• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Van der Sar: “Győzni kell!”



    Edwin van der Sar szerint a Manchester Unitednek az Aston Villa ellen feledtetnie kell az elmúlt két forduló kudarcait.

    Edwin van der SarA manchesteriek a legutóbbi két fordulóban elszenvedett vereségei megadták az esélyt a Chelsea és a Liverpool csapatainak, hogy feljebb zárkózzanak és ismét legyen esélyük megszorongatni a címvédőt.

    A liverpooliak immár csak egy pontra vannak az első helytől nyolc meccsel a bajnokság vége előtt, és szombaton át is vehetik a vezetést egy esetleges győzelemmel, mivel a Manchester United-Aston Villa összecsapást csak vasárnap rendezik.

    Mindez hihetetlennek tűnt néhány héttel ezelőtt, ugyanis a Vörös Ördögök hét ponttal vezették a pontvadászatot és Van der Sar is remekelt, új rekordot állított fel azzal, hogy több mint 1300 percen át nem kapott gólt.

    A holland hálóőr szerint az elmúlt hetek sikertelensége miatt a Villa elleni mérkőzés sorsdöntő lesz, muszáj megszerezni a győzelmet.

    “A birminghamiek elleni meccs nem lesz sétagalopp” – kezdte a veterán kapuvédő.

    “Az utolsó két mérkőzésünkön nem sikerült nyernünk, de továbbra is meg kell tartanunk a vezető pozíciónkat, ami azt jelenti, hogy a bajnokság hátralévő részében nem veszíthetünk.”

    “Mindent egybevetve négy hónap alatt két meccsen kaptunk csak ki, összességében ez nem olyan rossz mérleg, de mivel mindkét vereség a legutóbbi két mérkőzésen született, már közel sem olyan fényes.”

    “De tudjuk mi a dolgunk: nyernünk kell a Villa ellen!”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: