• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Kolarov: Vissza akarok térni a Serie-A-ba!


    A Manchester City balbekkje, aki iránt az Inter érdeklődött januárban, idén csak 10 bajnokin kezdett a címvédőnél.Kolarov
    Az Inter továbbra is érdeklődik a játékos iránt, miután nem tudták kölcsönvenni őt januárban.
    Kolarov, aki 2010ben érkezett a Laziotól, elmondta, hogy csalódott, mivel nem tudott visszatérni Olaszországba, viszont továbbra is figyelemmel kíséri a Serie-A-t.
    “Vissza akarok térni Olaszországba, de ez nehéz lesz,”mondta a Sky Italianak.
    “Boldog vagyok Mihajlovic miatt(Sampdoria vezetőedzője). Nagyon jól dolgozik, és a Lazio is jól megy.
    “Nagyszerűen állnak, remélem, hogy meglehet a 2. vagy a 3.hely.”
    Kolarov, aki tavaly júniusban újabb 3 évre írt alá, idén csak 10 meccsen volt kezdő.
    Elmondta azt, hogy elégedett az új szerződése miatt, a kevés játékperc ellenére is.
    “Az elmúlt szezonban sokat játszottam és bizonyítottam, hogy lehet hinni bennem, ezért új szerződést kaptam, amit boldogan írtam alá.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 március, 31

    Cimke: , ,

    Kolarov marad a Citynél!


    A Manchester City védője, Aleksandar Kolarov tagadja azon híreket, melyek szerint távozna.Kolarov
    A 27 éves játékos távozását már többen is híresztelték, és a Juventus volt az a csapat, amellyel szóba hozták.
    Viszont a játékos kijelentette, hogy maradni akar.
    “Sok dolog jelent meg az újságokban, de soha sem mondtam azt, hogy távozni akarok.
    “Még 2 év van a szerződésemből, így csak a munkára koncentrálok, és a kemény edzésekre, hogy a legjobb legyek. Boldog vagyok a csapatnál, és 1 vagy 2 év múlva meglátom mi lesz.”
    A szerb válogatott, aki játszott a válogatott szünet előtti utolsó, Hull City elleni meccsen, szerint Pellegrini bajnoki címhez segítheti a csapatot, a csalódást keltő tavalyi szezon után.
    “Nagyon jól dolgozott a Villarrealnál, és tavaly a Malaganál. Tapasztalt, és ez jó nekünk.
    “A Viktoria Plzen ellen nagy meccsünk lesz, mivel sokan várnak el tőlünk jó teljesítményt a BL-ben. Ez fontos nekünk. Fejlődni akarunk itt is, mivel az utóbbi 2 szezon nem sikerült jól.”
    Kolarov betalált a Wales elleni, kedd esti FIFA Világbajnoki selejtező során, amikor is a szerbek 3-0ra nyertek.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 szeptember, 11

    Cimke: , ,

    Kolarov számára hízelgő a Juventus érdeklődése!


    A 27 éves játékos boldog Manuel Pellegrini csapatában, annak ellenére, hogy csak 11 bajnokin kapott szerepet az előző szezonban.
    A 27 éves játékos csak 11 bajnokin kezdett, mivel a kezdő helyért kellett megharcoljon a francia Gael Clichyvel.
    Kolarovot az olasz bajnok Juventussal hozták kapcsolatba. Mikor erről kérdezték, akkor Kolarov érdeklődést mutatott.
    “Boldog vagyok a csapatnál, és maradni akarok,”mondta a Tuttosportnak.
    “A lehető legtöbbet akarok játszani, hogy megmutassam Pellegrininek mit is tudok. Itt akarok maradni, de a logikus az lenne, ha átgondolnám a dolgokat.
    “Jó tudni, hogy egy olyan nagy múltú csapat hív, mint a Juventus, de nem csak én döntök a jövőmről.
    “Ha valami történni fog, akkor azt először a két klub dönti el. Boldog voltam Olaszországban, és szeretem az ottani focit.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 július, 31

    Cimke: , ,

    Kolarov távozhat a nyáron!


    Aleksandar Kolarov el akarja hagyni a Manchester City csapatát, ha ennek edzője, Manuel Pellegrini nem garantálja neki a kezdő helyet.
    A szerb védő nem volt rendszeres kezdő Mancininél sem, de reméli, hogy Pellegrininél ez változik. Gael Clichyvel kell harcoljon a bal bekk posztjáért.
    2010ben érkezett a Laziotól, és 94 alkalommal szerepelt a Cityben. Ebből 33 alkalommal az elmúlt szezonban, bár ebből csak 17 alkalommal volt kezdő, ami zavarja a 27 éves játékost.
    Clichy jól teljesített, így Kolarov keményen meg kell harcoljon a csapatba kerülésért.
    A rendszeres játéklehetőség miatt Kolarov lehet, hogy távozik. Nem a fizetés miatt, mivel elismerte azt, hogy egy bércsökkentésben is benne lenne, ha rendszeresen kezdene.
    “Beszéltem az ügynökömmel, és megértem mi történik,”mondta a Manchester Evening Newsnak. “Boldog vagyok a Citynél, de rendszeres játéklehetőséget akarok, ahogy ezt már Roberto Mancininek is mondtam.
    “A pénz nem minden, és nem zavarna az se, hogy ha csökkenne a bérem. Egyszerű az oka:játszani akarok.”
    A Juventus, aki leigazolta Carlos Tevezt is, érdeklődik Kolarov iránt, viszont még nem érkezett hivatalos megkeresés az olasz bajnok részéről.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)