• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Anglia 5-1 Kazahsztán



    A kazahok mindent megtettek, hogy meglepják az angolokat – ebben Ashley Cole is segített nekik -, de végül nagy pofonba szaladtak bele a Wembley-ben.

    A FIFA ranglistáján 131. helyen álló Kazakhsztán az első félidőt kihúzta kapott gól nélkül, bár az angolok jobbak voltak labdabirtoklásban és Theo Walcott is többször okozott zavart a jobb oldalon. Voltak ugyan lövések, de 45 perc alatt egy kapura irányuló próbálkozás sem volt.

    A hazai szurkolók hangot is adtak nemtetszésüknek, Fabio Capello sem volt elégedett csapatával, ezért támadóbb taktikára váltott és feljebb tolta Wayne Rooney-t, Gareth Barry helyett pedig Shaun Wright-Phillipset hozta be.

    A második félidő elején a kazahoknak sikerült zavart okozniuk a Háromoroszlánosok tizenhatosán belül, de kihagyták a hatalmas helyzetet. A meccs első gólja az 52. percben született, amikor Rio Ferdinand fejelt a kapuba egy szöglet után. Nem ez volt az utolsó alkalom, hogy a vendégek nem tudtak mit kezdeni a hazai pontrúgásokkal.

    Körülbelül tíz perccel később úgy tűnt, az angolok eldöntötték a meccset, amikor egy beívelt szabadrúgás után a menteni igyekvő Aleksandr Kuchma a saját kapujába fejelt.

    Kazahsztán azonban szépíteni tudott Ashley Cole hatalmas hibája után. A Chelsea hátvédje a 68. minutumban a saját tizenhatosánál védőtársa helyett Zhambyl Kukeyev elé ívelte a labdát, aki kihasználta a hatalmas lehetőséget.

    Kilenc perc múlva Wayne Rooney biztosította a győzelmet, miután Wes Brown beadását a hálóba fejelte. A Manchester United támadója a 86. percben is eredményes volt, ezzel már 4-1-re vezetett Anglia.

    A végeredmény a csereként beállt Jermain Defoe góljával alakult ki, a rossz kezdés után tehát a szigetországiak kiütötték a kazahokat, így magabiztosan utazhatnak Minszkbe, ahol szerdán a féhroroszokkal csapnak össze.




    Témakör:
    Válogatott

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: