálták az átigazolások miatt, mivel sok, nagy fizetésű játékost hoztak. Onuoha azt kéri viszont a szurkolóktól, hogy bízzanak a vezetésben.
    “Nehéz lesz feljutni, de meg kell bízz a döntéshozókban,”mondta a QPR weboldala számára.
    “Úgy gondolom, hogy a vezetés nem véletlenül van itt.Minden hibából tanulni kell, és biztos vagyok abban, hogy egy átalakult csapattal visszajutunk.
    “A csapat tulajdonosai nem azt akarják, hogy a csapat a Championshipben töltse a következő 10 évet.
    “Ha ilyen jó támogatóid vannak, akkor úgy gondolom, hogy a jövő csak fényes lehet.”
    Onuoha 26 alkalommal szerepelt a csapatban az elmúlt szezonban, és nagy szerepet akar majd a csapat feljutásában játszani.
    “Ahogy elkezdődik az előszezon, keményen fogok edzeni,és addig maradok a csapatnál, amíg nem érzem magam teljesen elveszettnek,”folytatta.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2013 május, 23

    Cimke: , , , ,

    Pearce:A Championship nem tartja vissza majd McCarthyt a válogatottól!


    Stuart Pearce nem hiszi azt, hogy a Reading kapusa el kellene igazoljon a csapattól csak azért, hogy a Premier Leagueben játsszon.
    Alex McCarthy jó szezont futott, és emiatt is hívta be Roy Hodgson a válogatottba az ír válogatott, valamint Brazília elleni barátságos meccsekre-és Pearce szerint a csapat helyzete nem lesz majd gond.
    Pearce szerint a kapus csak arra kell koncentráljon, hogy a kezdő tagja legyen.
    “Szerintem csak játszania kell. Ha játszik, akkor Roy figyelemmel fogja tartani,”mondta.
    “Páran azt mondják, hogy csak a nagy csapatoktól hívnak be játékosokat, de bebizonyosodott, hogy ez nem igaz. Ha jól játszol és elég lehetőséget kapsz, akkor nem számít, hogy merre játszol.
    “A keret tagja, ami elmond valamit róla-nem lenne ott, ha Roy nem bízna meg benne.”
    A 23 éves játékos nagyot fejlődött idén, és 13 alkalommal szerepelt a Readingben idén, annak ellenére, hogy a szezon elején még nem volt kezdő.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály), Válogatott