• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Eriksson: “Pearce válthatná Capellót”


    Sven-Göran Eriksson véleménye szerint az U21-es válogatottat irányító Stuart Pearce elég jó szakember ahhoz, hogy a jövőben valamikor átvegye Fabio Capello helyét Anglia legjobbjainál.

    Sven-Göran ErikssonA korábbi Manchester CIty-mester a svédeket legyőzve az U21-es Eb döntőjébe vezette a korosztályos válogatottat. A finálé hétfőn kerül megrendezésre, és a németek lesznek az ellenfelek.

    A mexikói nemzeti csapattól nemrég kirúgott Eriksson egyetért azokkal, akik szerint Pearce a nagy válogatottal is képes lenne komoly sikereket elérni.

    “Nagyszerű eredmény, hogy az angolok eljutottak az U21-es Európa-bajnokság döntőjébe. Szerintem jó esélyük van rá, hogy meg is nerjék a tornát” – mondta a svéd szakember, aki 2001 és 2006 között ült a Hármoroszlánosok kispadján.

    “Pearce a fiataloknál már bizonyítot, miért ne lenne képes a felnőtt válogatottat is irányítani? Szerintem minden képessége megvan hozzá.”

    “Természetesen ez hatalmas ugrás lenne, olyan, mint amikor egy játékos felkerül a felnőtt keretbe, de van olyan jó szakember, hogy megállná a helyét.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Válogatott

    Dátum: 2009 június, 28

    A Milan kapcsolatba lépett az Arsenallal


    Az AC Milan alelnöke, Adriano Galliani elmondta, csapata felkereste az Arsenalt Emmanuel Adebayor leigazolásával kapcsolatban.

    Emmanuel AdebayorA Rossoneri első számú célpontja Edin Dzeko, de amíg a Wolfsburg nem hajlandó a bosnyák csatárról tárgyalni, addig nem tudnak mit tenni, más célpontokat kell keresniük.

    Galliani elmondása szerint a milánóiakat Dzeko mellett Adebayor és Luis Fabiano érdekli a leginkább.

    “Nincs semmiféle egyezség Dezkóval kapcsolatban, ő még mindig a Wolfsburg játékosa. Jelezte ugyan, hogy szeretne távozni, de nem folytatunk tárgyalásokat vele vagy a csapatával” – mondta az alelnök.

    “Írtunk a Wolfsburgnak, de azt válaszolták, hogy a játékos nem eladó. Megegyeztünk, hogy azonnal szólnak, ha megváltozik a véleményük. Én készen állok, hogy bármikor Németországba utazzak.”

    “Amíg Dzeko nem eladó. azt sem tudjuk, hogy mennyiért tudnánk leigazolni. Rajta kívül Emmanuel Adebayor és Luis Fabiano is érdekel minket.”

    “Adebayorral kapcsolatban felhívtuk az Arsenalt, Arsene Wengerrel is beszéltünk, aki nagyon barátságos volt.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 28

    A Swansea elutasította a Bolton ajánlatát


    A Bolton Wanderers nemrég 2,5 millió fontos ajánlatot tett Ferrie Boddéért, de a Swansea City nemet mondott az üzletre.

    Ferrie BoddeA térdsérülése után lábadozó holland középpályás tavaly nyáron hosszabbította meg a szerződését a Cityvel. Ennek ellenére az élvonalbeli klubok nem adták fe la reményt a megszerzésére.

    A Bolton mellett a Wigan Athletic is leigazolná, ami nem meglepő, hiszen a kék-fehérek kispadján az a Roberto Mrtínez ül, aki a Swansea-t feljuttatta a másodosztályba.

    “A Bolton Wanderers írásban tett egy körülbelül 2,5 milliós ajánlatot Boddéért” – mondta a walesiek elnöke, Huw Jenkins.

    “Szerintünk Ferrie jóval többet ér, ezért értelem szerűen elutasítottuk az ajánlatot. Ami azt illeti, nem is szeretnénk eladni a legjobb játékosainkat.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 28

    Torres tovább “spanyolosítaná” a Liverpoolt


    Fernando Torres három, válogatottbeli csapattársát, Juan Matát, David Villát és David Silvát is Rafa Benítez figyelmébe ajánlotta.

    Fernando TorresA spanyol támadó szerint a Poolnak kis termetű, technikás játékosokra van szüksége ahhoz, hogy végre a Manchester United fölé kerekedhessen a bajnokságban.

    “Az angol foci nagyon összetett, kemény a játék, ugyanakkor nagyon gyors is. Kiváló játékosaink vannak, akikkel bármikor fel tudjuk venni a versenyt a többi élcsapattal” – kezdte Torres.

    “Néha azonban úgy tűnik, valami hiányzik ahhoz, hogy a kisebb csapatokat is biztosan legyőzzük. Hazai pályán is van még hová fejlődnünk.”

    “Sok jó képességű futballistánk van, de újakra is szükségünk van. Remélem, leigazolunk majd pár olyan játékost, mint Mata, Silva vagy Villa. Ők mind nagyon képzett, alacsony játékosok, olyanok, mint Carlos Tévez vagy Paul Scholes.”

    “Ezek az intelligens játékosok bármikor képesek eldönteni egy meccset. A jelenlegi keretünkből leginkább Joszi Benajun ilyen, több hozzá hasonló játékost kell szereznünk, hogy minden csapat ellen meglegyen az ellenszerünk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 28

    A Hullnak jó esélyei vannak Fortuné megszerzésére


    A Hull Citynek sokkal nagyobb esélye van leigazolni Marc-Antoine Fortunét, mint a Celticnek, legalábbis a Nancy sportigazgatója, Nicolas Holveck szerint.

    Marc-Antoine FortunéA skót óriás mestere, Tony Mowbray jól ismeri a 27 éves csatárt, hiszen az előző szezonban még együtt dolgoztak a West Bromwich Albionnál. Úgy tűnik azonban, hogy a játékos a Tigriseket választja majd.

    “Engedélyt kapott tőlünk, hogy tárgyaljon az érdeklődő csapatokkal. A Hull City a legesélyesebb, hiszen velük remekül haladnak az egyeztetések. Azt hiszem kijelenthetem, hogy közel állnak a megszerzéséhez” – mondta Holveck.

    “Valószínű, hogy már ezen a hétvégén megkötjük az üzletet. A fociban persze az utolsó pillanatban is történhet meglepetés, de akkor is azt kell mondanom, hogy a Hull az egyértelmű esélyes.”

    Fortuné a WBA-nál töltött ideje alatt 17 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és öt gólt szerzett.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 28

    Berg a PL-ben vagy a La Ligában folytatná


    A Groningen svéd sztárja, Marcus Berg bevallotta, nagyon szeretne ezen a nyáron Angliába vagy Spanyolországba igazolni.

    Marcus BergA tehetséges csatár az U21-es Európa-bajnokságon remek formában tündökölt és több csapat figyelmét felhívta magára.

    A svédek azóta már kiestek, Anglia állította meg őket, de semmi nem múlott Bergen, hiszen ő két gólt is szerzett a mérkőzésen. A torna során összesen hét találatig jutott.

    A 22 éves támadó, aki 2007 óta a holland Groningen játékosa, azt tervezi, hogy a közeljövőben a Premier League-be vagy a La Ligába igazol.

    “Imádom a spanyol bajnokságot, fantasztikus varázsa van, az angol pontvadászatot szintén nagyon szeretem” – mondta Berg.

    “Nem lehet tudni, hogy mikor kerülök a két bajnokság valamelyikébe, de már rég óta erről álmodom.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 28

    Deco: “A Chelsea Abramovics játékszere”


    A Chelsea-től nagy valószínűséggel távozó Deco szerint Roman Abramovics úgy bánik a londoni klubbal, mintha csak valami játékszer lenne.

    DecoAz orosz milliárdos 2003-ban vásárolta fel a Kékeket, akik azóta többek között két bajnoki címet nyertek.

    Deco tavaly nyáron, nyolc millió fontért igazolt a Chelsea-hez a Barcelonától. Remekül indult a londoni karrierje, de a szezon második felében csak szenvedett, ezért most szeretne távozni.

    A 31 éves portugál legutóbbi nyilatkozatában erősen bírálta Abramovicsot, aki szerinte nem hagyott kellő időt a bizonyításra Luiz Felipe Scolarinak.

    “Abramovics számára a Chelsea csak egy játékszer. Sokszor úgy hoz fontos döntéseket, hogy a többi vezetőt meg sem kérdezi, remek példa erre Big Phil kirúgása” – mondta a középpályás, akit leginkább az Inter szeretne leigazolni.

    “A Chelsea egy különleges csapat, ha Scolari a Manchester Unitednél vagy a Liverpoolnál dolgozott volna, hagytak volna neki időt a tervei kivitelezésére, de a Chelsea-nél ez nem lehetséges.”

    “Hogy őszinte legyek, nem tetszett, amit itt láttam, szeretnék máshová igazolni, ahol végre jól érezhetem magamat.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 27

    Mbia valószínűleg Angliába igazol


    A Rennes vezetősége szerint sokkal nagyobb esély van rá, hogy Stéphane Mbia Angliában és nem az Olympique Marseille-nél folytatja a pályafutását.

    Stéphane MbiaA Marseille mellett több angol csapat is élénken érdeklődik a 23 éves kameruni iránt.

    A szigetországból a hírek szerint a Manchester City és az Everton a középpályás két legkomolyabb kérője és egyes értesülések szerint a Stolverkosok már meg is egyeztek a Rennes-nel.

    A vörös mezesek sportigazgatója, Pierre Dreossi elárulta, csapata tárgyalt a Marseille-jel, de Didier Deschampsék nem hajlandóak annyit fizetni Mbiáért, amennyit ők elvárnának.

    “Igen, igaz, hogy a Marseille-t nagyon érdekli Stéphane, de nem hajlandóak annyit fizetni érte, amennyit kérünk” – mondta Dreossi.

    “Az angol érdeklődők vannak a legjobb helyzetben, mivel nekik nem okozna gondot az általunk kért összeg kifizetése.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 27

    Agüero ügynöke nem tud a United érdeklődéséről


    Sergio Agüero ügynöke semmit nem tud arról, hogy a Manchester United szeretné elcsábítani ügyfelét az Atlético Madridtól.

    Kun AgüeroÚgy tudni, Sir Alex Fergusonék a Cristiano Ronaldo eladásából befolyt pénz egy részét az argentin csodagyerek megszerzésére fordítnák. A fiatal csatárt a vörös mezesek mellett a Chelsea, a Barcelona és az Internazionale is leigazolná.

    A United állítólag egy 44 millió fontos ajánlatra készül, de elképzelhető, hogy ez sem lesz elég, mivel az Atlético elnöke, Enrique Cerezo valamivel többet kért a játékosért az egyik nyilatkozatában.

    Agüero ügynöke, Jose Segui elmondta, hogy semmit nem tud az ügyről és ügyfele szeretne a madridi piros-fehéreknél maradni.

    “Nincs semmiféle információm arról, hogy a Manchester United ajánlatra készülne. Sem velük, sem más klubok képviselőivel nem beszéltem” – mondta Segui.

    “Nem olvastam Cerezo nyilatkozatát, de azt biztosan állíthatom, hogy Sergio nem szeretné elhagyni az Atléticót. Ami az Intert illeti, felőlük sem hallottam semmit és arról sem tudok, hogy az Atlético bárivel is tárgyalt volna.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 27

    Johnson hivatalosan is a Liverpoolé


    A Liverpool leigazolta Glen Johnsont egy 17 millió font körüli összegért. A hátvéd négy éves szerződést írt alá a vörös mezesekkel.

    Glen JohnsonA 24 esztendős játékost a Manchester City és a Chelsea is megpróbálta magához csábítani, de ő a Vörösöket választotta, ezzel ő lett Rafa Benítez első szerzeménye ezen a nyáron.

    A vételárat egyik fél sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, de úgy tudni, körülbelül 17 millió fontról van szó. Azt nem tudni, hogy ebből mennyit kapott meg a Pompey, hiszen Peter Crouch leigazolása óta tartoznak a liverpooliaknak.

    Sokan megkérdőjelezik, hogy megérte-e ennyit fizetni az angol válogatott hátvédért, de Benítez szerint hamarosan bebizonyosodik, hogy csapata jól járt.

    “Tudtuk, hogy az idei nyáron nehezebb lesz játékosokat igazolni, mint eddig. A Manchester City és a Chelsea is próbálkozott, ezért gyorsan kellett cselekednünk” – mondta a spanyol szakember.

    “Végül úgy alakult a helyzet, hogy neki kellett választania a három klub közül, büszkék vagyunk, hogy mellettünk döntött.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 június, 27