• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Mata: A MU bajnoki címéért harcolok majd!



    A spanyol januárban érkezett a Chelseatől, és 6 gólt szerzett azóta, valamint elmondta azt, hogy jövőre erősebbek lesznek.
    Juan MataA címvédőnél menesztették David Moyest, és Ryan Giggs jött a helyére. A csapat a 7.helyen végzett, és így 25 év után nem jutnak európai kupába.
    Mata januárban érkezett az Old Trafforda, és 15 meccsen játszott a bajnokságban, 6 gólt szerezve, viszont sok mindenen ő sem tudott javítani.
    A spanyol betalált a Southampton elleni 1-1 alkalmával a szezonzárón, és elmondta, hogy jövőre sokkal erősebbek lesznek.
    “Én személy szerint jól érzem magam, mivel 6 gólt szereztem és 5 gólpasszt adtam, mondta a MUTV-nek.
    “De több meccset akartam nyerni. Volt, hogy úgy kaptunk ki, hogy nem ment a játék, így nem lehetek boldog.
    “De harcolok a bajnoki címért.
    “Várom a következő szezont, és tudom azt, hogy erősebbek lehetünk.
    “A legjobb az lenne, ha kupákat tudnánk nyerni, így ezt is próbáljuk meg a következő szezonban.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: