• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Zaha a vizsgálatok után aláírt!


    Wilfried Zaha átment az orvosi vizsgálaton a Manchester Unitednál, és a Sky Sports értesülései szerint 5 és fél évre írt alá.

    A 20 éves csatár kölcsönben visszakerül egykori csapatához, a feljutásért harcoló Crystal Palacehoz, mielőtt a MU-hoz kerülne júliusban.
    Zaha a Crystal Palace akadémiáján nevelkedett, és 15 gólt szerzett 124 meccsen, mióta a sasoknál bemutatkozott 2010 márciusában a Cardiff ellen.
    Jóképességű,gyors csatár, aki játszhat csatárt vagy szélsőt is. A válogatottban az elmúlt novemberben mutatkozott be, csereként Svédország ellen.
    A United 10 millió font körül fizethetett, de ez 15re is emelkedhet, ha különböző feltételek teljesülnek.
    A MU vezetőedzője, Sir Alex Ferguson ezt mondta:” Fiatal játékosokat szeretünk igazolni, akik nagy potenciállal rendelkeznek. A játékosok fejlődnek is nálunk, mint ahogy ez már számos esetben bebizonyosodott.
    “Reméljük, hogy a fiú kedvelni fogja az ittlétet, akkor is, ha csak a nyáron jön.”
    Zaha ezt mondta:”Nagyon boldog vagyok, hogy a Manchester Unitedhoz csatlakozhatok, így vetvén véget a spekulációknak.
    “Meg akarom köszönni a Crystal Palace tulajdonosainak, hogy megengedték az eligazolást. A következő 5 hónapban viszont a figyelmem csak a Crystal Palacera fog irányulni.
    “10 éve vagyok a Palacenál, és mindig is szeretni fogom a klubot, és segíteni akarom őket, hogy visszajussanak a Premier Leaguebe, főleg a szurkolók miatt, akik mindig jók voltak hozzám.
    A Crystal Palace alelnöke hozzátette:” Ez egy jó üzlet a klub és a játékos számára is. Meg akarjuk köszönni Wilfnek azt, amit a csapatért tett, és minden jót kívánunk neki, amikor a nyáron a Manchester Unitedhoz csatlakozik.
    “Fontos volt Wilf és a mi számunkra is, hogy a Palacenál maradhat ebben a szezonban, hogy segítse a csapatot abban, hogy visszajusunk a PL-be.”

    Forrás: www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2013 január, 25

    Cimke: , ,

    Nem indul eljárás Hazard ellen!


    A Chelsea középpályása, Eden Hazard ellen nem indul eljárás, miután megrúgta a labdaszedőt a Ligakupa elődöntő visszavágóján, a Swansea ellen.

    A meccs 0-0ra végződött, így a Swansea jutott tovább az első fordulós 2-0 után, de a beszédtéma a belga válogatott valamint a 17 éves labdaszedő közötti incidens.
    A tinédzser a labdára esett, és Hazard amiatt rúgta meg, hogy visszaszerezze a labdát. Emiatt állította ki Chris Foy játékvezető.
    Hazard később elnézést kért ezért, és a Swansea elismerte, hogy nem fordul a rendőrséghez később emiatt.
    “A rendőrség beszélt a fiúval, valamint az édesapjával is, de nem indítanak eljárást, így az ügyet lezártnak tekinthetjük,” mondta a Swansea sajtófőnöke.
    “A labdaszedő bement a Chelsea öltözőjébe, és kezet fogott Eden Hazarddal. John Terry és Frank Lampard is példamutatóan viselkedett, abban, ahogy a fiút fogadták az öltözőben.
    “Megkérdeztük a Chelseat, hogy bejöhet, és a felszerelésekkel foglalkozó hölgyünk bevitte. Kezet fogtak egymással, és most már minden rendben van.
    “Az ügyet lezártnak tekintjük. 6 éve labdaszedő nálunk, és soha nem volt semmi baj vele a stadiumban.”
    A Chelsea vezetőedzője, Rafa Benitez hozzátette, hogy az esetet felülvizsgálják a klubnál, és megszidják Hazardot, hogy így vezette le a feszültséget.
    “A labdaszedő fiú az öltözőben kibékült Hazarddal, és megbocsátottak egymásnak. Mindketten tudták, hogy rosszat tettek,” tette hozzá.
    “Ő húzta az időt, Hazard pedig ideges volt. Gyorsan meg akarta szerezni a labdát, de mindketten hibát követtek el. Erről nem érdemes többet beszélni.
    “Ezt megoldjuk a klubon belül. Elemezzük a helyzetet, és meglátjuk, hogy lesz e utólagos büntetés az FA részéről.”

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Egyéb kupák

    Dátum: 2013 január, 25

    Cimke: , , ,

    Kebe a vicc ellenére is marad!


    A Reading szélsőjéről, Jimmy Keberől úgy tűnt, hogy a Newcastle csapatához fog csatlakozni, mielőtt elismerte, hogy ez csak egy vicc volt.

    A 29 éves játékos ezt írta Twitteren:”Az orvosi vizsgálatok után 4 éves szerződést írok alá. Köszönöm mindenkinek, hogy támogatott!!!”
    A szarkák viszont elutasították a hírt, és röviddel ezután Kebe ezt írta:”Oups, azt hiszitek, hogy ha valaki francia, csak bejelentkezik a Newcastlehoz, és egyből szerződést is kap??? Esély sincs arra, hogy elhagyjam a szeretett Reading FC-t.”

    Forrás: www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 január, 24

    Cimke: , ,

    Becchio el akarja hagyni az Elland Roadot!


    A Leeds csatára, Luciano Becchio átigazolását kérte, de csak akkor mehet el, ha megfelelő ajánlat érkezik be érte.

    A 29 éves játékosért, aki a Meridatól jött 2008ban, két Britannián kívüli klub is érdeklődött ebben a hónapban, és valószínű, hogy a Wigan vezetőedzőjének, Roberto Martineznek is a listáján van.
    A Championshipbeli klub kitart amellett, hogy a dél amerikai csak akkor távozhat, ha megfelelő ajánlat érkezik érte.
    Ez áll a hivatalos nyilatkozatban: ” Luciano Becchio, akiért már 2 csapat is ajánlatott tett, el akarja hagyni a csapatot januárban, miután átigazolási kérelmet nyújtott be, de csak akkor mehet, ha a klub számára pénzügyileg megfelelő ajánlat érkezik.
    “Mindkét ajánlatot elutasítottuk, és csak akkor mehet el, ha megfelelően jó ajánlat érkezik.
    “A csapat új szerződést akar kötni a játékossal, aki már így is a legjobban keres a csapatnál, de az általa kért bért nem tudjuk állni, mivel meg akarunk felelni a pénzügyi Fair Play-nek, ami a következő szezonokban fog hatályba lépni.
    “Kiábrándító az, hogy ez a helyzet állt elő, mivel 2014 június 30ig van szerződése velünk.”

    Forrás: www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2013 január, 24

    Cimke: , , ,

    Kölcsönadhatják Marint!


    Marko Marin ügynöke szerint számos csapat érdeklődik az iránt, hogy ügyfelét kölcsönkérje a Chelseatől a szezon végéig.


    A Werder Brementől érkező Marin csak 9 alkalommal játszott, és nem akar eltűnni a német válogatottból sem. A CSZKA Moszkva is érdeklődik a játékos iránt.
    “Nem rejtem véka alá azt a tényt, hogy Marint számos csapat akarná kölcsönben a szezon végéig,”mondta a játékos ügynöke, Fali Ramadani a Daily Mirrornak.
    “Marko többet akar játszani, de egy olyan nagy klubnál, mint a Chelsea állandó harc folyik azért, hogy ki kerüljön a csapatba.
    “Marin jól érzi magát Londonban, de hogy rendszeres válogatott legyen, ahhoz a csapatában is kell, hogy játsszon.
    “Kell beszéljünk a Chelseavel, az összes lehetséges opcióról, hogy folytassa a karrierjét.
    A 23 éves Marin 16 válogatottságnál tart, legutóbb Kazahsztán ellen játszott, 2010 októberében.

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2013 január, 23

    Cimke: , ,

    San Lorenzo: Nincs megállapodás Coloccinivel!


    Az argentín San Lorenzo bejelentette azt, hgoy nem állapodott meg a Newcastle United kapitányával, Fabricio Coloccinivel.

    Coloccini bejelentette azt, hogy haza akar térni szülőhazájába, Argentínába, édesapjához, Osvaldohoz, aki ifjúsági edző a San Lorenzonál, és korábban azt mondta, hogy aggódik amiatt, hogy elhagyja a Tyne parti csapatot.
    A 31 éves középvédő 10 évvel ezelőtt már játszott kölcsönben a San Lorenzonál, amikor még a Milan játékosa volt, és meg akarnak most egyezni, viszont nem akarnak fizetni érte.
    Most a San Lorenzo azt jelentette ki, hogy máshol fog szétnézni, hogy megerősítse a védelmet.
    A San Lorenezo ezt írta hivatalos Twitter feedjére:” Hosszas tárgyalások után bejelenthetjük azt, hogy nem egyeztünk meg arról, hogy Fabricio Coloccini a csapathoz csatlakozzon.
    “Nem lehetséges az, hogy megszerezzük a Newcastletól ebben a hónapban, így a klub máshol kell szétnézzen, hogy megerősítse a védelmét.

    Forrás: www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 január, 23

    Cimke: , ,

    Demel hosszabbított a kalapácsosokkal!


    Guy Demel új szerződést írt alá a West Ham Uniteddal, amely 2015ig tartja őt a klubnál.


    Demel kezdő játékos abban a West Hamben, mely 28 gólt kapott 22 meccsen, mióta visszatért a Premier Leaguebe, úgy, hogy 17 mérkőzésen játszott.
    Az elefántcsontparti elismerte, hogy boldog a kezdő 11beli helyéért, valamint az új szerződéséért, így úgy látszik, hogy maga mögött hagyja az előző szezonbeli sérülését.
    “Ez nagyon jó nekem, és nagyon boldog vagyok az új szerződésem miatt,” mondta a klub hivatalos oldalának.
    “Jó szezonom van idén, és a tavalyi évem is elég jó volt, annak ellenére, hogy sérült voltam, és szenvedtem emiatt.
    “Nagyon boldog vagyok, hogy a West Ham csapatánál lehetek. A srácok jók velem, és dolgozunk a csapatért. Nagyon remélem, hogy addig maradok, és játszhatok az új stadiumban is.
    “Az előző szezon nehéz volt, amikor aláírtam. Akkor még csak előszezon volt, és miután visszajöttem, azután gyorsan lesérültem, és utána nehéz volt visszatérni.
    “Most már viszont jól vagyok. Az előszezonban keményen dolgoztunk, és meg kell köszönjem az orvosi stábnak azt, hogy helyrehoztak.
    ” Jól érzem magam, és boldog vagyok azzal, amit most tehetek, de tudom azt is, hogy többre is képes vagyok.”

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 január, 23

    Cimke: , ,

    Wenger: Az Arsenal nem érdeklődik Zaha iránt!


    Az Arsenal vezetőedzője, Arsene Wenger elutasította azt a feltevést, miszerint leigazolná Wilfried Zahat, de kitart amellett, hogy új játékosokat igazol.

    A Crystal Palace játékosa, Zaha az egyik legnagyobb angol tehetség, akinek leigazolására a Manchester United tűnik a legesélyesebbnek.
    Az Arsenal amúgy sem a legnagyobb költekező az angol Premier Leagueben, amikor átigazolásokról van szó, így Wengert sem érdekli az elefántcsontparti születésű játékos, akiért 12 millió fontot kér a Crystal Palace.
    Wenger a múlt héten elismerte, hogy érdeklődik Zaha iránt, de kedden megváltoztatta véleményét, és kizárta azt, hogy az angol válogatott játékos valaha is transzfercélpontja lett volna.
    “Nem tudom, hogy a Manchester Unitedhoz megy e vagy sem(Zaha), ” mondta Wenger.
    ” Ha a Man Unitedhoz megy, sok szerencsét neki.
    “Soha nem harcoltunk Zahaért.Soha.”
    Zaha leigazolásának kizárása mellett Wenger kifejezte azirányú célját, hogy 2 új játékost hozzon a januári átigazolási időszakban.
    “Nagyon dolgozunk ezen az ügyön, ” mondta az Arsenal vezetőedzője.
    De Wenger nem ismerte be azt sem, hogy a Lyon középpályása, Yoann Gourcuff célpont lenne számukra.
    A Lyon el akarja őt adni, mivel túl nagy a fizetése.
    “Nem mondok neveket, “mondta Wenger.
    “Nem beszélek erről (Gourcuff helyzetéről), mert azzal a Lyont hoznám rossz helyzetbe, valamint a játékost is.”
    ” Tisztelned kell azokat a játékosokat, akiknek máshol szerződésük van, és míg nem zajlik le az átigazolás, mindenki számára az a legjobb, ha nem beszéltek erről, mivel lehet, hogy amúgy sem jönne össze.”

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Ochoa ügynöke elutasítja a Liverpoollal kapcsolatos pletykákat!


    Az Ajaccio valamint a mexikói válogatott kapusának, Guillermo Ochoanak az ügynöke elutasította azokat a pletykákat, miszerint a Liverpoolhoz menne.

    A 27 éves portás jó formában véd a Ligue1-ban, és ő lehetne Pepe Reina helyettese, akit a Barcelonaval hoztak kapcsolatba, ahonnan Victor Valdes fog eligazolni, méghozzá ingyen.
    Ochoa ügynöke, Jorge Berlanga gyorsan el akart minden Liverpoolos pletykát utasítani, de azt elismerte, hogy sok klub érdeklődik ügyfele iránt.
    “Sok klub érdeklődik Memo iránt, és ezek figyelik is őt, de egyenlőre csak szóbeszédről van szó,” mondta Berlanga a So Foot-nak.
    Ochoa 2011 nyara óta van az Ajaccionál, ahová a mexikói Club Americatól érkezett, ahol 2004ben kezdte a karrierjét.
    Az 50 válogatottsággal rendelkező kapust korábban a Manchester Uniteddal valamint az Arsenallal is kapcsolatba hozták.

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 január, 22

    Cimke: , ,

    A Newcastle közelít Gouffranhoz!


    A Newcastle igazoltan megegyezett a Bordeauxval a csatár, Yoan Gouffran áráról, mivel Alan Pardew meg akarja erősíteni a keretet.

    Gouffran lehet az Tyne-parti francia forradalom része, mivel Pardew szintén megegyezni készül a Montpellier védőjével, Mapou Yanga-Mbwiaval, valamint a Nancy balbekkjével, Massadio Haidaraval.
    A csatár a Bordeauxnál 2008 óta van, ahová 6 millió font körüli összegért szerződött a Caentől, ahol 34 gólt szerzett 115 meccsen.
    Az egykori U21es francia válogatott jelenlegi csapatánál 30 gólt szerzett 133 meccsén, de az ára meglehetősen alacsony lesz, mviel szerződése lejár a szezon végén.
    A Newcastle 750 ezer fontot ajánlott érte, de ezt elutasították. 3 millió körüli összeggel viszont közelebb lennének ahhoz, hogy megtalálják Demba Ba helyettesét.
    Gouffrant korábban több PL csapattal is kapcsolatba hozták az Arsenallal, a Sunderlanddel, és az Evertonnal.
    Pardew szintén alkudozik a Toulouse középpályásáért, Moussa Sissokoért, viszont valószínűbb, hogy csak előszerződést kössenek, és csak a 2013/14es szezonra hozzák át.

    Forrás: www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 január, 22

    Cimke: , , ,