• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Kinnear erősen bírálta N’Zogbiát



    A Newcastle United menedzsere, Joe Kinnear szerint Charles N’Zogbia álomvilágban él. A játékos korábban többször köszörülte nyelvét a mesteren.

    Joe Kinnear és Charles N'ZogbiaA francia játékos néhány napja a Szarkáktól a Wigan Athletichez igazolt. Előtte még csúnyán összeveszett Kinnearrel, aki egy interjúban rosszul ejtette ki a vezetéknevét.

    N’Zogbia ezután élesen bírálta a mester módszereit és azt mondta, alig kommunikál a játékosaival.

    Kinnear most válaszolt a 22 éves játékos nyilatkozataira, aki szerinte álomvilágban él.

    “Ez nevetséges.” – kezdte a korábbi Wimbledon-mester.

    “Egyszerűen egy fantaáziavilágban él. Nem volt olyan nap, mikor ne állt volna elő valami mesével arról, hogy melyik csapat szeretné leigazolni.”

    “Egyszer bejött hozzám azzal, hogy az Arsenal szeretné megvenni, aztán felmerült még az Aston Villa, a Manchester United, a Real Madrid és a Lyon neve is.”

    “Mindig, amikor beszéltünk kijelentette, hogy nem szeretne többé a csapat tagja lenne. nem tudtam mást tenni, el kellett engednem a Wiganhez.”

    “Az állítólagos érdeklődőket is megkérdeztem és az derült ki, hogy egyiküket sem érdekli a játékos. Ekkor behívtam magamhoz és azt mondtam neki: ‘Te csak az időmet vesztegeted, miért találod ki folyton ezeket a történeteket?'”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: