• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Megműtötték Gerát, a WBA egyelőre vár



    A West Bromwich Albion elismerte, hogy tárgyal Gera Zoltánnal, de a magyar középpályás csak akkor kap szerződést, ha jó ütemben halad a felépülése.

    A korábbi Fradi-játékos nem épült fel teljesen a Fulhamnél elszenvedett bokasérüléséből, derült ki a WBA-nál elvégzett orvosi vizsgálatok után.

    A magyar válogatott játékost tegnap megoperálták. A birminghami klub amivel csak tudja, segíteni fogja felépülése során, és ha minden rendben lesz, le is igazolják.

    “A médiában megjelent találgatásokra válaszul a West Bromwich Albion elismeri, hogy tárgyalásokat folytatott korábbi játékosával, Gera Zoltánnal és ügynökével” – olvasható a klub honlapján.

    “A játékost tegnap megműtötték, egy még az előző szezonban szerzett sérülése miatt. A WBA végig figyelemmel követi, és segíti majd a felépülését. Ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul, szerződést fogunk adni neki.”

    “Gera a következő szezon első három meccsén nem léphet majd pályára, mivel az utolsó bajnoki mérkőzésén piros lapot kapott.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: