• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Benitez megdícsérte a Cahill-Ivanovic párost!


    Rafa Benitez szerint a Cahill-Ivanovic páros sokkal jobban megérti a középvédői posztot.


    Annak ellenére, hogy csak 17 gólt kaptak a PL-ben, annak ellenére, hogy a Kékek védelmi problémákkal küzdenek, Terry térdsérülése valamint David Luiz rossz formája miatt.
    A brazilt egy védekező középpályási posztra mozgatták, és így a szerb és angol válogatott erős párost alkothatott, és a Stamford Bridgen dolgozó vezetőedző szerint a nehéz edzések eredményhez vezettek.
    ” Cahill és Ivanovic jó játékosok, és jól megértik egymást, és ez mostanra csak jobb lett. Igazodunk, de ez jó játékosokkal sokkal könnyebb”, mondta a The Mirror-nak.
    ” Mióta megérkeztem, más védőkkel dolgoztunk. A csapat védelme erős, és megvan az egyensúly is, mivel támadni is tudunk.
    ” Mindig kérdéses, hogy érdemes e órákat a pályán és az edzőközpontban tölteni. Itt láthatják a választ a kérdésre (Ivanoviccal és Cahillel).”
    A párosnak komoly tesztje lesz a hatodik helyezett Everton elleni vasárnap délutáni meccs. A Toffees megelőzheti a Chelseat, és 3. lehet, ha nyer a Goodison Parkban, és ezzel a Chelsea nem lenne az első 4-ben sem a forduló után.
    A BL címvédő kiesett a csoportkörben, és jelenleg 14 pontos a hátránya a Manchester Uniteddal szemben, habár 2 meccsel kevesebbet játszott.

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2012 december, 30

    Cimke: , , ,

    Benitez kizárja Terry visszatérését a Villa ellen!


    A Chelsea kapitánya, John Terry visszatért az edzésekre, de hiányozni fog még az Aston Villa ellen, mondta Rafael Benitez pénteken.

    A 32 éves védő térdsérülést szenvedett a Liverpool ellen novemberben, és azóta pályán kívül van.
    Annak ellenére, hogy újra edzésbe állt a héten, Terry nem lesz elég fitt ahhoz, hogy a vasárnapi Aston Villa elleni meccsen újra a Stamford Bridge gyepére léphessen.
    Az egykori angol válogatott jelenleg Benitez keze alatt dolgozik, és a spanyol elismerte, hogy milyen fontos Terry a Chelseanek.
    “John Terry edzett, futott pár kört, de még nem játszhat,” mondta Benitez a riportereknek.
    ” Nem tudjuk, hogy ez meddig fog tartani.
    ” Terry a kapitány, mivel ő egy vezető egyéniség.Segíteni tud, ha ez szükséges. Minden játékos fontos, de John a kapitány, és a pályán ő jót tud tenni, mivel ilyen a karaktere.”
    Benitez kijelentette, hogy a Liverpool által vadászott Daniel Sturridge is közel van a visszatéréshez, de nem válaszolt a Sturridge-el kapcsolatos spekulációkra.
    ” Daniel Sturridge is újra edzésbe állt, és nagyon jól edzett reggel, ” mondta Benitez.
    A Chelsea, amely második lett a Klub VB-, a Premier Leaguebe egy Aston Villa elleni meccsel tér vissza.
    Benitez óvatos a Villa ellen, kiemelve a Benteke jelentette veszélyt. A belga játékos 2 gólt szerzett és egy gólpasszt adott a Pool elleni 3-1es győzelemnél.
    ” Az Aston Villa 5 meccs óta veretlen, nyugodtak, és sok lehetőségük van az ellentámadásoknál,” mondta Benitez.
    ” Christian Benteke egy jó játékos, erős a levegőben, és jól kezeli a labdát.”

     

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2012 december, 22

    Cimke: , , , ,

    Mata célja az Európa Liga siker!


    A Chelsea támadója, Juan Mata szerint csapata az Európa Ligát komolyan fogja venni, kitartván amellett, hogy a csapat célja, hogy megnyerje a kupát.

    Rafa Benitez emberei kiestek a BL-ből, annak ellenére, hogy címvédők voltak. A csapat a Juventus és a Shaktar Donetsk mögött végzett a csoportjában.

    A csütörtöki sorsoláson a Chelsea a cseh Sparta Prágát kapta. Az első meccs február 14.én lesz, és Mata meg akarja nyerni ezt a trófeát.

    ” A Sparta Prágával találkozunk az Európa Ligában, írta a spanyol a Twitteren.

    ” Ez az első lépés, hogy elérjük a célunkat: Legyünk bajnokok!”

    A csatában a Chelsea kapusa, Petr Cech visszatér egykori klubjához, ahol 1 szezont töltött, mielőtt a Renneshez került, majd a Stamford Bridgere.

    A Premier Leagues csapat titkára, David Barnard szerint, a 30 éves játékosa extra feladatokat fog kapni, hogy feltérképezze egykori kenyéradójának játékosait-egy feladat, amit élvezni fog.

    “Nem kétséges, hogy megismerjük a Spartat”, mondta a riportereknek. ” Ez az egykori klubja, a szülővárosában, és várja már azt, hogy hazatérhessen.”

    Ha a Stamford Bridge-i csapat elkerüli a kiesést, akkor a holland bajnok, Ajax, vagy a bukaresti Steaua várja őket a következő fordulóban.

    A MU legendáját, az Eredvisieben játszó klub marketing igazgatóját, Edwin van der Sart sokkolta, hogy a Chelsea kiesett az elsőszámú európai kupából, de reméli találkoznak az EL-ben.

    ” Ez meglepetés mindenkinek”, mondta. ” A bajnokságban 10 pontra vannak, és Beniteznek kemény startja volt.

    ” Nézzük meg, hogy 2 hónap múlva hogy állnak, mivel lehet, hogy visszatérhetnek a bajnoki harcba.

    ” Reméljük, hogy találkozunk a következő körben.”

    A Chelseanek elég következetlen szezonja van,  és 13 ponttal van a MU mögött a Premier Leagueben, és a védő, Branislav Ivanovic arra szólítja fel társait, hogy érjenek el eredményeket.

    A szerb ezt mondta:” Tudjuk, hogy nem vagyunk konzisztensek, és hogy még építjük a csapatot.

    ” Fontos számunkra a győzelem, még ha csúnyán is, mivel ez építi a játékosok hitét és önbizalmát.”

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Európa-liga

    Dátum: 2012 december, 21

    Cimke: , , , ,

    A Leeds United menedzsere, Neil Warnock egy régi viszályt szít fel Rafa Benitez ellen!


    Legutóbb akkor hallott Warnock Benitezről, amikor ez jogi lépésekkel fenyegette meg, emailben. Azt szeretné most, hogy csapata erre válaszoljon egy Chelsea elleni kiütéssel, szerdán, a Ligakupában.

    Warnock 2007-ben kapta a mailt, amikor a Sheffield Unitedet irányította, miután megvádolta azzal Benitezt, hogy aláássta a Premier League egységét és tekintélyét, és jelentős szerepet játszott a Sheffield kiesésében.
    A Milan elleni BL döntő előtt a Liverpool vezetőedzője pihentette pár alapjátékosát a Fulham ellen, így a londoniak 1-0ra nyertek, és így 2 ponttal a Sheffield előtt végeztek.
    Benitezt felháborították a vádak, és míg a MU vezetőedzője csak felhívta Warnock figyelmét arra, hogy kérjen elnézést, mivel Sir Alex Fergusont is hasonlóval vádolta a West Ham elleni meccs miatt, addig a spanyol sokkal harciasabb választ adott.
    “ Utoljára akkor hallottam Rafaról, mikor megfenyegetett, hogy jogi útra tereli az ügyet, ha mégegyszer megemlítem,” mondta Warnock, aki egy barátságtalan Yorkshire-I üdvözléssel várja majd a kimerítő japán útról hazatérő BL címvédőt.
    “Elég víz ment a híd alá. Ez egy olyan dolog, ami elkeserítő az életben, de ezt el kell fogadni. Minden lépésedben érnek csalódások, de az érzéseim letisztultak az elmúlt pár évvel kapcsolatban, és ezeket semmi nem fogja megváltoztatni.”

    Forrás: www.telegraph.co.uk




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2012 december, 19

    Cimke: , , , ,

    Benitez feltérképezi a siker útját!


    Rafael Benitez elmondta, hogyan fogja a Japánban a klub VB-n szerzett dicsőséget használni ahhoz, hogy a Chelseat visszavezesse a Premier League esélyesei közé.

     

    Rafael Benitez elmondta, hogyan fogja a Japánban a klub VB-n szerzett dicsőséget használni ahhoz, hogy a Chelseat visszavezesse a Premier League esélyesei közé.

    A BL győztes 13 pontra lehet a Manchester Unitedtől, és 7 pontra a Citytől, amíg a Corinthianssal találkozik Yokohamaban vasárnap a klub világbajnokságban.

    Az évközben hozott vezetőedző viszont egyesítheti a sikereket.Arra készül, hogy elmondja játékosainak azt a beszédet, amelyet annak idején a Valencia játékosainak mondott, ami után azok bajnokok lettek a 2003-04-es szezon végén.

    “ Az emberek azt kérdik tőlem, hogy ez egy két lovas lóverseny e. Ha reálisan gondolkodsz, 3 pontot szerezhetsz egy meccsen. De ha nyersz két vagy három meccset sorozatban, akkor magabiztos leszel. A csapat képes sorozatban nyerni a meccseit. Hogy mennyit? Azt nem tudom. Ha három vagy négy meccset nyerünk egymás után, akkor magabiztosak leszünk. És miért is ne?

    Hozzátette: “A Valenciaval a lemaradásunk januárban 7 vagy 8 pont volt. Egy hotel folyosóján voltunk, és akkor beszéltem Roberto Ayalaval, Santiago Canizaressel, Mauricio Pellegrinoval, valamint talán Pablo Aimarral is. Elmondtam nekik, hogy meg tudjuk még nyerni a bajnokságot, de ők csak őrültnek néztek.”
    “Megmondtam nekik, hogy nyerhetünk. Emlékszem még arra, hogy később Canizares is mondta, miután 7 ponttal végeztünk a Real Madrid előtt, hogy Benitez már januárban megmondta”
    “Az edzésmódszer volt a kulcs a siker felé. Ezen módszer által biztos voltam abban, hogy jobbak és jobbak leszünk minden héten.”
    Megkérdezték, hogy hasonló beszédet intéz majd a Chelsea játékosaihoz is? Erre Benitez azt válaszolta, hogy a következő Premier League meccs előtt ezt meg is fogja tenni.
    “Igen. Meg fogom tenni a következő, Aston Villa, elleni bajnoki meccsünk előtt”.
    “ Ha ugyanezt a szintet tudjuk hozni a következő meccsen is, azt hiszem, hogy elkezdhetünk magabiztosabbak lenni. Ha a játékosokkal beszélek, látom azt az arcukon, hogy reménykednek.”
    Benitez nem kételkedik abban sem, hogy ő volt az, aki ezt a reményt inspirálta.
    A spanyol közel volt ahhoz, hogy megnyerje a PL-t, viszont a Liverpoolnál 6 próbálkozás után sem sikerült.
    “ Nem kételkedek azokban a dolgokban, amiket meg tudok tenni.”
    “Hasonlítsák össze az önéletrajzom olyan vezetőedzők önéletrajzával, akiket az emberek sikeresnek hisznek, és azt fogják gondolni,’ Mi is folyik itt?’”

    Forrás: www.teamtalk.com




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2012 december, 15

    Cimke: , , , ,