• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Hodgson mondta Wengernek, hogy igazolja le Welbecket!


    Az angol válogatott menedzsere, Roy Hodgson bátorította Wengert arra, hogy igazolja le Danny Welbecket.Hodgson
    Welbeck szeptemberben jött a csapathoz, egy idegesítő időszak után, a Manchester Unitedtól, ahol kevés lehetőséget kapott.
    Hodgson elmondta, hogy rendszeresen beszél Wengerrel, és ő konzultált a 67 éves franciával Welbeck leigazolása előtt is.
    “Sokszor beszélek vele,”mondta Hodgson Wengerről.
    “Beszéltem vele Welbeck leigazolása előtt is, amikor dicsértem Dannyt, így nagyon elégedett vagyok, hogy Arsene elfogadta a véleményem a döntés előtt.
    “Nagyon kedveljük Dannyt a válogatottban, és mindig bíztunk benne.”
    Hodgson elégedett azzal, mennyi lehetőséget kap Welbeck a csapatnál, viszont még több percet akarna.
    “Elég sokat játszott a tavalyi szezonhoz képest.
    “Nálunk a legtöbbször azt tette, ami nagyon jó a csapat számára. Többször játszott jól a válogatottnál, mint ahányszor kiábrándító lett volna.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2015 március, 22

    Cimke: , , ,

    Premier League-30.forduló-Beharangozó!


    A 30.forduló következik, amely után 1 hét szünet jön majd, a válogatott meccsek miatt.Lássuk mi várható a hétvégén.premier league




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, Forduló, Premier Liga (élvonal), Sérülés, Válogatott

    Dátum: 2015 március, 20

    Cimke: , , , , , ,

    Könnyű a Leicester elleni felkészülés Pochettinoék számára!


    A Tottenham ki akarja javítani a United elleni hibákat a Leicester City ellen, mondta Mauricio Pochettino.Pochettino
    Az Old Traffordi 0-3 után nehezebb lesz elérni a 4.helyet a csapat számára.
    “Ezen a héten nem kellett túl sokat beszélni, ez egy könnyű hét volt,”mondta.
    “Mindenki egyetértett abban, hogy mi történt az Old Traffordon, így könnyű lesz javítani.
    “Mindenki csalódott volt a meccs után.Mindenki tudja azt, hogy javulni kell, és hogy erősödni kell, így elég könnyű hetem volt.
    “Meg kell mutatni azt, hogy nem sérültünk túlzottan meg, és a legjobbat kell majd nyújtsuk a 3 ponthoz.
    “Fontos, hogy kijavítsuk a problémákat, és meg kell mutassuk szombaton, a Leicester ellen, hogy a United elleni vereség csak egy kisiklás volt.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 március, 19

    Cimke: , ,

    Ramsey: Még hiszünk a bennmaradásban a QPR-nál!


    Chris Ramsey elmondta, hogy továbbra is hisz abban, hogy a csapat bennmaradhat a szezon végén.Chris Ramsey
    9 meccs van még hátra, a QPR pedig 4 pontra van a bennmaradástól, Ramsey viszont hisz abban, hogy megfelelően tapasztalt a csapat, így elkerülhetik a kiesést.
    Ramsey- aki Harry Redknapp helyére érkezett a szezon végéig- csapata az Everton ellen játszik a hétvégén, és el akarja kerülni sorozatban 5. vereségét.
    “Muszáj nyerni, mivel minden meccsel egyre nagyobb a nyomás.
    “Tudjuk azt, hogy lassan kiszaladunk az időből, viszont ha a legjobbunkat nyújtjuk, és odafigyelünk, akkor meglehet.
    “Hiszek abban, hogy megszerezhetjük a pontokat, mivel ha nem hinnék ebben, akkor az egész szezont elmosná a víz.
    “Együtt van a csapat, újraszerveztük a csapatot, és megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani.
    “Hiszünk a bennmaradásban, és tudjuk mi kell ehhez.
    “Nem gondolhatsz előre 3 vagy 4 meccset. Minden meccsre a legjobban kell felkészülni, és vigyáznunk kell, hogy ne kapjunk majd buta gólokat.”

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2015 március, 19

    Cimke: , , ,

    De Jong kész újra edzésbe állni!


    Egyre közelebb a visszatéréshez a Newcastle játékosa, Siem de Jong, aki újra edzhet már.Siem de Jong
    A holland válogatott nem kezdett jól, és már augusztus óta nem játszott, sérülés miatt.
    De Jong már februárban is közel állt a visszatéréshez, viszont ekkor újra megsérült.
    Az egykori Ajax játékos most újra játékba állhat, így visszatérhet a pályára még a szezon vége előtt.
    Ezt írta a Twitterre: “Az utolsó röntgen jól nézett ki. Újra edzhetek.”
    De Jong eddig mindössze 3 meccsen szerepelhetett, júliusi érkezése óta.




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2015 március, 18

    Cimke: , ,

    Premier League-29.forduló-Összefoglaló!


    Számos érdekes és meglepő eredmény született ebben a fordulóban, viszont az első 4 helyezett nem változott.premier league

    Crystal Palace-QPR 3-1
    Az első félidőben bekezdett a Palace, amely a 21.percben már megszerezte a vezetést, Zaha révén.
    A 40.percben McArthur révén már 2 gól volt az előny, és Ward révén a 42.ben már három.
    A 2.félidőben Phillips révén csak szépíteni tudott a QPR, szép góllal.
    A vereség révén a QPR maradt a 19., míg a Palace a 12.

    Arsenal-West Ham 3-0
    Az ágyúsok az első félidő hosszabbításában megszerezték a vezetést, Giroud révén.
    A West Hamnek szöglete volt bőven, gólt viszont nem tudott szerezni.
    Az ágyúsok viszont betaláltak a 2.félidőben is:Ramsey a 81., Flamini a 84.percben talált be.
    Nyertek az ágyúsok, és már csak 1 pontra van tőlük a City, míg a West Ham a 10.

    Leicester-Hull 0-0
    Alsóházi rangadót játszottak a King Power Stadiumban, ahol a csapatok gól nélküli döntetlent játszottak egymással.
    A pont révén a Liecester a 20., míg a Hull a 15.

    Sunderland-Aston Villa 0-4
    Nagyon megindult a Villa Sherwood vezetése alatt, mivel újra nyerni tudott, ez pedig Gus Poyet állásába került, akinek a helyére Dick Advocaat érkezett a héten.
    A Villa Benteke révén nyitott a 16.percben, majd 2 perc múlva Agbonlahor is betalált.
    A 37.percben Agbonlahor megszerezte aznapi 2.gólját, majd a 44. percben Benteke is megszerezte aznap 2.gólját.
    A 2.félidőben már nem esett gól, de így is nagyon simán nyert a Villa.
    A Villa 2 egymás utáni győzelemmel feljött a 16.helyre, míg a Sunderland a 17.

    WBA-Stoke 1-0
    Kiegyenlített meccset játszott egymás ellen a West Brom és a Stoke, amelyen végül a hazaiak nyertek.
    A meccs egyetlen gólját Ideye szerezte a 19.percben.
    A WBA így a 13.helyen áll, míg a Stoke a 8.

    Burnley-Manchester City 1-0
    A forduló legnagyobb meglepetése a Turf Moorban született: nyert a Burnley.
    A City a 61.percben került hátrányba, amikor is Boyd talált be.
    Nagy fölényben játszott a City, 65%os volt a labdatartása, több kapura lövése volt, viszont a Burnley védelme állta a sarat, és újra nyerni tudott.
    A győzelem révén a Burnley továbbra is 18., viszont csak 1 pontra van tőlük a már bennmaradó Sunderland.
    A City kezdi elveszteni minden esélyét a bajnoki címre, és lassan már hátra is kell nézzen, mivel mindössze 2 pontra van tőlük a 4.helyezett Manchester United, és 1 pontra a 3. Arsenal.

    Chelsea-Southampton 1-1
    A Chelsea már a 11.percben megszerezte a vezetést, Diego Costa révén, a 11.percben.
    Tadic révén viszont hamar egyenlíteni tudtak a vendégek: a 19.percben büntetőből talált be.
    Több gól már nem is született a meccsen. Az X révén a Soton 50 pontos, és a 6.helyen áll, viszont kezdi elveszteni az esélyét a 4.helyre, mivel a MU már 6 ponttal van előttük.
    A Chelsea előnye már 6 pont, viszont egyre sűrűbb a mezőny utánuk, mivel csak 8 pontra van tőlük a MU, de az 5.helyezett Pool előtt is csak 10 pont az előnyük.

    Everton-Newcastle 3-0
    Az Európa Ligában is menetelő Everton a bajnokságban is nyerni tudott, így stabilizálta a helyét.
    McCarthy révén a 20.percben már megszerezték a vezetést, amit az 56.percben Lukaku büntetője 2 gólosra növeltek.
    Az 59.percben kiállították Coloccinit, így még könnyebb dolga volt az Evertonnak.
    Roberto Martinez csapata végül 3 góllal nyert, mivel a Lukaku helyére becserélt Barkley is betalált a 93.percben.
    A győzelem révén az Everton 14., a szarkák pedig a 11.helyen állnak.

    Manchester United-Tottenham 3-0
    Meglepően simán tudott nyerni a MU, amely így mindössze 2 pontra közelítette meg a 2.helyezett Cityt.
    A United már a 9.percben megszerezte a vezetést, Fellaini révén.
    Carrick a 19.percben 2 gólosra növelte az előnyt, majd a 34.percben Rooney gólja révén már 3 gól volt a differencia.
    A 2.félidőben nem talált már be a United, amely így is simán nyerni tudott.
    A United így maradt a 4., míg a Tottenham a 7.helyen áll, 6 pontra a Unitedtól.

    Swansea-Liverpool 0-1
    Kiegyenlített meccset játszott egymással a Swansea és a Pool, amelyen nyertek a vendégek.
    A meccs egyetlen gólját a 68.percben szerezték: Henderson talált be.
    A Pool a győzelem révén már 54 pontos, és az 5.helyen áll, 2 pontra a hőn áhított 4.helytől.
    A Swansea a 9.helyen áll, 40 ponttal.




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, Forduló, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 március, 17

    Cimke: , , , , , ,

    A Wigan kölcsönveszi Sinclairt a Pooltól!


    A Wigan kölcsönvette a Liverpool fiatalját, Jerome Sinclairt, hogy így harcoljon a bennmaradásért.Scott Sinclair
    A játékos kedden debütált a Watford ellen, így ő lett a második Pool játékos, aki kölcsönbe ment a DW Stadiumba, Sheyi Ojo után.
    A Wigan 6 pontra van a bennmaradástól, az egyik legkevesebb lőtt góllal, viszont Mackay reméli, hogy Sinclair, aki 22 gólt szerzett az ificsapatban, kisegítheti őket.
    “Hosszan beszéltünk a Poollal Jeromeról, és úgy érezzük, hogy ez a legjobb számára, és mindkét csapat számára,”mondta Mackay a csapat weboldalának.
    “Meg kell köszönjük a Liverpoolnak, hogy kölcsönadták őt, mivel látták, hogy Sheyi is szépen fejlődik, lévén, hogy egy olyan klub vagyunk, amely segíti a fiatal játékosokat.
    “Reméljük, hogy ő is jól játszhat nálunk.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2015 március, 16

    Cimke: , ,

    Carver: A Man City érdeklődik Perez iránt!


    A Newcastle menedzsere, John Carver elmondta, hogy a City érdeklődik a spanyol Ayoze Perez iránt.Ayoze Perez
    Az egykori Tenerife csatár jól debütált Angliában, mivel 5 gólt szerzett 30 meccsén, de a legtöbbször csereként.
    Perez csak másodhegedűs Cisse mögött, viszont úgy látszik, hogy a City érdeklődik iránta.
    “Nem lep meg. Fiatal és nagyon tehetséges, “mondta Carver a Newcastle Evening Chronicle-nek.
    “Tudom, hogy érdeklődnek. A meccs után az edzői szobába mész, ahol beszélgetnek. Többen jókat mondanak róla, ami jó.
    “A Citys Brian Kiddel beszéltem egy jót róla.”
    Carver azt is elmondta, hogy miért pihenteti Perezt, akiért a Barcelona és a Real Madrid is érdeklődött.
    “5 gólja van -Cisse mögött. Kivettem a tűzvonalból, és úgy gondolom, hogy ez jó.
    “Segítette őt a szünet. Nagy volt rajta a nyomás a leigazolása után, amint ezt mindannyian tudtuk.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 március, 15

    Cimke: , , ,

    Matic:Örülök, hogy még tudok járni!


    A Chelsea középpályása, Nemanja Matic elmondta, örül annak, hogy még tud járni, miután a Burnleys Ashley Barnes csúszott be neki az elmúlt hónapban.Matic
    Barnes az 1-1re végződő meccsen csúszott be, és Matic dühösen reagált ezután.
    Matic üldözte Barnest, és lenyomta őt a földre, ami miatt pirosat kapott, Barnest viszont nem büntették meg.
    Jose Mourinho a Sky Sportson beszélt erről vasárnap, a meccs után, és elítélte Barnest, viszont a Burnley menedzsere megvédte játékosát.
    “Hogy őszinte legyek, örültem, hogy láttam a videót a meccs után. Örülök, hogy tudok még játszani” mondta Matic a Daily Mirrornak.
    “Nem volt jó a reakcióm, mivel féltem a lábtöréstől. Örülök, hogy egyáltalán tudok járni.
    “El tudom mondani azt, hogy nem volt jó így reagálni. Nem volt jó.
    “De ilyenkor nem tudom kontrollálni az érzéseimet. Csak egyszer néztem meg az ismétlést-az is elég volt.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2015 március, 15

    Cimke: , , ,

    Premier League-29.forduló-Beharangozó!


    Szombaton kezdődik a 29. forduló, és hétfő este ér véget.premier league

    Crystal Palace-QPR
    A Palace elég biztos helyen áll, a QPR viszont nem, így talán a Rangersnek lehet fontosabb ez a meccs, amelynek nem ártana megmutatni azt, hogy mit is tudnak, mivel most csak a 18.helyen állnak, ami pont nem elég a bennmaradáshoz.
    A Palace viszont erősebb, és ha nehezen is, de behúzza ezt a meccset.

    Arsenal-West Ham
    A West Ham idegenben akarja javítani a Chelsea elleni vereséget, viszont az Arsenal nem játszik rosszul mostanság a bajnokságban, így az ágyúsok az esélyesek hazai pályán.
    Nem rossz a West Ham, viszont az utóbbi időben visszaesőben vannak, így ágyús győzelem várható az Emiratesben, viszont nem könnyíti meg majd a dolgukat a West Ham.

    Leicester-Hull
    X2.
    A Leicesternek nincs rossz csapata, viszont a Hull legutóbbi 4 meccsén 7 pontot ért el, ami egész jó.
    A Leicesternek nincsen jobb csapata, így mindenképpen egy vendég pontszerzést várok ide.

    Sunderland-Aston Villa
    Kezd éledni a Villa, ennek pedig a Sunderland láthatja kárát.
    Az elmúlt fordulóban is nyerni tudott a Villa, és most is legalább 1 pontra számítanak már. Nemrég cseréltek edzőt a csapatnál, ez pedig jót tett nekik.
    A Sunderland az idei szezonban a döntetlenek királya, 14 X-el, és most is valami hasonlót várok. Jó esetben 1-1 lesz, és nem gól nélküli döntetlen.

    WBA-Stoke
    A Stoke tűnik itt esélyesnek, köszönhetően annak, hogy megnyerte legutóbbi meccsét, így pedig már a 8.helyen áll.
    A West Brom a kiesés ellen menekül, és nem állnak most annyira rosszul, lévén, hogy 8 pont a csapat előnye az első kieső QPR előtt.
    A West Brom hazai pályán minden megtesz majd a győzelemért, viszont a csapatból legfeljebb 1 pontot nézek ki.

    Burnley-Manchester City
    Sorsdöntő meccsek elé néz a City, amely a szezon végéig folyamatosan kell hozza majd a meccseit, hogy esélye legyen megelőzni a Chelseat.
    Nem feltétlenül rossz a Burnley, viszont annyira nem erős, hogy el tudjon kapni egy jó formában levő Manchester Cityt.
    A Citytől nem hiányzik most senki, így nem hiszem, hogy pontokat vesztene a csapat idegenben.

    Chelsea-Southampton
    Kemény meccsre számíthat majd a Chelsea hazai pályán a Soton ellen.
    A szentek nem félnek idén a nagy nevektől, és ezt mutatja azt is, hogy csak 3 pontra van tőlük a 3.hely.
    A szentek talán most kezdenek újra formába lendülni, 3 rosszabb meccs után. A szentek nagy szívességet tehetnének a Citynek, ha most nyerni tudnának.
    A Chelsea nagyon erős, viszont a szentektől idén szinte bármire lehet számítani, úgy jó, mint rossz értelemben.
    Kiélezett meccs lesz, amin nyerni fog a Chelsea, viszont senki se lepődjön meg, ha 1 gól esik csak a meccsen.

    A szenteket az is segítheti, hogy a Chelsea a héten még BL meccset játszott, amelyen végül 120 perc után esett ki, a PSG ellen, így valamivel fáradtabbak lesznek a londoniak.

    Everton-Newcastle United
    A szarkák nagy eséllyel nyerhetnek a Goodison Parkban, lévén, hogy egy pocsék formában levő Evertonhoz látogatnak most.
    Az Everton számára lassan már a bennmaradás is kérdéses, ami nagy meglepetés lenne ilyen kerettel.
    Várhatóan a bennmaradás azért meglesz nekik, de emellett leginkább az EL-re koncentrál majd Roberto Martinez csapata.
    A szarkáknak is meglesz a bennmaradás, európai kupahelyre nagy esélyük nincs, így a fennmaradó fordulókban kevésbé lesznek motiválva majd.
    Ezen a meccsen viszont egy X is nagyon jónak tűnik. A szarkákat az segítheti még talán, hogy az Everton a héten EL meccset játszott, amelyen nyerni tudott a Dinamo Kijev ellen.

    Az Evertonnak a bennmaradás valahogy meglesz, de ezen felül szerintem inkább az Európa Ligára koncentrálnak majd, és nem a bajnokságra.

    Manchester United-Tottenham
    A forduló meccsén a United a Tottenhamet fogadja majd, és nem ártana nyernie, mert nagyon szoros a verseny a BL helyekért idén, lévén, hogy a 3. és a 7. között mindössze 6 pont van.
    A Spurs elvesztette a Ligakupát, viszont utána legyőzte a Swanseat, így valamivel jobb hangulatban jönnek az Old Traffordra.
    Jobb csapata van a Unitednak, amit hazai pályán mindenképpen ki is akar majd használni.
    Nem számítok túl defenzív meccsre,potyogni fognak a gólok.

    Swansea-Liverpool
    X2 legalább.
    A Swansea nem áll rosszul, egy EL hely viszont elég messze van tőlük.
    Nem úgy a Pooltól, amely esélyes még a 3.helyre is, és nagyszerű formában várja ezt a hétvégét.
    A Pool most kezd igazán belelendülni, ennek pedig a Swansea láthatja majd kárát.
    Nyerni fog a Pool, hogy így akár még feljebb léphessen.




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2015 március, 14

    Cimke: , , , , , ,