• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Arsavin középen szeretne játszani



    Andrej Arsavin nem örül neki, hogy eredeti posztja helyett többnyire balszélsőként kell pályára lépnie az Arsenalban.

    Andrej ArsavinAz orosz válogatott játékos hosszas tárgyalásokat követően januárban, 15 millió fontért igazolt az Ágyúsokhoz a Zenit Szentpétervártól.

    Azt mondhatnánk, nem lehet oka panaszra, hiszen eddig tízszer kapott lehetőséget kezdőként a Premier League-ben és hat gólt szerzett. A Liverpool elleni 4-4-es rangadón például ő lőtte csapata összes gólját.

    A tehetséges középpályás ennek ellenére még mindig nem tudja, hogy milyen jövő vár rá Angliában. Elmondása szerint ez főként annak köszönhető, hogy Arsen Wenger leginkább a bal oldalon játszatja.

    “Az itt töltött első három hónapban nem azt tűztem ki célul magam elé, hogy gólokat lőjek, hanem, hogy hozzászokjak az angol élvonal ritmusához” – mondta Arsavin.

    “Néha úgy érzem, egészen jól boldogulok, máskor viszont épp az ellenkezőjét gondolom. Ennek főként az lehet az oka, hogy általában balszélsőként kell játszanom.”

    “Még mindig nem szoktam hozzá a gondolathoz, hogy továbbra is ott kell pályára lépnem. Gyakran kerülök nehéz helyzetbe, mivel számomra ismeretlen az a poszt.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: