• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Chelsea: Jövőre BL-t kell nyerni



    John Terry elmondása szerint a Chelsea tulajdonosa, Roman Abramovics azt kérte a játékosoktól, hogy a következő szezonban minden erejükkel koncentráljanak a Bajnokok Ligájára.

    A Kékek nem panaszkodhatnak idei teljesítményükre, hiszen megnyerték a bajnokságot és az FA Kupát is, ezzel megszerezték történetük első dupláját. A hosszú ideje áhított BL-serleget azonban most sem emelhetik magasba, hiszen már a nyolcaddöntőben kiestek az Inter ellen.

    A csapatkapitány, Terry elmondta, miután Abramovics gratulált nekik a két begyűjtött trófeához, megkérte őket, hogy a 2010/11-es szezonban tegyenek meg mindent azért, hogy végre európai siker is fűződjön a klub nevéhez.

    “Nem kérdéses, hogy ugyanaz jár Roman fejében, mint mindenki máséban: a BL-győzelem” – kezdte az angol válogatott bekk.

    “Azt mondta, nagyon örül a duplának, de a következő szezonban meg kell nyernünk a Bajnokok Ligáját. Mi is ezt szeretnénk.”

    “Az utóbbi öt-hat évben többször közel kerültünk hozzá, de nyernünk nem sikerült, pedig volt, hogy mi voltunk a legjobb csapat a sorozatban. Ha egy BL-győzelem is felkerülne a dicsőségfalunkra, attól mindenki nagyon boldog lenne, Roman, a szurkolók, az edzők és persze mi is.”

    Forrás: DailyMail




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Régebbi cikk: