• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Premier League-23.forduló-Összefoglaló!



    Számos jó meccsre került sor a 23.fordulóban, és az éllovas személye is megváltozott ezen forduló után.
    A Premier League logója
    Manchester United-Cardiff 2-0
    A MU a visszatérő Van Persie valamint Ashley Young góljai révén nyerni tudott a Cardiff csapata ellen, viszont még így is a 7.helyen maradt, viszont valamelyest közelebb került az Everton-Tottenham pároshoz, és az esetleges EL helyhez, bár a csapat a 4.helyre hajt leginkább.
    Mata érkezése nagyot lökhet a csapaton, és a csapat még tovább erősödhet, bár már elég közel van a transzferszezon vége.
    A Cardiff a 20.helyen maradt továbbra is, 18 ponttal, úgy, hogy a bennmaradás 3 pontra van tőlük.

    Norwich-Newcastle 0-0
    A kanárik nem túl élvezetes meccset játszottak a Cabayet elvesztő szarkákkal.
    Mindkét csapatnak voltak helyzetei, viszont gól nem esett, de volt 2 piros lap, amit Remy valamint Johnson kaptak a 82.percben.
    Az X által a Norwich 12., míg a Newcastle maradt a 8.

    Southampton-Arsenal 2-2
    A listavezető Arsenal a 21.percben került hátrányba, amikor is Fonte lőtt gólt Shaw passzából.
    A 48.percig nem változott az állás, ekkor viszont Giroud talált be Sagna passzából.
    4 perccel később már az ágyúsok vezettek, amikor is Cazorla lőtt gólt Özil passzából.
    A csapat öröme viszont nem volt hosszú, mivel Lallana az 54.percben váltotta gólra Rodriguez passzát.
    Elég csúnya szerelés után állították ki Flaminit a 80.percben, de ez nem eredményezett újabb hazai gólt.
    Az Arsenal így maradt az élen, viszont a City csak szerdán játszott. A Southampton csapata a döntetlen révén 32 pontos lett, és a 9.helyen áll.

    Swansea-Fulham 2-0
    A hattyúk hazai pályán nyerni tudtak a szintén alsóházi Fulham ellen, így valamelyest javítottak a pozíciójukon.
    Shelvey a 61.percben talált be, majd 14 perc múlva Chico tette biztosabbá az előnyt, amikor is De Guzman passzából talált be.
    A 3 pont így a hazai csapaté lett, amely feljött a 11.helyre, míg a Fulham maradt 19 pontos, és a 19.helyre csúszott vissza.

    Crystal Palace-Hull 1-0
    A kiesés ellen küzdő Palace már elég korán a 16.percben betalált, amikor is Puncheon lőtt gólt, Chamakh passzából.
    Próbálkozott később a Hull is a gólszerzéssel, viszont újabb gól nem született már a meccsen.
    Az újabb győzelem révén a 14.helyre jött fel a Palace, és 4 pontra van már tőle a kiesőzóna, míg a Hull a vereség révén maradt 23 pontos, és a 13.helyről várja a folytatást.

    Liverpool-Everton 4-0
    A Pool valamivel esélyesebb volt hazai pályán, viszont a győzelem mértéke meglepő volt még így is.
    A hazaiaknak 21 perc kellett a vezető gólhoz, amikor is Gerrard talált be Suarez passzából.
    2 perccel később csak tovább romlott az Everton sorsa, mivel Lukakut kellett lecserélni, így elég sokat vesztett a támadó erejéből a vendég csapat.
    A Liverpool a 33.percben tovább tudta növelni előnyét, amikor is Coutinho passzából talált be Sturridge.
    2 perc múlva Toure passzolt Sturridgenak, aki újra betalált. A mesterhármas is összejöhetett volna neki, viszont nem tudta berúgni az 54.percben a 11est, amit megítéltek nekik.
    Félidőben 3-0 volt az eredmény, viszont 5 perc múlva már még nagyobb volt a csapat előnye, mivel Suarez újra be tudott találni.
    Meglepően simán nyert így a Liverpool, amely így 46 pontos lett, és továbbra is a 4.helyen áll, míg az Everton maradt 42 pontos, és úgy áll a 6.helyen, hogy 4 pontra van tőle a BL hely.

    Aston Villa-WBA 4-3
    Nagyon élvezetes meccset játszott egymással a két csapat, amelyen 7 gól esett, és amelyre Gera Zoltán még nevezve se volt
    A West Brom a 4.percben már vezetett Brunt lévén, majd 5 perccel később már 2 gól volt az előny, Delph öngólja után.
    Nem kellett sok viszont a Villanak a feltámadáshoz, mivel a 12.percben Weimann, majd a 25.percben Bacuna talált be.
    A 37.percben már a hazai csapat vezetett, miután Delph a jó kapuba is betalált.
    Sznetben viszont újra X volt az állás, mivel a 43.percben Mulumbu talált be.
    A 2.félidő már fele ennyire se volt pörgős, de egy gól azért esett így is: a 64.percben Benteke talált be 11-esből.
    Több gól már nem esett a meccsen, így a Villa nyerni tudott, és 10.helyen áll, míg a WBA a 15.helyre esett vissza.

    Sunderland-Stoke 1-0
    Nem túl nagy meccset játszott egymással a két csapat a Stadium of Lightban, viszont a hazai szurkolók valószínűleg ezt nem bánták.
    17 perc után szerezte meg a vezetést a hazai csapat, Johnson gólja révén.
    Helyzet volt később is a meccsen, újabb gól viszont már nem esett a meccsen, bár egy érdekes esemény még történt: N’Zonzi az 53.percben kapta meg második sárga lapját, és így a kiállítás sorsára jutott.
    A győzelem révén a Sunderland a 17.helyre jött fel, míg a Stoke a 16.helyre csúszott vissza, és egyre közelebb a kiesőzóna.

    Chelsea-West Ham United 0-0
    A forduló legnagyobb meglepetésére szerda estig kellett várni.
    A Chelsea hazai pályán toronymagas esélyes volt a West Ham ellen, és ezt igazolván támadt is szépen.
    A Chelsea helyzetet helyzet után dolgozott ki, viszont Adrian nagy napot fogott ki, és ha nem ő védett, akkor valaki más blokkolta a lövést.
    Mourinho cserékkel próbált meg változtatni a csapat szerencséjén, viszont Lampard, Matic, vagy Ba sem tudtak betalálni a forduló legjobb portásának.
    A meccsen gól nem esett, így mindkét csapat 1 ponttal gazdagodott, amivel a Chelsea továbbra is maradt 3., bár egy elég nagy esélyt szalasztott el, mivel egy győzelem révén utolérhette volna az Arsenalt.
    A West Ham számára sem az X volt a megfelelő eredmény, mivel így is csak 19 pontos maradt, és továbbra is kieső helyen áll.

    Totteham-Manchester City 1-5
    A Merseyside derbyn után ezt a meccset várták a legtöbben ebből a fordulóban, és senkinek sem volt oka panaszra.
    A Tottenham a 0-6 után akart visszavágni, míg a City az 1.helyet akarta átvenni.
    A Citynek 15 percre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze a vezetést, amikor is David Silva passzából talált be Sergio Agüero.
    A Tottenham az első félidőben egyenlíthetett volna, viszont Eriksen szabadrúgása után Dawson talált be, viszont a bíró ezt les címén nem adta meg.
    A félidő vége rosszul alakult a City számára, mivel Agüero kellett lemenjen a pályáról sérülés miatt, és Jovetic jött be helyette.
    A City számára nagyszerűen indult a 2.félidő, amikor is Rose kapott pirosat, miután Dzekot buktatta. A piros lap mellett még kapott egy 11est is a City, amelyet Yaya Toure értékesített.
    2 perc múlva Dzeko is betalált, miután David Silva lőtt a kapura Zabaleta beadása után. Ezt még védte Lloris, de a bosnyák ellen már nem volt mit tegyen.
    Capoue révén az 59.percben szépíteni tudott a Spurs, viszont újabb gólt már nem szerzett a hazai csapat.
    A vendégek 4.gólját Jovetic szerezte meg, a 78.percben, aki Fernandinho passzát váltotta gólra.
    A kiütést Kompany tette teljessé, aki a 89.percben kis szerencsével talált be, Dzeko kapura lövése után.
    A City így simán nyerni tudott, és az 1.helyre jött fel, míg a Tottenham maradt a 6.helyen, 3 pontos hátrányban a Liverpoolhoz képest.




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Európa-liga, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: