• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Dawson új szerződést kapott



    A Tottenham Hotspur egy új, 2015-ig szóló szerződést ajánlott Michael Dawsonnak, melyet a játékos örömmel el is fogadott.

    A 26 éves játékos az utóbbi időben rendszeres játéklehetőséghez jut, mivel Jonathan Woodgate sérült, Ledley King pedig a térde miatt nem tud minden meccsen pályára lépni.

    A Spurs utolsó kilenc meccséből hetet megúszott kapott gól nélkül, Dawson pedig mindannyiszor a csapatban volt. Harry Redknapp szerint az is előfordulhat, hogy a jó képességű bekk az angol válogatottba is bekerül.

    “Természetesen nagyon örülök, hogy a klub azt szeretné, ha még öt és fél évig maradnék” – mondta Dawson.

    “Fiatalabb koromban a Nottingham Forest játékosa voltam, de aztán megkeresett a Tottenham, én pedig igent mondtam, mert szerettem volna a Premier League-ben szerencsét próbálni.”

    “Az első perctől kezdve imádom ezt a klubot, ezért nem kellett sokat gondolkodnom, amikor új szerződést ajánlottak.”

    “A csapat már évek óta azért harcol, hogy komoly díjat nyerjen és bekerüljön a legjobb négy közé. A klub minden egyes tagja szeretné valóra váltani ezeket a célokat.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: