• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Rovers megegyezett a Sunderlanddel Dioufról



    A Blackburn Rovers ajánlatot tett El-Hadji Dioufért, melyet a Sunderland el is fogadott, így elképzelhető, hogy a csatár újra együtt dolgozhat Sam Allardyce-szal.

    El-Hadji DioufA Rovers mestere, aki korábban három évig dolgozott együtt a szenegáli válogatott játékossal a Bolton Wanderersnél, a hírek szerint 2 millió fontban egyezett meg a Fekete Macskákkal.

    Diouf csütörtökön esett át az orvosi vizsgálatokon az Ewood Parkban, a hírek szerint ma fogja aláírni szerződését a blackburniekkel és már akár a Middlesbrough elleni bajnokin bemutatkozhat.

    Az afrikai csatár leigazolási tehát már szinte biztosra vehető, ezért Allardyce úgy döntött, Matt Derbyshire-t kölcsönadja az Olympiakosznak, hogy tapasztalatot gyűjtsön.

    “Jól haladunk El-Hadji Diouf leigazolását illetően, minden jel azt mutatja, hogy már ma megszerezhetjük.” – mondta Big Sam.

    “Több poszton is bevethető, játszhat csatárként , valamint jobb- és balszélsőként is. Remélem, hasonlóan jól teljesít majd, mint amikor a Boltonnál együtt dolgoztunk.”

    “26 évesen a karrierje legfontosabb pontján van. Reméljük, hogy sikerül leigazolnunk őt.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: