• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Ferguson angol fölényt vár



    A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson szerint ismét az angol csapatok uralják majd a Bajnokok Ligáját.

    Sir Alex FergusonAz elmúlt öt évben mindig volt angol résztvevője a BL döntőjének, a legutóbbi három elődöntőnek pedig kivétel nélkül három angol résztvevője volt.

    Néhányan úgy gondolják, a szigetországi csapatok gyengébbek lettek az elmúlt évekhez képest és az idei kiírás az olyan csapatokról fog szólni, mint például a Real Madrid vagy a Barcelona.

    A Liverpool valóban nem áll túl jól a csoportjában, de Ferguson szerint ebben a szezonban is az angolok fognak uralkodni Európa első számú kupasorozatában.

    “Megint lesznek angol résztvevői az elődöntőnek. Az utóbbi hat-hét évben elhúztak a többiektől, ez az utóbbi néhány szezonban komolyabban is megmutatkozott” – mondta a skót.

    “Szerintem idén is kiemelkednek majd a mezőnyből. Persze nem szabad megfeledkezni a tavalyi győztes Barcelonáról sem, de úgy érzem, a végső győzelemért angol csapatok fognak harcolni.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: