• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Coppell: “Nagyon nehéz dolgunk lesz”



    Steve Coppell jól tudja, hogy a Readingnek mindent ki kell adnia magából, ha le akarja győzni a Burnleyt és be akar jutni a rájátszás döntőjébe.

    Steve CoppellOwen Coyle csapta hazai pályán 1-0-ra verte a kék-fehéreket. A holnapi visszavágón a Reading saját pályáján próbálhatja meg ledolgozni a minimális hátrányt, így azt lehetne mondani, Coppelléknek jó esélyeik vannak.

    Az igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy a csapat január 27. óta nem győzött hazai pályán. Tööbek között ennek is köszönhető, hogy nem sikerült kiharcolniuk az automatikus feljutást.

    “Normális helyzetben azt mondhatnánk, hogy nem vagyunk olyan rossz helyzetben. Figyelembe véve azonban az idei formánkat, be kell látnunk, hogy egy pokolian nagy hegy tornyosul előttünk” – mondta Coppell.

    “Ennek ellenére nem bocsátkoznék előrejelzésekbe. Tudjuk, hogy mi a dolgunk és megpróbálunk az eddigieknél jobb játékot bemutatni kedden.”

    “Nem tudunk többet tenni annál, hogy kimegyünk a pályára és mindent beleadva győzelemre törünk. Holnap kiderül, hogy mire megyünk.”

    “A Burnley megmutatta az erejét az első meccsen, egy nagyon harcos csapat az övék, de meg kell próbálnunk nyerni hazai pályán.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    The Championship (másodosztály)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: