• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Gerrard: “A következő szezon a miénk lehet”



    Steve Gerrard szerint a Liverpool rengeteg értékes tapasztalattal gazdagodott idén, amit jövőre a saját javukra fordíthatnak.

    Steven GerrardA Vörösök végig nagyon közel voltak a Manchester Unitedhez, de végül Sir Alex Fergusonék lettek a befutók, mivel a Pool túl sok pontot hullajtott hazai pályán.

    A liverpooliak 1990 óta nem nyertek bajnokságot, de az utóbbi néhány szezonban egyre erősebbek és erősebbek lettek, így elképzelhető, hogy 2010-re végre elérik a céljukat.

    “Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Ez volt az első olyan szezon, amikor úgy éreztem, hogy valóban van beleszólásunk a bajnoki cím sorsába. Nagyon élveztem a szoros küzdelmet, és a többiek szavaiból is azt veszem ki, hogy ők is nagyon jól érezték magukat” – mondta Gerrard.

    “Természetesen csalódottak is vagyunk, hogy nem sikerült a tabella élén végeznünk, de rengeteg pozitívumot ki lehet emelni az idényből. Ezekre akár építhetünk is.”

    “Nagyon jól játszottunk az egész szezonban és remekül működtönk együtt csapatként. Sok olyan tapasztalatot gyűjtöttünk, amiknek köszönhetően minden eddiginél magabiztosabban vághatunk neki a következő idénynek.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: