• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Agger a szezon végéig, Johnson egy hónapra dőlt ki



    Nem szolgáltak jó hírekkel a Daniel Aggert és Glen Johnsont vizsgáló orvosok a Liverpoolnak, előbbi játékos ebben a szezonban már nem léphet pályára, míg utóbbira egy hónapig nem számíthatnak a Vörösök.

    Mindkét játékos a West Bromwich Albion ellen elvesztett bajnokin sérült meg. Aggernek a térde mögött található inával vannak gondok, az orvosok szerint a felépülése két hónapot vesz majd igénybe, így ebben a szezonban már nem állhat csapata rendelkezésére.

    Jonhson térdszalagsérülést szenvedett, ő körülbelül egy hónap múlva térhet vissza, így az utolsó néhány bajnokin még talán játszhat.

    “Daniel ebben az idényben már biztosan nem léphet pályára, legalább két hónap kell neki, mire teljesen felépül” – kezdte a ‘Pool mestere, Kenny Dalglish.

    “Glen Johnsonnak a térdszalagja sérült, egy ilyen sérülés után általában három-négy hetet kell kihagyniuk a játékosoknak, nagyon valószínű, hogy most is ennyi időt vesz majd igénybe a gyógyulás.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: