• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Adebayor trófeákat ígér



    Emmanuel Adebayor szeretné visszafizetni az Arsenal bizalmát ezért megígérte, hogy 2010-ben nagy sikerekig vezeti a klubot.

    Emmanuel AdebayorAz Ágyúsok tegnap tulajdonképpen 11 perc alatt elestek a BL-döntőbe jutás lehetőségétől a Manchester Uniteddel szemben. Mostantól már csak becsületből futballozhatnak a piros-fehérek, újabb trófeával idén sem bővítik már a gyűjteményüket.

    Adebayor is azok közé a játékosok közé tartozik, akik nem tudnak jól teljesíteni, amikor igazán fontos lenne. A togói jól tudja ezt és azt is, hogy csapatának mihamarabb változtatnia kell, de biztos benne, hogy fényes jövő vár Arsene Wenger tanítványaira.

    “Azt hiszem, ebben a szezonban sem sikerült előre lépnünk, legfeljebb hátra” – mondta Adebayor.

    “Szükségünk van néhány új játékosra, mivel Alex Hleb a Barcelonához igazolt és Flamini is elhagyott minket a Milan kedvéért.”

    “A szezonkezdet különösen nehéz volt, de később sikerült túllépnünk rajta és egy ideig nagyon jól játszottunk.”

    “A csapatunk még nagyon fiatal, de megtettük, ami tőlünk telt. Keményen kell harcolnunk és jövőre majd kiderül, hogy mit érhetünk el.”

    “Az Arsenalnak köszönhetem, hogy az vagyok, aki. A világ egyik legjobb csatárává váltam itt és ezért hálával tartozom a klubnak. És mivel hálálhatnám meg jobban a bizalmukat, mint azzal, ha segítek nekik trófeákat nyerni?”

    “Mielőtt ide jöttem, mindenki azt mondta, hogy itt végre lesz lehetőségem nyerni valamit. Egyelőre ez nem sikerült, de nincs okom rá, hogy távozzak.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: