• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Kalinic a Pompeyról álmodozik


    A Portsmouth egyik fő célpontja, Nikola Kalinic elmondta, egy álma válna valóra, ha a Fratton Parkba igazolhatna.

    Nikola KalinicA Hajduk Split sztárja akár már ezen a héten aláírhat a kikötővárosiakkal, akik épp most adták el Peter Crouchot a Tottenhamnek.

    A 6 millió fontra taksált csatár nagyon szeretne az angol élvonalban játszani és különösen örül, hogy a kék mezesek szeretnék leigazolni, hiszen ott játszik a horvát válogatottbeli csapatársa, Niko Kranjcar.

    “Valóra vált az álmom, bár még semmi sem végleges, Isten akaratával minden jól alakul majd” – mondta Kalinic.

    “A Portsmouth egy erős csapat, a Premier League pedig a világ legjobb bajnoksága. Ez egy hatalmas lehetőség a számomra, bizonyíthatok és visszafizethetem a belém fektetett bizalmát az olyan embereknek, mint Paul Hart.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 július, 28

    Cimke:

    Crouch a Spurshöz igazolt


    A Tottenham Hotspur a várakozásoknak megfelelően leigazolta Peter Crouchot a Portsmouth csapatától.

    Peter CrouchAz angol válogatott csatár tegnap esett át az orvosi vizsgálatokon a White Hart Lane-en, majd miután minden apró részletben megegyezett a londoniakkal, aláírta a szerződését.

    Egy hete még úgy tűnt, a 28 éves játékos a Sunderlandben futballozik majd tovább, de végül nem köttetett meg az üzlet.

    Nem tudni, hogy Harry Redknappék mennyit fizettek érte a Pompeynak, de a hírek szerint egy körülbelül 9 millió fontos összegről van szó.

    Az átigazolásról hivatalos közleményben számoltak be a kék mezesek: “Nagyon sajnáljuk, hogy Peter elment, játékosként és emberként is sokat segített a klubnak a tavalyi szezonban, a kiesés elkerülésében.”

    “Az eladásából befolyt összegből szeretnénk törleszteni a tartozásainkat, de ígérhetjük, hogy új játékosok is érkeznek majd.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 július, 28

    Cimke: ,

    Arbeloa közel a Realhoz


    A Liverpool hátvédje, Alvaro Arbeloa azt állítja, közel áll ahhoz, hogy a Real Madridhoz igazoljon, és a transzfer napokon belül létrejöhet.

    Alvaro ArbeloaA Real nyár eleje óta szeretné leigazolni a bekket, aki Glen Johnson mellett valószínűleg nem jutna sok lehetőséghez a Poolnál.

    A madridiak Arbeloa és Xabi Alonso leigazolásával szeretnék spanyolosítani keretüket, hiszen eddig szinte csak külföldiek érkeztek a Santiago Bernabeuba.

    Előbbi játékos hamarosan aláírhat a fehér mezesekhez, akik körülbelül 4,5 millió fontot adnának érte.

    “Jelenleg csak a Liverpoolra koncentrálok, de nem titok, hogy a csapatom már kis híján megegyezett a Real Madriddal” – mondta a spanyol hátvéd.

    “Ahogy én tudom, minden a lehető legjobban halad és akár már ezen a héten megtörténhet az átigazolás.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 július, 28

    Cimke:

    Olofinjana a Ligue 1-ben folytatná


    A Stoke City játékosa, Seyi Olofinjana reméli, hamarosan rendeződik a jövője és az AS Monacóhoz igazolhat.

    Seyi OlofinjanaA középpályás tavaly nyáron 3 millió fontért igazolt a Wolverhampton Wandererstől a piros-fehérekhez. Jól indult az ottani pályafutása, de a szezon második felére kikerült a csapatból.

    Mivel azóta Dean Whitehead is a Britannia Stadiumba költözött, nem valószínű, hogy a nigériai játékos több lehetőséget kapna a következő idényben.

    A Monaco már bejelentkezett érte, és egyes hírek szerint sikerült is megegyezniük a Stoke-kal egy körülbelül 2,5 millió fontos összegben.

    “A francia bajnokság nagyon erős, de van egy 2012-ig szóló szerződésem a Stoke Citynél. Nem tehetek mást, várnom kell, hogy rendeződjenek a dolgok” – mondta Olofinjana.

    “A hét végére tisztázódni fog, hogy hol folytatódik a karrierem.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 július, 27

    Cimke:

    Martins a Wolfsburgban?


    A Newcastle United csatára, Obafemi Martins elárulta, nagyon szívesen folytatná a pályafutását a német bajnok Wolfsburgnál.

    Obafemi MartinsA Bundesliga óriásai szeretnék megerősíteni csatársorukat, mivel úgy érzik, túlságosan függenek Edin Dzekótól és Grafitétől, akik talán el is hagyják a klubot nyár végéig.

    Eddig a brazil Nilmart akarták megszerezni, de ő inkább a Villarrealt választotta, így a nigériai válogatott Martins felé fordították a figyelmüket.

    A korábbi Inter-játékos nagyon szívesen kipróbálná magát Németországban, ráadásul így megmenekülhetne attól, hogy jövőra az angol másodosztályban kelljen játszania.

    “A Bundesliga szépen fejlődik és hamarosan a világ egyik legerősebb bajnokságává nőheti ki magát. Ez a fő oka, hogy szeretnék ahhoz a csapathoz igazolni, amely megnyerte ezt a sorozatot” – mondta az afrikai sztár.

    “Remélem, hamarosan létrejöhet a transzfer és csatlakozhatok a csapathoz.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2009 július, 27

    Redknappet nem érdekli Upson


    A Tottenham Hotspur mestere, Harry Redknapp cáfolta azokat a híreket, melyek szerint leigazolná a West Ham United védőjét, Matthew Upsont.

    Matthew UpsonA Spurs védelme jelen állapotában komoly aggodalmakra ad okot, hiszen Ledley King, Jonathan Woodgate és Michael Dawson is sérült.

    A három bekk hiánya a Wmbley-kupa döntőjében is meglátszott a londoniakon, védelmi hibáiknak köszönhetően 2-0-s vereséget szenvedte a Celtictől.

    Ennek fényében nem meglepő, hogy a fehér mezeseket többek között Upsonnal is szóba hozták. Redknapp azonban elmondta, nem érdeklődnek a korábbi Arsenal-játékos iránt.

    “Soha nem említettem Matthew Upson nevét. Nagyszerű játékos, de egy szóval sem mondtam, hogy szeretném leigazolni. Ne higgyenek a vasárnapi lapokban megjelent pletykáknak, csak Isten tudja, honnan szednek össze ennyi hazugságot” – mondta a mester.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 július, 27

    Cimke: ,

    Maradona tagad


    Diego Maradona tagadja, hogy elhagyná az argentin válogatottat, hogy nagykövetként dolgozzon tovább a Portsmouth-nál.

    Diego MaradonaMiután Szulajman al-Fahim felvásárolta a kék mezeseket, olyan hírek jelentek meg, hogy a dél-amerikai futballegenda képviseli majd a klubot világszerte.

    Az Arabian Business nevű lapban még egy, az ügyvédjének tulajdonított nyilatkozat is megejelent, amely megerősítette a találgatásokat.

    Maradona viszont mindent tagad és elmondása szerint még legalább két évig szeretne a nemzeti csapat élén maradni.

    “Semmi esély nincs rá, hogy cserbenhagyjam a csapatot. Világoskék-fehér vér folyik az ereimben” – mondta az “Isteni Diego”.

    “Ennél többet is mondok: olyan szerződést írtam alá a válogatottal, mely csak a 2011-es Copa América után jár majd le.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 július, 26

    Cimke:

    A Pompey igent mondott a Spursnek


    A Portsmouth elfoglalta a Tottenham Hotspur Peter Crouchért tett ajánlatát, így a játékos hamarosan Londonba igazolhat.

    Peter CrouchÚgy látszik, Harry Redknapp szeretné újra összehozni a Jermaine Defoe, Peter Crouch csatárpárost, és nagyon jó úton halad terve megvalósításához.

    A Pompey mestere, Paul Hart elárulta, csapata megegyezett a Tottenhammel. Redknapp is úgy érzi, hogy jól halad az ügy, de tudja, hátra van még egy-két tárgyalás, mire minden rendeződik.

    “A csapatunk elnöke, Daniel Levy tárgyalásokat folytat a Portsmouth pénzügyi igazgatójával, Peter Storrie-val. Mindketten elégedettek a dolgok folyásával” – mondta a Portsmouth díszpolgárává választott szakember.

    “A Pompeynak megvannak a saját elképzelései, hogy mekkora összeget szeretne kapni Peterért, és nekünk is megvannak a sajátjaink. Néhány dologban még meg kell egyeznünk, de remélhetőleg már nem kell sokat várni a transzferre.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 július, 26

    Cimke: ,

    Benítez: “Csak Xabi tudja, hogy mi lesz”


    Úgy tűnik, a Liverpool menedzsere, Rafa Benítez sem teljesen biztos benne, hogy Xabi Alonso a következő szezonban is a vörös mezeseké lesz-e.

    Xabi AlonsoA Real Madrid nem titkolja, hogy szeretné leigazolni a spanyol középpályást, aki ma 13 perc játékidőt kapott a Szingapúr elleni barátságos meccsen, melyet a Pool 5-0-ra nyert.

    A találkozó után az újságírók szokás szerint megkérdezték Benítezt, hogy mi lesz a 27 éves játékos sorsra. Eddig mindig azt válaszolta, hogy maradni fog, most viszont úgy nyilatkozott, hogy erre a kérdésre csak Alonso tudja a választ.

    “Ez egy olyan kérdés, amit neki kéne feltenniük” – mondta a spanyol stratéga.

    “Már két hónapja folyamatosan ez a fő téma a sportsajtóban, de az ilyen kérdésekkel hozzá kéne fordulniuk.”

    “Még három év van hátra a jelenlegi szerződéséből. Mi is pontosan tudjuk, hogy ő egy nagyszerű játékos, ezért is igazoltuk le és hosszabbítottuk meg a kontraktusát. Mint már mondtam, a jövőjéről őt magát kellene megkérdezni.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 július, 26

    Cimke:

    Terry Londonban marad


    A Chelsea csapatkapitánya, John Terry elmondta, esze ágában sincs a Manchester Cityhez igazolni.

    John TerryA 28 éves hátvédet már hosszú ideje szeretné megszerezni a kék mezes manchesteri csapat. Úgy döntött, hivatalos közleményben árulja el, hogy hol folytatja a pályafutását.

    “Az utóbbi időben nagyon sok találgatás jelent meg a jövőmmel kapcsolatban, ezért úgy döntöttem, végre tisztázom a dolgokat” – olvasható Terry irományában.

    “A pályafutásom eddigi részében hűséges voltam a Chelsea-hez, és nem most szeretnék változtatni ezen.”

    “A Chelsea szintén azt szeretné, ha maradnék. Beszéltem a vezetőkkel, akik biztosítottak afelől, hogy egyetlen értem érkező ajánlatot sem fognak elfogadni.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 július, 26