• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Cole megmagyarázza, miért utasította vissza az Arsenal meghívását!


    Ashley Cole elmagyarázta azt, hogy miért nem vett részt az Arsenal legyőzhetetlen szezonjára való megemlékezésen.ashley-cole-arsenal_3216746
    Thierry Henry, Robert Pires, Jens Lehmann és Sol Campbell találkoztak, hogy megünnepeljék az Arsenal 2003-04es “legyőzhetetlen” szezonját, viszont Cole nem volt ott.
    A dokumentumfilm mellett egy könyv is megjelent októberben, viszont Cole ebben sem adott interjút.
    A 34 éves játékos volt az ágyúsok balbekkje akkoriban. A csapat 38 meccsből 26ot megnyert, és 12 alkalommal játszott döntetlent, így vereség nélkül zárta a szezont, második alkalommal a Preston 1889-es esete után.
    Cole annak idején vitatott körülmények között hagyta el a csapatot. A Chelseahez igazolt, mivel nem fogadta el az Arsenal 55000 fontos heti ajánlatát.
    A római játékos elmondta azt, hogy azért nem szerepelt a könyvben és a találkozón, mert “a szurkolók ezt nem szerették volna.”
    “Az emberek kérdezték, hogy miért nem nyilatkoztam, de azt gondolom, hogy ez így a legjobb.”
    “Sohasem felejtem el az Arsenalos éveimet, a nagyszerű teljesítményeket, és azt, hogy ezeket kikkel értem el.”

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 február, 25

    Cimke: , , ,

    Warnock: A Palacenak esélye sincs leigazolni Colet!


    Neil Warnock szerint nincs esély arra, hogy a Róma védője, Ashley Cole januárban a Palaceba igazoljon.Ashley Cole
    A 33 éves játékos hol a kezdő 11 tagja, hol nem az Olimpicoban, mivel eddig 8 bajnokit játszott.
    Coleról többen mondták már, hogy visszatér, és a Palace menedzsere elmondta, hogy leigazolná őt.
    Cole ügynöke viszont szerdán kizárta a visszatérést, és Warnock sem biztos az igazolásban.
    “Nem hiszem, hogy bármi esélyem van erre. A tény az, hogy várhatóan nem távozik Olaszországból idén.
    “Szeret ott lenni.Úgy sétálhat a városban, hogy nem ismerik fel. A sajtó sincs tele vele, és ő is szereti ezt.
    “Megkérdeztek, hogy leigazolnám e Ashley Colet, és én igennel válaszoltam, de azóta már elmondták, hogy ő nem tér vissza Angliába.”
    Cole minden kupát megnyert már Angliában, valamint a BL-t is elhódította a Chelseavel, ahol 8 évig játszott.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 december, 18

    Cimke: , , ,

    A Róma figyelmezteti a Unitedot: Strootman nem eladó!


    A középpályást a vörös ördögökkel hozták kapcsolatba, viszont az olasz csapat ügyvezetője, Mauro Baldissoni tagadja a távozását.Strootman
    A holland iránt Louis van Gaal érdeklődik, mióta edző a Unitednál, és azután is, hogy 5-3-as vereséget szenvedtek az újonc Leicestertől.
    Strootman idén még nem szerepelt az Olimpicoban, mivel sérülésből épül fel, ami miatt ki kellett hagyja a tavalyi szezon végét és a VB-t.
    A hírek szerint a Róma 75 millió euróért adná el őt, viszont Baldissoni tagadja ezt.
    “Már alig várjuk, hogy újra pályára lépjen, mivel nagyon hiányzott,”mondta a Giallorossi ügyvezetője a Sky Sportnak.
    “Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Strootman itt van, és, hogy nem eladó.”
    A Róma tökéletesen kezdte a szezont, mivel vezeti a bajnokságot 9 ponttal, 3 forduló után, és a BL-ben 5-1-re győzte le a CSZKA Moszkvát.
    Ezzel ellentétben Van Gaal csapata 2 pontra van csak a 20.helytől, 5 meccs után, és a Ligakupából is kiesett már, a 3. osztálybeli MK Dons ellen.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 szeptember, 22

    Cimke: , , ,

    Strootmanra cserélné Matat a Manchester United!


    A jelentések szerint Louis van Gaal Juan Matat adná januárban az AS Romanak Kevin Strootmanért.Strootman
    Az új menedzser saját embereit akarja a csapathoz, és már 7 játékos érkezett, így jött Ander Herrera, Daley Blind, és Angel di Maria a középpályára.
    Mata 37 millió fontért érkezett januárban a Chelseatől, még David Moyes vezetése alatt, viszont Di Maria érkezése lévén kérdéses a spanyol jövője az Old Traffordon, annak ellenére, hogy 7 gólt szerzett utóbbi 9 meccsén.
    A Juventus is érdeklődik Mata iránt, de a Roma veszi várhatóan kölcsön őt, opcióval, mivel a United az örök város csapatától akarja leigazolni Strootmant.
    A rómaiak sportvezetője, Walter Sabatini elmondta, hogy a most még sérült Strootman nem eladó.
    “Nagyszerű játékos, és az eladásáról szóló híreket csak más csapatok gerjesztik,”mondta Sabatini csütörtökön.
    “Meg akarjuk tartani őt, mivel ő a csapat erőssége. Reméljük ereje teljében tér vissza, mivel nagy szerepet játszott az elmúlt szezonban.
    “Én soha sem mondtam azt, hogy Strootman eladó. Kaptunk ajánlatokat, viszont mi meg akarjuk tartani őt, de nem tudom mi lesz a jövőben.”
    A római csapat 79 millió fontos árat szabott mondott júliusban, viszont várhatóan egy korrekt árat szab meg akkor, hogyha a helyébe érkezik az áldozati bárány, Mata.

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 szeptember, 14

    Cimke: , , ,

    Destro ügynöke tagadja a Chelseabe igazolást!


    Egyes jelentések szerint a 23 éves játékos a spanyolért cserébe megy a Chelseahez, viszont Renzo Contratto tagadja azt, hogy ügyfele Angliába igazolna.
    DestroA pletykák szerint a Roma a kékekkel tárgyal a cseréről, mivel Torres már csak 3. számú csatár a Stamford Bridgen, miután érkezett Diego Costa és Didier Drogba.
    Renzo Contratto tud a Chelsea érdeklődéséről, viszont nem gondolja, hogy egy az egyben cserélnék el őt Torresre. Szerinte az átigazolás csak akkor jöhet létre, ha a kékek el tudják adni a spanyolt.
    “Ha a Chelsea eladja Torrest, akkor ajánlatot tehetnek Mattiara, amúgy nem.
    “A Chelsea a világ egyik legjobb klubja, így mindenki ott szeretne játszani, de nagyon nehéz összehozni ezt az átigazolást.”
    Torres nagy csalódás volt a Chelseanél 2011 januári érkezése óta: 49 gólt szerzett 172 meccsén.
    Júniusban Mourinho elmondta neki, hogy nem tervez már vele a jövőben, viszont Torres kitöltené a maradék 2 évet, amelyben heti 200 ezer eurót keres.
    Contratto szerint Destro a pletykák ellenére is csak a Romara koncentrál.
    Amikor arról kérdezték, hogy mi jár ügyfele fejében, ezt mondta:”Mattia maradna Rómában, hogy a BL-ben és a Serie A-ban játsszon idén.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 augusztus, 21

    Cimke: , , ,

    Benatia a Uniteddal tárgyal!


    A Roma védője, Mehdi Benatia Angliába repül, hogy a Manchester Uniteddal tárgyaljon,a Sky értesülései alapján.
    Mehdi-Benatia-_3132692Egyes jelentések szerint a csapatok megegyeztek a marokkói védőről, mivel a United vele akarja megerősíteni a védelmét.
    Louis van Gaal a fiatal Tyler Blackettnek adott lehetőséget a debütálásra a Swansea ellen, szombaton, és a csapat 2-1-re vesztett. A csapat középvédője, Jonny Evans jelenleg sérült.
    Benatiat korábban a Manchester Cityvel hozták kapcsolatba, viszont a 30 milliós ár meghiúsította az ügyletet, és a City Eliaquim Mangalat hozta el a Porto csapatától.
    A United még nem találta meg a távozó Rio Ferdinand és Nemanja Vidic helyetteseit. A csapat elég védtelen hátul, és ez visszaütött a Swansea ellen.
    Benatia Franciaországban született, viszont karrierje nagy részét Olaszországban töltötte: 2010ben az Udinese igazolta le a Clermonttól, majd az AS Romaba ment 2013 nyarán.
    Jó védő, aki 5 gólt szerzett az elmúlt szezonbeli 33 meccsén, miközben csapata a 2.helyen végzett a Serie-A-ban.

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 augusztus, 17

    Cimke: , , ,

    Van Gaal kész várni Strootmanra!


    Kevin Strootman újra Louis van Gaal vezetése alatt játszhat, miután a United menedzsere élénken figyeli felépülését.Strootman
    Strootman kihagyta az elmúlt szezon végét, és a VB-t is, miután térdsérülést szedett össze a Roma Napoli elleni veresége alkalmával.
    A holland gyógyul, viszont még nem tud nyilatkozni arról, hogy mikor térhet vissza, így biztos, hogy kihagyja a United elleni, szombati, denveri meccset.
    Strootman még nincs formában, a United ennek ellenére érdeklődik iránta. A játékos iránt már Sir Alex Ferguson, valamint David Moyes is érdeklődött.
    Rudi Garcia tagadja a távozást, viszont Van Gaal elmondta, hogy ha a játékos újra formában lesz akkor januárban leigazolná.
    “Nem mondok semmit se csak egy játékosról. Én a csapatról beszélek, nem az egyénekről, mondta Van Gaal a United kezdőmeccse előtt, amit az International Champions Cup keretén belül vív majd.
    “El tudom dönteni, hogy milyen jó Strootman, viszont több, mint 6 hónapja sérült. Várni kell, míg visszatér.
    “Nem könnyű megmondani mikor tér vissza, de meglátjuk majd mi lesz.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 július, 26

    Cimke: , , ,

    Garcia: Strootman nem megy a Unitedba!


    A holland sztárt a Uniteddal hozták kapcsolatba, Van Gaal kinevezése után, viszont edzője tagadja ezt.
    StrootmanStrootman nagyszerű volt a tavaly, viszont egy térdsérülés miatt már márciusban be kellett fejezze a szezont, így a VB-n sem vehetett részt.
    Van Gaal a VB után ült le a United padjára, és most több holland sztárt kapcsolatba hoznak a csapattal, amely borzalmas szezont zárt a tavaly David Moyessal.
    Ezek között van Strootman is. A Roma és a United az Egyesült Államokban találkoznak majd szombaton, Garciat pedig a jövőről kérdezték.
    “Nem beszéltünk a távozásáról, és nem is fogunk.
    “Strootman a csapat játékosa, és az is marad.”
    Garcia Strootman felépüléséről is beszélt.
    “Kevinnek személyre szabott rehabilitációs programja van, és nem akartunk feleslegesen utaztatni. Az a legjobb neki, hogy Bostonban dolgozzon a fizikoterapeutájával.
    “Nemsokára visszatér, és jó formában van.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 július, 25

    Cimke: , ,

    A Manchester City 19 millió eurót akar Nastasicért!


    A Roma és a Fiorentina is érdeklődik a védő iránt, aki létszám feletti lett Eliaquim Mangala érkezése óta. A csapatnál most már így 19 a nem saját neveltek száma-a limit 17.
    NastasicA Roma vezeti az érte vívott harcot, viszont az Inter és a Fiorentina is érdeklődik Nastasic iránt.
    A PL bajnok 40 millióért szerezte meg a Portotól Eliaquim Mangalat, de csak akkor jelentik be, miután visszatér a VB utáni szabadságáról augusztus elején.
    Mangala érkezése azt is jelenti, hogy a City lemondta a Roma játékosáról, Mehdi Benatiaról, aki akkor lett volna opció, ha Mangala a Chelseahez ment volna.
    A City kész eladni Nastasicot, mivel így már 19 nem hazai nevelésű játékosa van, míg a limit 17.
    Karim Rekik, aki hazai nevelés, mivel 16 évesen jött a Feyenoordtól, az elmúlt szezonban viszont a PSV-nél volt kölcsönben. Idén viszont része Pellegrini terveinek, aki a védelem közepén rajta kívül még számít Mangalara, Kompanyra, valamint Demichelisre.
    A Roma viszont meg akarja erősíteni a védelmét. Ingyen érkezett már Ashley Cole a Chelseatől, de a 19 millióra értékelt Nastasic is szóba jöhet.
    A 21 éves játékost egykori klubja, a Fiorentina is követi, de az Internél is lehet esély a leigazolására.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 július, 18

    Cimke: , , ,

    Nem voltam hasznos többé a Chelseanél-mondta Ashley Cole!


    Az angol bal bekk elmondta, hogy Jose Mourinhonak nem volt többé szüksége rá, és nagyon örül annak, hogy Rudi Garcia csapatába igazolt.
    Ashley ColeA veterán védő Cesar Azpilicueta mögött volt a sorban az elmúlt szezonban, de most a Serie-A-ban akar sikeres lenni, miután lejárt a szerződése a Chelseanél.
    Cole, aki 2 évre írt alá, ezt mondta: “Mindig jó volt a kapcsolatom Mourinhoval, de az évek teltek, és már nem voltam hasznos a csapatban.
    “Az ügynököm elmondta, hogy az AS Roma érdeklődik irántam, és része akartam lenni a projektnek.
    “Beszéltem Rudi Garciaval, aki elmondta mennyire akar engem a csapatba. Ugrottam is a lehetőségre.
    “Idejöttem, hogy a BL-ben játszhassak. Az AS Roma ambiciózus klub, és kihívás számomra az, hogy megharcoljak a helyemért. Remélem, hogy jó lesz a következő szezonunk és megnyerjük a Serie-A-t.”
    David Beckham az egyetlen olyan angol játékos, aki az elmúlt években játszott Olaszországban-az AC Milanban. Cole elmondta azt is, hogy honfitársai vonakodnak, hogy kilépjenek a komfortzónából.
    “Az angol játékosok félnek külföldön játszani, és ezért döntenek úgy, hogy otthon maradnak.
    “Volt esélyem arra, hogy távozzak Londonból, más nyelvet beszéljek, és más kultúrában éljek. Nem félek a nyomástól.
    “Elég fitt vagyok, és összetett lesz az előszezonom, de még van egy kicsi. Remélem, hogy teljesen fitt leszek, amikor visszatérünk Amerikából (a Róma szezon előtti túrájáról).”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 július, 15

    Cimke: , ,