• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • O’Shea szerint van esély a címvédésre



    A Manchester Unitednél mindenki eltökélt a Bajnokok Ligája-címvédést illetően – nyilatkozta John O’Shea a SkySports-nak.

    Európa legrangosabb kupasorozatát legutoljára 1989-ben és ’90-ben nyerte meg egymás után ugyanaz a klubcsapat. Az AC Milan akkori diadala, és a kiírás 1992-es átnevezése óta viszont még senkinek sem sikerült a Bajnokok Ligája címvédés.

    Manchesterben viszont szeretnék megszakítani ezt a tendenciát, és a moszkvai döntőt követően a Vörös Ördögök idén is szeretnék megnyerni a BL-t.

    “Különleges érzés lenne első csapatként megvédeni a címet,” – nyilatkozta O’Shea. “Nagy kihívás ez számunkra, de a klubnál mindenki kész szembenézni a feladattal.”

    “Ha túljutunk a csoportunkon, akkor mindenki nagy esélyesként fog ránk figyelni. A játékoskeretünk alapján képesek vagyunk a címvédésre, de ehhez szerencsére is szükségünk lesz.”

    Johnt ezt követően az Aalborg elleni összecsapásról is faggatták a riporterek.

    “Intő jel számunkra az az eredmény amit az Aalborg elért a Celtic ellen. Láttuk, hogy milyen erőszakos a játékunk, így teljes elszántsággal készülünk a találkozóra.”

    “Sok tapasztalatunk van, és Európa bármely részén magabiztosan képesek vagyunk megtartani a labdát. A jó eredmény eléréséhez pedig mostis erre lesz szükségünk.”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Újabb cikk: