• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Nem adja a MU-nak Schweinsteigert a Bayern


    A Bayern München menedzsere, Jupp Heynckes szerint semmi esély sincs rá, hogy csapata eladja Bastian Schweinsteigert.

    A 26 éves játékos neve több európai élcsapattal, köztük a Paul Scholes utódját kereső Manchester Uniteddel kapcsolatban is felmerült.

    A saját nevelésű német válogatott középpályást azonban hatalmas becsben tartja a bajor klub, és a jelek szerint semmiképpen sem szeretnének megválni tőle.

    “Bastian Schweinsteiger hatalmas értéke ennek a klubnak, az előző szezonban ugyanolyan jól játszott, mint például Xavi vagy Andrés Iniesta. Semmi esély nincs rá, hogy eladjuk” – mondta Heynckes.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 26

    Cimke:

    Crouch 9 millióért mehetne


    Több csapat is érdeklődik Peter Crouch iránt, de kérdés, hogy hányan lesznek hajlandóak kifizetni érte a Tottenham Hotspur által kért 9 millió fontot.

    Bár a londoniak korábban azt mondták, a hórihorgas csatár biztosan nem lesz a távozók között, most mégis úgy tűnik, hajlandóak lennének megválni tőle, ha megfelelő ajánlatot kapnak.

    A The Sun című lap szerint a támadót kereső Newcastle United a 30 éves játékos egyik legkomolyabb kérője. Talán még a 9 milliós vételárat is hajlandóak lennének kifizetni, de Crouch hosszú távú szerződést szeretne kapni, ők viszont legfeljebb egy egy-két évre szóló kontraktust ajánlanának neki.

    Korábban a Sunderlandet is többször szóba hozták a korábbi Liverpool-játékossal, de nem valószínű, hogy Connor Wickham és Dzsi Dongvon után még egy csatárt vennének a nyáron.

    Állítólag a Stoke City is a kérők között van, a piros-fehéreknek valóban jól jönne egy jól fejelő játékos, de egyelőre nem tudni, megengedhetnek-e maguknak egy ekkora összegű transzfert.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 26

    Cimke: , , ,

    Agüero egyre közelebb a Cityhez


    Az Atlético Madrid sztárja, Sergio Agüero hamarosan elutazik Angliába, hogy a Manchester City vezetőivel tárgyaljon.

    A kék mezesek az argentinban látják a minden valószínűség szerint távozó Carlos Tévez megfelelő utódját. A hírek szerint már tettek is érte egy 45 millió eurós ajánlatot, mire az Atlético rá is bólintott.

    Az ifjú csatár jelenleg Buenos Airesben piheni ki a Copa América fáradalmait, de hamarosan Manchesterbe repül ügynökével, Hernan Roguerával, és a madridiak sportigazgatójával, José Luis Camineróval együtt.

    Agüero állítólag honfitársától, Pablo Zabaletától már érdeklődött afelől, hogy milyen az élet és a foci Angliában, és nagy valószínűség szerint alá is fogja írni a felkínált ötéves szerződést az Etihad Stadiumban.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 26

    Cimke:

    Suárez: “A bajnoki cím a cél”


    Luis Suárez úgy véli, a Liverpool kerete elég erős hozzá, hogy a csapat csatába szállhasson a bajnoki címért.

    A liverpooliak komoly erősítésekbe kezdtek, ezen a nyáron már Jordan Hendersont, Charlie Adamet és Stewart Downingot is megszerezték.

    Suárez szerint az évek óta az elvárások alatt teljesítő Vörösöknek minden esélyük megvan rá, hogy a következő szezonban végre újra elhódítsák a bajnoki címet.

    “Ha egy olyan hatalmas klubban játszol, mint a Liverpool, nem is lehet más célkitűzésed a szezon előtt, mint a bajnoki cím. Ha megnézzük, milyen játékosok játszanak itt, erre meg is van a reális esélyünk” – kezdte az uruguayi.

    “Persze azt is tudjuk, hogy sok más csapat van, melyeknek szintén a bajnoki aranyra fáj a foga. A minimum célkitűzés, hogy ismét a Bajnokok Ligájában szerepeljünk, ennek a csapatnak, és ezeknek a játékosoknak ott a helye a legjobbak között.”

    “Most a legfontosabb, hogy jól sikerüljön a felkészülési időszak, aztán pedig egyenletes, jó teljesítményt nyújtsunk a szezon során. Ha ezt sikerül megvalósítanunk, nem lesz gond.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 26

    Cimke:

    A Spurstől kölcsönzött védőt a Reading


    A Reading a teljes következő szezonra kölcsönvette a Tottenham Hotspur védőjét, Bongani Khumalót.

    A dél-afrikai hátvéd ma sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon a Madejski Stadiumban, így 2012 nyaráig ő is tagja lesz az ismét a feljutásra törő kék-fehéreknek.

    “Nagyszerű érzés itt lenni, a Reading egy kiváló csapat remek játékosokkal. Az előző szezonban, a Preston színeiben volt már szerencsém a Madejskiben játszani, és nagy élmény volt” – kezdte a 24 éves játékos.

    “Beszéltem a menedzserrel, aki komoly ambíciókkal vág neki a következő szezonnak. Nem is volt kérdés a számomra, hogy elfogadom-e az ajánlatot.”

    A readingiek mestere, Brian McDermott is mondott néhány szót a transzferrel kapcolatban: “Szeretném megköszönni a Tottenham menedzserének, Harry Redknappnek, hogy lehetővé tette Bongani kölcsönvételét.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 25

    Cimke: ,

    Kapussal erősített a Leeds


    A Leeds United ismeretlen összeg ellenében leigazolta a Preston North End kapusát, Andy Lonergant.

    A 27 éves hálóőr tizenegy évet töltött a Prestonnál, ezalatt több mint 200 mérkőzésen lépett pályára a fehér mezeseknél.

    A Leedsnél úgy látták, ő lehet Kasper Schmeichel megfelelő utódja, így le is igazolták, és hároméves szerződést kötöttek vele.

    “Egy ideje már tervben volt ez az átigazolás, előfordul, hogy a szokásosnál hosszabbra nyúlnak az ilyen ügyek” – mondta a United menedzsere, Simon Grayson.

    “Mindig is Andy volt az első számú célpontom, ami a kapusokat illeti, ezért nagyon örülök, hogy sikerült leigazolnunk. Sok meccset játszott már a Championshipben, és több Premier League-csapat is érdeklődött iránta, ami elég jó ajánlólevél.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, League One (harmadosztály) és lejjebb, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 25

    Cimke: ,

    Van még mit tanulnia De Geának


    A Manchester United kapusedzője, Eric Steele szerint David De Geának van még hová fejlődnie, de nem félti az ifjú spanyolt.

    A 20 éves kapusért 18,3 millió fontot fizetett a United, így egyértelmű, hogy nagyok az elvárások vele szemben, ráadásul a legendás Edwin van der Sart kellene pótolnia.

    Steele szerint a korábbi Atlético-játékosnak még fel kell vennie a Premier League ritmusát, és a nyelvet is meg kell tanulnia, de higgadtsága sokat fog majd segíteni neki a beilleszkedésben.

    “Látták Edwint 20 évesen? Természetesen van még mit tanulnia Davidnak, de nincs olyan játékos, aki 20 évesen már teljesen kiforrott lenne” – kezdte a kapusedző.

    “Még meg kell ismernie a többieket, és meg kell tanulnia rendesen a nyelvet, de egy nagyon nyugodt játékosról van szó, ezért nem lesz gond a beilleszkedéssel.”

    “Nincs könnyű dolga, hiszen egy legenda helyét kell átvennie, mi is tisztában vagyunk ezzel, ezért hagyunk neki időt a bizonyításra.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 25

    Cimke:

    Olaszországból igazolt a Fulham


    A Fulham 3,5 millió fontért leigazolta a Palermo svájci tehetségét, Pajtim Kasamit.

    Kasami Macedóniában született, de az idei U21-es Európa-bajnokságon Svájcot képviselte. Jó teljesítményt nyújtott, és a Palermo első csapatába is sikerült berobbannia.

    A 19 éves középpályás a Fulham figyelmét is felkeltette, a londoniak végül 3,5 millió fontért meg is szerezték, és négyéves szerződést adtak neki.

    “Pajtim egy fiatal, tehetséges középpályás, ezért nagy öröm volt a számunkra, amikor aláírta négy évre szóló kontraktusát” – mondta a fehér mezesek menedzsere, Martin Jol.

    “Sokoldalú középpályás, aki több poszton is gond nélkül bevethető, sokat elmond a képességeiről, hogy alapember a svájci U21-es válogatottnak.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 25

    Cimke:

    Gabbidon a QPR-hoz igazolt


    A Premier League-re készülődő Queens Park Rangers ingyen megszerezte Danny Gabbidont a West Ham Unitedtől.

    A 31 éves bekk szerződése lejárt a másodosztályba zuhant WHU-val, így ingyen igazolhatóvá vált.

    Egy ideje már a QPR-nál edzett, és a csapat három barátságos meccsén is pályára lépett, most pedig hivatalosan is a kék-fehérekhez szerződött.

    “Örülök, hogy itt lehetek. Ez egy remek klub, remélem, jobban megismerhetem a következő hetekben. Jól éreztem magam a cornwalli edzőtáborban, ezért örülök, hogy szerződést kaptam” – mondta Gabbidon.

    “Neil Warnock, a menedzser nagyon szimpatikus, nem köntörfalaz, mindent kimond, azt is ha tetszik neki, amit csinálsz, és azt is, ha nem.”

    “A srácok az előző szezonban már megmutatták, hogy a QPR egy nagyon magabiztos együttes, biztos vagyok benne, hogy a Premier League-ben is megállják a helyüket.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 25

    Cimke: ,

    A Swansea-nak a zsebébe kell nyúlnia a Boro duójáért


    A Middlesbrough figyelmeztette a Swansea Cityt, hogy nem fogják olcsón odaadni nekik Leroy Litát és Mavin Emnest.

    A walesi klub nemrég 2 milliós ajánlatot tett a két csatárért, de a Middlesbrough visszautasította azt.

    A Premier League újoncai valószínűleg ismét megpróbálkoznak majd a duó megszerzésével, hiszen vezető játékosmegfigyelőjük, David Leadbeater ott volt a Boro legutóbbi mérkőzésén.

    “Nem tudom, hogy tényleg szeretnék-e leigazolni őket, minket még nem értesítettek, de tény, hogy itt volt a megfigyelőjük” – kezdte a csapat menedzsere, Tony Mowbray.

    “Minél többet várnak, annál kevesebb esélyük van a két csatárunk megszerzésére. Természetesen nem fogjuk olcsón odaadni őket.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 25

    Cimke: ,