• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Villa megszerezte Daviest



    Az Aston Villa véglegesítette Curtis Davies szerződését, akit korábban a West Bromwich Albiontól vettek kölcsön. A vételár körülbelül 8 millió font volt.

    A védő az előző szezon egészét kölcsönben a Villánál töltötte, de megsérült az achillese, így nagyon kevés meccsen léphetett pályára.

    Ahogy arra számítana lehetett, Martin O’Neill úgy döntött, hogy hosszabb időre is csapatához láncolja Daviest. A játékos szerződése 2012-ben jár le.

    A fiatal bekk már nagyon várja szeptember 20-át, hiszen az előzetes becslések szerint akkor térhet majd vissza, éppen a WBA ellen.

    “Szerintem már mindenki tudja, hogy mikor szeretnék visszatérni, igen a West Brom ellen szeptemberben.” – mondta Davies, aki 2005-ben 3 millió fontért igazolt a Lutontól az Albionhoz.

    “Természetesen ez a mestertől is függ. Remélem a csapat repülőrajtot vesz majd a bajnokságban. Nem számítok arra, hogy a felépülésem után minden egyes meccsen kezdő leszek.”

    “Továbbra is fejlődnöm kell. Nem aggódhatok minden egyes meccs miatt, hiszen hosszú szezon áll előttünk. Remélhetőleg az európai porondon is hosszú szereplés vár ránk.”

    “Meg kell bizonyosodnom arról, hogy az egész szezonban bevethető leszek és nem csak azon az egy meccsen.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: