• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Real lemondott Ronaldóról



    A Real Madrid elnöke, Ramon Calderon elmondta, csapata nem üldözi tovább a Manchester Unitedet azzal, hogy adják el Cristiano Ronaldót.

    A portugál sztár volt a madridiak első számú célpontja a nyári átigazolási időszakban, ami nem is csoda, hiszen az előző szezonban 42 gólt szerzett, amivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a United bajnoki címet és Bajnokok Ligáját nyert.

    Úgy tűnt, Ronaldo maga is szívesen játszana a Real mezében, de Sir Alex Fergusonnak végül sikerült maradásra bírnia a korábbi Sporting-játékost.

    Calderon elmondta, hogy többé nem fognak ebben az ügyben kopogtatni a manchesteriek ajtaján, csak akkor fognak ismét ezzel foglalkozni, ha az angol csapat kijelenti, szeretne megválni a 23 éves futballistától.

    “Elfelejtettük az ügyet, nem csak januárra, örökre.” – mondta az elnök.

    “Csak akkor fogunk tárgyalásokba kezdeni, ha a Manchester United maga jelenti ki, hogy szeretné eladni Cristiano Ronaldót.”

    “Ezt már tavaly is elmondtuk. A United úgy döntött, hogy nem válik meg a játékstól, mi pedig nem szeretnénk egy olyan csapat ellen dolgozni, mint az övék.”

    “A játékos is úgy döntött, hogy Manchesterben marad, mi ezt elfogadjuk. A Real Madrid nem szeretn folyton ezzel zaklatni egy olyan baráti csapatot, mint a United.”

    “Mind a kettő hatalmas csapat, ugyanazok a céljaink, szeretnénk jó barátságban maradi mindörökké. Nagyon tisztelem a Manchestert, jó kapcsolatban vagyok David Gill-lel és szeretném, ha ez így is maradna.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: