• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Pochettino: Lloris a BL-be juthat a Spurssel is!


    Mauricio Pochettino elmondta, hogy szerinte Lloris nem távozik a nyáron, mivel csapata el tudja majd érni az egyik BL helyet, mint célt.Lloris
    Llorist több csapattal is szóba hozták már, többek között a Manchester Uniteddal is, aki David de Gea helyére kereshet valakit.
    Pochettino szerint viszont Lloris, aki a nyáron 5 évre írt alá, maradni fog.
    “Hugo a Tottenhammel akar a BL-ben játszani.
    “Semmi se változott azóta. Boldog itt, és a csapattal be akar érni a BL helyre. Ez az álma.”
    Pochettino Harry Kaneről is elmondta véleményét, miután a játékos elmondta azt, hogy játszani akar az U21es EB-n.
    “Nem változott semmi, ez a szövetség és Harry dolga.
    “Most ő egy ország hőse. Amikor Harryről beszélsz, akkor mosolyogsz. Könnyű róla beszélni.
    “Ez nagyon jó dolog. Meg kell értsük, hogy ez az ő döntése.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Foci Eb, Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Valdes kész aláírni a Unitedhoz!


    Spanyol jelentések szerint az egykori Barcelona kapus kész aláírni 18 hónapos szerződését.Valdes
    A 32 éves játékos 3 hónapja a csapattal edz, hogy így nyerje vissza formáját, keresztszalag szakadása után.
    A United várhatóan leigazolja a VB győztes kapust, hogy így teremtsen konkurenciát De Geanak.
    A Sky Betnél már nem lehet fogadni a kapus jövőjére, miután korábban 1/6os szorzó volt erre.
    Valdes a Barcelona nevelése, ahol majd 2 évtizedet töltött.
    Ez idő alatt 6 bajnoki címet nyert, 3 BL-t, és 2 alkalommal Copa del Reyt. A kapus tagja volt a 2010es VB és a 2012es EB győztes csapatnak is.
    Van Gaal jól ismeri a portást, mivel az ő második edzősködése alatt debütált.
    Ezt mondta októberben, amikor Valdes leigazolásáról kérdezték:
    “A Manchester United mindig nyitott szemmel jár.”
    Jelenleg Anders Lindegard a cserekapus, viszont a nyáron szó volt róla, hogy távozik. A kapus idén még nem védett.

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Foci Eb, Premier Liga (élvonal), Sérülés, Válogatott, VB/EB

    Dátum: 2015 január, 7

    Cimke: , , ,

    Premier League-12.forduló-Beharangozó!


    A válogatott szünet utáni fordulóban számos jó meccsre van kilátás, ezek között pedig van egy derbi is, amelyen az Arsenalhoz látogat majd a Manchester United.premier-league-icon

    Chelsea-WBA
    Az 1.helyezett Chelsea egyértelműen esélyes, főleg úgy, hogy várhatóan Diego Costa is játszani fog.
    A spanyol nagyon jól kezdett, viszont a sérülések miatt egy ideje bőven megakadt a góllövésben, így ideje lenne újra formába lendülnie.
    Nagy hiányzó nincs, így nem sok esélyt adok a 13.helyen álló West Bromnak, bár érdemes lesz odafigyelni Berahinora, aki nagyon nagy formában játszik idén, és egyértelműen viszi előre a csapatot.
    Nyerni fog a Chelsea, hogy tovább erősítse az 1.helyét.

    Everton-West Ham
    Jó meccsre van kilátás a több játékost is nélkülöző Everton és a 4.helyen álló West Ham között.
    Az Everton az utóbbi időben egyre inkább kapaszkodik, a West Ham pedig utolsó 5 meccsén 11 pontot szedett össze.
    A West Ham és az Everton sok gólos meccseket szokott játszani, így bőven van esély arra, hogy most is sok gólt láthassunk.

    Leicester-Sunderland
    Az alsóházi rangadón a Leicester fogadja a Sunderland csapatát, és megpróbál majd 3 ponttal hazatérni.
    A Leicester nagyon rég nem nyert, ezért jól jött nekik a szünet, hogy rendet tegyenek a fejekben.
    A rókák jelenleg már kieső helyen állnak, úgy, hogy a legutolsó 4 meccsükön 4 vereséget szenvedtek.
    A Sunderland sokkal jobb formában van a Leicesterhez képest, és ezen a meccsen bőven van esélye legalább 1 pontra, de a 3 pont sem tűnik elérhetetlennek.
    A meccsre egy X2t mindenképpen érdemes bepróbálni, kiindulva abból, hogy milyen rossz formában van a hazai csapat.

    Manchester City-Swansea
    Nagy meccsre van kilátás az Etihadban, ahol a City fogadja a Swansea csapatát.
    A Swansea nagy formában kezdte a szezont, aztán erős visszaesés következett, hogy most újra formába lendüljön, és legyőzze az Arsenalt.
    A City most hullámvölgyben van, a BL továbbjutás is csak nehezen jöhet össze nekik, a bajnokságban pedig kezdenek leszakadni a Chelseatől.
    A hattyúk ellen nem lesz könnyű dolguk, mert tudják a walesiek is azt, hogy el tudják kapni a Cityt most.A Citynél már Pellegrini elbocsátása is felmerült, ami nem tűnik túl jó ötletnek, kérdés az, hogy mennyire tudja meg majd megszerezni Diego Simeonet a csapat.
    Jó meccs lesz ez. A Swanseanak van esélye az 1 pontra, viszont sanszosabbnak tűnik egy 2,5 gól feletti meccs.

    Newcastle-QPR
    A nagyszerű formában levő Newcastle fogadja hazai pályán azt a QPR-t, amely az utolsó fordulóban a City ellen tudott elcsípni 1 pontot.
    A szarkák folytatni akarják jó sorozatukat, több sérültjük ellenére is. A QPR a kiesés elől menekülne, viszont nem lesz könnyű dolga, mivel nagyon nagy lendületben vannak.
    A sok sérült megzavarhatja a Newcastle csapatát, viszont olyan magabiztosnak tűnnek, hogy le tudják így is majd győzni a QPR-t.

    Stoke-Burnley
    Az elmúlt fordulóban győztes csapatok találkoznak egymással, egy meglehetősen kemény meccsen.
    A Stoke a Spurs ellen tudott nyerni idegenben, bár azt is figyelembe kell venni itt, hogy a Tottenham egyáltalán nincsen formában.
    A Burnley újoncként idei 1. győzelmét szerezte meg a Hull ellen, most pedig szívesen duplázna, hogy így mozduljon el az utolsó helyről.
    A Stoke kerete erősebb, mint a vendégeké, és ezt a pályán is bizonyítani fogja a csapat.

    Arsenal-Manchester United
    A forduló rangadóján az Arsenal hazai pályán fogadja a Manchester Unitedot.
    Az ágyúsoknál is elég sok a hiányzó, viszont a United még rajtuk is túltesz, mivel hiányzik tőlük többek között Falcao, Rojo és Blind, így nem lesz a legideálisabb a csapat felállása.
    Ott lesz a pályán viszont Van Persie, Rooney, valamint Mata is, velük pedig meglehetősen erős lesz az Arsenal ellen készülő alakulat.
    Az ágyúsok az elmúlt fordulóban a Swanseatól kaptak ki, most viszont mindenképpen nyerni akarnak hazai pályán.
    A United az elmúlt fordulóban, ha nehezen is, de le tudta győzni a Palace gárdáját, bár a Palace azért idén se a BL helyekért harcol, így helyén kell kezelni ezt a győzelmet.
    Nagy meccs lesz ez, amin az Arsenalt érzem esélyesebbnek, viszont látván a nem tökéletes védelmeket, érdemes egy sok gólos meccsre számítani.

    Crystal Palace-Liverpool
    A Palace csapata az elmúlt fordulóban a Unitedtól kapott ki, most pedig azt a Poolt fogadják, amely jelenleg a 11.helyen áll.
    A Palace a bennmaradásért harcol, és a 17.helyen áll, úgy, hogy legutóbbi 5 meccsén 4 vereséget szenvedett. O’Keefe fog hiányozni most tőlük.
    A Liverpool a 11.helyen áll csak, és innen mindenképpen kapaszkodni akar, mivel ez a hely méltatlan a sokszoros bajnok számára. Az alapemberek közül Sturridge hiányozni fog, az ő hiánya pedig sokat jelenthet azért, bár a brit idén azért nem termel annyira szépen, mint a tavaly.
    A Pool kerete mindenképpen erősebb, mint a Palace, és ezt ki is fogja használni most. Nagyon nagy szüksége lenne a Poolnak a 3 pontra, hogyha az évet egy európai kupahelyen akarja befejezni majd a csapat.

    Hull-Tottenham
    Két kevésbé jó formában levő csapat találkozik egymással a Hull otthonában.
    A Hull az előző fordulóban az újonc Burnleytól szenvedett vereséget, azelőtt pedig a szentektől, mindkét alkalommal 0-1-re.
    A Hullnál a góllövéssel van a legnagyobb gond, mivel több, mint 1 hónapja nem tudtak betalálni a tigrisek. Akkor az Arsenal ellen játszottak, most pedig egy újabb londoni csapat jön hozzájuk.
    A Tottenhamnél Pochettinonak nincs könnyű dolga, mivel a szurkolók nem feltétlenül a legjobb véleménnyel rendelkeznek róla, főleg úgy, hogy a legutóbbi 5 hazai meccsükön csak 1 alkalommal tudtak nyerni.
    A Tottenham erősebb kerettel rendelkezik, mint a Hull, és idegenben is valamivel jobban megy nekik idén, mint otthon, így legkevesebb 1 pontot várok tőlük.

    Aston Villa-Southampton
    A forduló záró meccsére hétfő este kerül sor, ahol a Villa fogadja majd a Southampton csapatát.
    A Villa a nagyszerű kezdés után erősen visszaesett, de az elmúlt fordulóban legalább 1 pontot el tudtak csípni, a West Ham ellen. A szentek ellen viszont sokkal nehezebb dolguk lesz, mivel Koeman csapata legutóbbi 4 meccsét megnyerte, és most is erre készül. A Soton védelme kiemelkedő, eddig mindössze 5 gólt kaptak, és ez jelentheti a siker kulcsát, mivel támadásban még nem feltétlenül állnak ilyen jól. A Sunderland ellen 8-0-ra tudtak nyerni, de leginkább 1-2- gólos győzelemre érdemes számítani tőlük.
    Erre a meccsre is vendég győzelmet várok. A szentek várhatóan egy szűk, 1-0-ás győzelmet aratnak, hogy így tovább üldözzék a Chelseat. Egy biztos: bármilyen eredmény születik, a Southampton marad a 2.helyen, mivel jelenleg 4 ponttal előzi meg a Manchester City csapatát.




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, Foci Eb, Premier Liga (élvonal), Sérülés, Válogatott

    Dátum: 2014 november, 22

    Cimke: , , , , , , ,

    Boldog a csoportelőséggel Hodgson


    Elégedett az angol menedzser, hogy sokak meglepetésére, nemcsak továbbjutottak a csoportból, hanem két győzelemmel és egy döntetlennel meg is nyerték azt.

    Felülmúlták a franciákat a csoportban, akik kikaptak Svédországtól 2-0- ra, így egy nappal többet pihenhetnek az olaszok elleni meccs előtt, ami kulcsfontosságú lehet a három nehéz mérkőzés után.

    „Jók voltak az ukránok, ha valaki azt mondja, megnyerjük a csoportot, nem hitte volna el senki, mivel nem sokan gondolták, hogy egyáltalán továbbjutunk. De pontokkal nyertünk, nem csak gólkülönbséggel. Jót fog tenni a plusz egy nap pihenő, mert fáradtak vagyunk a mai nehéz meccs után.” – mondta el Hodgson, majd hozzátette: „annak ellenére, hogy a hazai szurkolók voltak többen, az a néhány angol fantasztikus hangulatot teremtett, és hajtotta a csapatot. Távol az ukrán fővárostól, 60000 hazai szurkolóval szemben volt 4000 angol, ami nem sok, de jár nekik a tisztelet. Kemény mérkőzés volt, amiben volt egy kis szerencsénk is.”

    Hodgson úgy gondolja, reális az egygólos győzelem. Ezzel kapcsolatban elmondta: „az első félidőben jól játszottunk, de a támadásoknál nem koncentráltunk eléggé és rossz döntéseket hoztunk. Van hova fejlődni. Ez egy fiatal csapat, még nem régóta dolgozunk együtt.”

    Dicsérte az angol menedzser Rooneyt, aki góllal tért vissza eltiltás után. „Wayne Rooney megmutatta, hogy a legnehezebb meccseken is jól teljesít, ami nekünk nagyon fontos. A mai nap pont erre volt szükség. Jól játszott és keményen dolgozott. Veszélyesek voltunk, de több helyzetünk is lehetett volna. Nem a figyeltük a másik összecsapást. Nem voltunk óvatosak, hiszen tovább akartunk jutni a csoportból.”

    Forrás: www.thefa.com




    Témakör:
    Foci Eb, Válogatott

    Dátum: 2012 június, 21

    Cimke: , , ,

    Visszatért Rooney, továbbjutott Anglia


    Befejeződtek a csoportmérkőzések a 2012 labdarúgó Európa Bajnokságon kedd este. Nyitott volt a továbbjutók kérdése a D jelű kvartettben is, annyi azonban biztos volt, hogy a svédek már nem jutnak tovább. Elég volt egy döntetlen a továbblépéshez Angliának és a franciáknak, míg az ukránoknak csak a győzelem volt megfelelő. 

    Ennek megfelelően kezdték a találkozót az angolok, hiszen az első félidőben kapura lövésük se nagyon volt, amíg az ukránok próbálkoztak rendesen. Elsősorban távoli lövésekkel próbálták bevenni Joe Hart kapuját. Az angolok egyetlen helyzetét fél óra elteltével láthattuk, amikor is Wayne Rooney fejelt ziccerből a kapu mellé.

    Megszerezték a vezetést a második félidő elején az angolok. Nem tudtak tisztázni az ukrán védők egy szöglet után: a megszerzett labdát Gerrard tekerte a kapu elé, amihez Piatov szerencsétlenül ért hozzá, és Rooney egy méterről fejelt az üres kapuba. Megélénkült a meccs a kapott gól után. Először James Milner lövését blokkolták az ukránok, azután Milevszkij fejelt leshelyzetből fölé, ám ha bemegy, Kassai megadta volna, mivel a partjelző nem jelzett lest. Egy perccel később újra a magyar játékvezetők voltak a középpontban. Milevszkij kapott egy hosszú labdát, amivel kiugratta Devicset. A lövés megpattant Joe Harton és a kapuba tartó labdát John Terry estében húzta ki a kapu torkából. Több lassítás és kimerevített kép bizonyítja, hogy a labda teljes terjedelmével a gól vonal mögött volt, így meg kellett volna adni a találatot, de a kaputól 3 méterre álló Vad II játékvezetői asszisztens nem jelzett. Még egy bírói hibát láthattunk ennél a támadásnál, hiszen Milevszkij lesen volt, mikor megkapta a labdát. Azonban ha ott megállítják leshelyzet miatt a játékot, most senki nem beszélne a meg nem adott gólról. Oleh Blohin 20 perccel a vége előtt még behozta Shevcsenkót, ám az ukrán sztár sem tudott segíteni a csapatán.

    A csoport másik mérkőzésén a svédek 2-0 ra legyőzték a franciákat, ám a gallok a vereség ellenére is továbbjutottak.

    A D csoport végeredménye:

    1.: Anglia 7 pont
    2.: Franciaország 4 pont
    3.: Ukrajna 3 pont
    4.: Svédország 3 pont

    A negyeddöntők párosításai:

    Csehország – Portugália
    Németország – Görögország
    Spanyolország – Franciaország
    Anglia – Olaszország

    Írta: Papp Gábor




    Témakör:
    Foci Eb, Válogatott

    Dátum: 2012 június, 21

    Cimke: , , , ,

    Elégedett Gerrard a fordulatos meccs után


    Érthető az angol csapatkapitány öröme, hiszen legyőzték a svédeket egy olyan mérkőzésen, amelyen kapitális hibákat vétettek.

    Gerrard elmondása szerint nagyobb odafigyeléssel, kényelmesebb előnnyel mehetek volna szünetre.

    A kapitány ívelte Andy Carrol fejére a labdát a 23. percben, amivel vezettek a háromoroszlánosok. Ez megtörte a svédeket és sokáig úgy tűnt, nem tudnak változtatni az eredményen. Azonban minden megváltozott Olof Mellberg két góljával, így már Erik Hamren legényei érezhették magukat nyeregben.

    Ezután már összeszedték magukat az angolok és Danny Wellbeck, valamint a csereként beállt Theo Wallcott góljával megszerezték a három pontot, aminek köszönhetően a svédek már biztos nem jutnak tovább a csoportból.

    „ Eseménydús mérkőzés volt, az a fontos, hogy megszereztük a három pontot. Voltak hibáink, nem figyeltünk eléggé a pontrúgásoknál. A nemzetközi labdarúgás lényege, hogy egységesek legyünk és ne hibázzunk. Megnehezítettük a dolgunkat ma este, de elégedett vagyok a győzelemmel.” – nyilatkozta Gerrard, majd hozzátette: „úgy gondolom, bebizonyítottuk, hogy ambiciózusak vagyunk, jó döntéseket hoztunk a megfelelő pillanatban. Ráfizettünk, hogy a pontrúgásoknál hiányzott a koncentráció. Akik ismerik a futballt, azok mind azt mondják, ha nem figyelsz oda ezekre, akkor elveszíted a nagy mérkőzéseket és kieshetsz a versenyből. Jobb és kreatívabb focit játszottunk ma este, mint Svédország, több lehetőségünk is volt.”

    Dicsérte csapattársát a liverpooli középpályás: „Ha jól át tudja venni a labdát, akkor gólokat fog rúgni. Ezt bizonyította már párszor Carrol. Nyugodt és magabiztos volt annál a fejesnél.”

    Roy Hodgson legénysége a társrendező Ukrajnával találkozik kedden Donetskben, a D csoport utolsó fordulójában, ahol Wayne Rooney már ott lehet társaival a pályán, miután az első két mérkőzést a lelátón izgulta végig eltiltása miatt.

    „Készen áll a mérkőzésre! Nagy lökést ad számunkra, hogy két meccsen 4 pontot szereztünk. Várjuk Rooney visszatérését. Friss játékosként reméljük, hozzá tudja tenni azt a pluszt, amire szükségünk van.” – nyilatkozta Gerrard.

    Forrás: thefa.com

    Fordította: Papp Gábor




    Témakör:
    Foci Eb, Válogatott

    Dátum: 2012 június, 19

    Cimke: , , ,

    Fordulatos mérkőzésen győzte le Anglia a svédeket!


    Botrányosan unalmasra sikeredett az angolok első mérkőzése a franciák ellen, ezért bizakodva várta mindenki a svédek elleni találkozót, nagy javulást várva a szigetországiaktól. Nem is okozott csalódást egyik csapat sem. Nagy elánnal kezdtek a legények, hiszen egy győzelem mindkét csapatnak az életben maradást jelentette volna. 




    Témakör:
    Foci Eb, Válogatott

    Dátum: 2012 június, 19

    Cimke: , , ,

    Elégedett a kezdéssel Hodgson


    Nem esett kétségbe az angol menedzser a franciák elleni meccs alatt Donetksben. Roy Hodgson örül annak a fejlődésnek, amit a gallok elleni meccsen látott. Vezetett Anglia az első félidőben Joleon Lescott fejesével, amire tíz perccel később Samir Nasri válaszolt, beállítva a végeredményt. 

    Ez azt jelenti, hogy egy-egy pontot szereztek a csapatok. Elégedett volt Hodgson az első mérkőzésen látottakkal, és most már csak a pénteki svédek elleni találkozóra koncentrálnak.

    „Úgy gondolom jól játszottunk. Olyan csapattal találtuk magunkat szembe, akik tele vannak kérdőjellel. Tehetséges játékosaik vannak, akik nem esnek kétségbe, ha labda van náluk. Fegyelmezettnek kellett lennünk.” – nyilatkozta az angol menedzser, majd hozzátette: „Az 1-1es eredmény választ adott arra,hogy mire vagyunk képesek. Tény, hogy jó csapatuk van, de nyomás alatt tartottuk őket, és nem engedtük őket helyzetbe kerülni. Volt néhány lehetőségünk, kis szerencsével betalálhattunk volna még egyszer.”

    Forrás: thefa.com

    Fordította: Papp Gábor




    Témakör:
    Foci Eb, Válogatott

    Dátum: 2012 június, 13

    Cimke: , , , ,

    Döntetlennel kezdett Anglia


    Hétfőn elkezdődött az Európa Bajnokság Anglia számára is. A D csoport első találkozóján Franciaországgal mérkőztek meg Gerrardék.

    A gallok voltak a mérkőzés esélyesei a szakértők szerint, mivel a háromoroszlánosoknál sok a sérült és Wayne Rooney sem játszhatott eltiltás miatt. Ennek ellenére a szigetországiak szerezték meg a vezetést. A 30. percben Steven Gerrard szabadrúgását Joleon Lescott fejelte a kapuba. A bekapott gól felébresztette a franciákat és tíz perccel később ki is egyenlítettek. Samir Nasri lapos, jól helyezett lövését Joe Hart képtelen volt hárítani. Ezzel az eredménnyel vonultak szünetre a csapatok.

    A második félidő álmosan kezdődött és így is telt el, egyik csapat sem mert kockáztatni. Olyan érzése volt az embernek, hogy félidőben a felek megegyeztek, és a békés döntetlen mindkét fél számára jó eredménynek számít. Említésre méltó esemény nem is történt.

    Ezt a két csapatot tartották a csoport favoritjának a torna előtt. Úgy néz ki, ők is arra számítanak, hogy a kvartett másik két csapatának a legyőzésével simán továbbjuthatnak az egyenes kieséses szakaszba. Tervüket Svédország és a házigazda Ukrajna hiúsíthatja meg.

    A csoport másik találkozóján az ukránok Shevcsenko duplájával 2-1re verték a svédeket.

    A folytatásban pénteken Ukrajna Franciaországgal, Anglia pedig Svédországgal találkozik.

    Írta: Papp Gábor




    Témakör:
    Foci Eb, Válogatott

    Young magabiztos a rajt előtt


    Három pontot vár a franciák elleni meccstől Ashley Young, aki már nagyon várja az Európa Bajnokságot.
    Az angol támadó hittel és önbizalommal teli, bízik a jó kezdésben Franciaország ellen.

    „A két csapat – a szakértők szerint a csoport favoritjai – hétfőn mérkőzik meg egymással Donetks-ben, nem döntetlent szeretnénk játszani.”- nyilatkozta Young, majd hozzátette: „magabiztosnak érzem magam és szeretném segíteni a csapatomat gólokkal és gólpasszokkal is. Amennyiben hasonló játékot tudunk produkálni, mint az előző mérkőzéseinken, akkor biztos vagyok benne, hogy jó eredményt érünk majd el.” Elmondta továbbá: „ha megnézzük az új menedzser irányítása alatt játszott két korábbi találkozónkat, akkor látni, hogy más volt a csapat szerkezete. Úgy gondolom, ez segített. A két 1-0-ás siker hasznos volt számunkra, különösen, hogy tudtuk játszani a játékunkat, és gólokat tudtunk szerezni. Szerintem ez fontos lesz hétfőn is. Ez a meccs a felkészülésről szól, és nekünk ez jól sikerült. Mindenki csúcsformában van és várja a hétfői találkozót.”

    A Manchester sztárja úgy véli, mindig fontos a jó kezdés, és reméli, hogy győzelemmel kezdik az Európa Bajnokságot. „Nyilvánvaló, hogy nehéz meccs lesz. Mindenki ezt várja, de ha ugyanabban a szerkezetben tudunk játszani, és képesek vagyunk csapatként játszani, akkor nyerni fogunk.” – nyilatkozta az angol támadó.

    A rutinos és a dinamikus fiatal játékosok jól kiegészítik egymást a korábbi Watford és Aston Villa játékos szerint. Ezzel kapcsolatban elmondta: „Mindenki beszél mindenkivel, nincsenek széthúzások. Mindegy hogy új játékos vagy a keretben vagy nem, ha mondanivalód van, akkor meghallgatunk. Mi egy csapat vagyunk, és egy célért küzdünk. Győzni akarunk. Minden mérkőzésre úgy megyünk ki, hogy csak a három pont jár a fejünkben és úgy játszunk, hogy nyerni akarunk.”

    Pénteken kezdődött a torna a Lengyel – Görög és Orosz – Cseh mérkőzésekkel, Young mindkét találkozót az angolok krakkó-i szállásáról nézte végig. „Fantasztikus érzés volt, mikor az első két meccs kezdődött, az adrenalin szétáramlott a testemben. Ugyanazt az izgalmat látom a mi arcunkon, mint a rajongók arcán. Amióta meghívtak a válogatottba, azóta várom én is az első találkozónkat.”

    Üdvözölte a csapat szombat reggel Jermain Defoe-t, aki édesapja halála miatt utazott haza Angliába. Defoe újra edz, Young pedig úgy érzi, hogy társa eltökélt és csak a találkozóra összpontosít „Jó újra látni a csapatban. Személyes okok miatt kellet hazarepülnie, és úgy gondolom, hogy a tréning segít neki elterelni a figyelmet a problémákról. Mindenki vele volt lélekben és támogattuk őt.”

    Forrás: thefa.com




    Témakör:
    Foci Eb, Válogatott

    Dátum: 2012 június, 11

    Cimke: , , ,