• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Rövid összefoglalók a mai meccsekről



    Ma nyolc találkozó került megrendezésre az angol Premier Ligában, lássuk, hogyan alakultak ezek!

    Legkorábban az Everton és a Fulham mérkőzése kezdődött, a Goodison Parkban a hazaiak arattak 1-0-ás győzelmet egy késői góllal.

    A liverpooliak próbáltak irányítani, de a vendégek két kapufáig is eljutottak. Úgy tűnt, a jó játék ellenére senki sem fog gólt szerezni, de egy beadás után Louis Saha csúsztatott bele a labdába, ami ezután a hálóban landolt.

    A Chelsea ismét fölényes győzelmet aratott, a Kékek ezúttal a Sunderlandet ütötték ki 5-0-ra. A meccsen Nicolas Anelka mesterhármast szerzett, Frank Lampard pedig megszerezte 100. bajnoki gólját.

    Alex szerzett vezetést a londoniaknak a találkozó 27. percében. Három perccel később Anelka is gólt szerzett, majd a félidő végén is betalált. A második félidő 6. percében Lampard is beköszönt, majd néhány pillanattal később Anelka tette fel a pontot az i-re.

    A West Bromwich Albion kis híján otthon tartotta mind a három pontot a Blackburn Rovers ellen, de végül 2-2-re végződött a meccs.

    Benni McCarthy a 13. percben büntetőből szerzett vezetést a Roversnek, majd körülbelül 20 perccel később kiállította a játékvezető. A második félidőben a WBA kamatoztatni tudta emberelőnyét és Roman Bednar valamint Ishmael Miller révén fordított a gárda.

    A birminghamiek mégsem tudták megszerezni a győzelmet, hiszen a 89. percben Keith Andrews egyenlített.

    Az Arsenal a Hull City után ismét egy újonctól kapott ki. Az Ágyúsokat ezúttal a Stoke City verte 2-1 arányban.

    A Fazekasok már a 11. percben gólt szereztek Ricardo Fuller révén, majd a 73. percben Olofinjana növelte előnyüket. A vendégek gondjai tovább gyarapodtak, amikor Robin van Persie piros lapot kapott. A londoniak erőfeszítésből végül egy szépítő gólra futotta, mely Gael Clichy nevéhez fűződik.

    A Manchester Unitedet kis híján meglepte a Hull City. A hazaiak4-1-es előnyben is voltak, de a találkozó 4-3-mal ért véget.

    A gólparádét hozó meccsen Cristiano Ronaldo már a 3. percben betalált, de a Tigrisek nem törődtek bele, hogy nem ők az esélyesek, egy szabadrúgás után Cousin révén egyenlítettek a 23. minutumban. Nem sokkal később ismét a Unitedhez került az előny, amikor is Michael Carrick talált be.

    Az első félidő végén Ronaldo megszerezte maga második, csapata harmadik gólját, majd az 57. percben Nemanja Vidic is betalált. Ezután kezdődtek a valódi izgalmak, egy rossz hazaadás után Mendy csapott le a labdára és átemelte azt Edwin van der Sar fölött.

    A 82. percben ismét Mendy volt a főszereplő, hiszen büntetőt harcolt ki övéi számára, melyet Geovanni értékesített.

    A Wigan Athletic egy szoros meccsen 2-1-re győzött a Portsmouth vendégeként. Az első gólra az első félidő végéig kellett várni, akkor a Latics sztárja, Amr Zaki értékesített egy büntetőt.

    Niko Kranjcar a 82. percben egyenlített, de Emile Heskey az utolsó pillanatokban megszerezte a Wigannek a győzelmet jelentő gólt.

    A Middlesbrough hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a West Ham Uniteddel. A vendégek gólját Mullins szerezte a 21. percben. A Boro Mido kései góljának köszönheti a pontmentést.

    A nap utolsó meccse a Tottenham HotspurLiverpool összecsapás volt. A vendégek listavezetőként várták a meccset, a Spurs pedig utolsóként, de ez semmit sem jelentett, hiszen az edzőváltás látszólag jót tett a csapatnak. Végül a hazaiak nyertek 2-1-re

    A Vörösök már a 3. percben gólt szereztek Dirk Kuyt révén, de a 70. percben Jamie Carragher öngólt vétett, így már 1-1 volt az állás. Az utolsó pillanatokban Roman Pavlyuchenko fordította a londoniak oldalára a meccset.




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Régebbi cikk:
    Újabb cikk: