• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Redknapp majdnem a Newcatle-é lett



    A Tottenham Hotspur menedzsere, Harry Redknapp elmondta, a Newcastle United is megkereste őt és kis híján el is fogadta az ajánlatukat.

    Harry RedknappA Szarkák januárban megpróbálták magukhoz csábítani az akkor még a Portsmouth-nál dolgozó Redknappet, de a mester végül nemet mondott. Két hónappal később a Spurshöz szerződött.

    “Volt idő, hogy úgy éreztem, meghoztam a döntést és menni akarok.” – kezdte a Portsmouth díszpolgárává választott mester.

    “Utána elmentem vacsorázni a feleségemmel, idősebb Frank Lamparddal és az ő feleségével, Pattel. Amikor velük beszéltem, rájöttem, hogy jól érzem magam ott, ahol vagyok.”

    Amikor elutasította a Newcastle ajánlatát, többen arról kezdtek el beszélni, hogy Redknapp nem elég ambíciózus, a mester erről is beszélt.

    “Amikor megkaptam a Sours ajánlatát, arra gondoltam, hogy egyszer már elutasítottam egy ilyen lehetőséget és akkor mindenki arról beszélt, hogy nem merem elfogadni a kihívást, hogy egy nagy klubot irányítsak.”

    “Ez bántó volt a számomra, hiszen a rossz helyzetben lévő csapatoknál ugyanúgy nagy volt a kihívás. Úgy gondoltam, itt az utolsó lehetőség, hogy egy nagy csapatot irányítsak, ezért élnem kell vele.”

    Ki más lenne olyan bolond, hogy elhagyja a Portsmouth-t a Southampton kedvéért, aztán visszatér ugyanoda?.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Újabb cikk: