• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Foster: “Mennem kell”



    Ben Foster tudja, hogy távoznia kell a Manchester Unitedtől, ha szeretne még valamit kihozni a pályafutásából.

    A 27 éves hálóőr komoly reményekkel vágott neki a szezonnak, szerette volna bejátszani magát a United kezdőjébe.

    A csapat mestere, Sir Alex Ferguson olyannyira bízott benne, hogy esélyesnek tartotta rá, hogy ő legyen Anglia első számú kapusa a nyári világbajnokságon.

    Azóta viszont sok minden megváltozott, Foster Edwin van der Sar sérülésének köszönhetően megkapta az áhított bizonyítási lehetőséget, de több komoly bakit is elkövetett, így lecsúszott a ranglétrán.

    A korábbi Stoke-kapus tudja, hogy visszalépés lenne, ha távozna a Vörös Ördögöktől, de nincs más lehetősége, ha fejlődni akar.

    “Egy játékos nem szívesen hagy el olyan klubot, mint a Manchester United. Innen csak lefelé vezet az út” – mondta Foster.

    “Én azonban játszani szeretnék, a továbbiakban nem akarok arra várni, hogy vajon mikor lesz rám szükség”

    “Azt mondták, hajlandóak meghallgatni az értem érkező ajánlatokat, én pedig tudok olvasni a sorok között. Ha nincs rám szükség, megyek, nem fogom katasztrófaként felfogni a dolgot.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Újabb cikk: