• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Pochettino: Lloris a BL-be juthat a Spurssel is!


    Mauricio Pochettino elmondta, hogy szerinte Lloris nem távozik a nyáron, mivel csapata el tudja majd érni az egyik BL helyet, mint célt.Lloris
    Llorist több csapattal is szóba hozták már, többek között a Manchester Uniteddal is, aki David de Gea helyére kereshet valakit.
    Pochettino szerint viszont Lloris, aki a nyáron 5 évre írt alá, maradni fog.
    “Hugo a Tottenhammel akar a BL-ben játszani.
    “Semmi se változott azóta. Boldog itt, és a csapattal be akar érni a BL helyre. Ez az álma.”
    Pochettino Harry Kaneről is elmondta véleményét, miután a játékos elmondta azt, hogy játszani akar az U21es EB-n.
    “Nem változott semmi, ez a szövetség és Harry dolga.
    “Most ő egy ország hőse. Amikor Harryről beszélsz, akkor mosolyogsz. Könnyű róla beszélni.
    “Ez nagyon jó dolog. Meg kell értsük, hogy ez az ő döntése.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Foci Eb, Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Wimmer a Tottenhammel tárgyal!


    A 22 éves kölni játékost nagyon sokan hozzák kapcsolatba a Tottenhammel, viszont elismerte azt, hogy még nem igazolták le.Kevin Wimmer
    A Spurs érdeklődik a 22 éves játékos iránt, akit valamivel több, mint 6 millió euróért igazolhatnak le.
    Wimmer elmondta azt, hogy tárgyal a csapattal, viszont még nem igazolták le.
    “Nem tudom, miért csörög többször a telefonom,”mondta az Expressnek.
    “Tárgyalások voltak, viszont még nem igazoltak le.”
    Wimmer középvédő, aki idén 25 meccset játszott a Bundesliga 11.helyén álló csapatban.
    A védő a kezdő tagja volt a Werder Bréma elleni 1-1-es meccsen is, miután a Dortmund elleni meccset kihagyta az Eintracht Frankfurt elleni kiállítása után.

    Forrás.www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 március, 22

    Cimke: , ,

    Könnyű a Leicester elleni felkészülés Pochettinoék számára!


    A Tottenham ki akarja javítani a United elleni hibákat a Leicester City ellen, mondta Mauricio Pochettino.Pochettino
    Az Old Traffordi 0-3 után nehezebb lesz elérni a 4.helyet a csapat számára.
    “Ezen a héten nem kellett túl sokat beszélni, ez egy könnyű hét volt,”mondta.
    “Mindenki egyetértett abban, hogy mi történt az Old Traffordon, így könnyű lesz javítani.
    “Mindenki csalódott volt a meccs után.Mindenki tudja azt, hogy javulni kell, és hogy erősödni kell, így elég könnyű hetem volt.
    “Meg kell mutatni azt, hogy nem sérültünk túlzottan meg, és a legjobbat kell majd nyújtsuk a 3 ponthoz.
    “Fontos, hogy kijavítsuk a problémákat, és meg kell mutassuk szombaton, a Leicester ellen, hogy a United elleni vereség csak egy kisiklás volt.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 március, 19

    Cimke: , ,

    Vertonghen pihentetné Kanet!


    Jan Vertonghen elmondta, hogy szerinte Harry Kanenek pihenésre van szüksége a szezon végén, és nem kellene részt vegyen az U21es EB-n.harry-kane-premier-league-football-english-soccer-club-arsenal-tottenham_3261504
    Kane nagyszerű formában van idén, és a QPR elleni duplájával már 26 gólnál tart.
    Verthonghen viszont a kiégéstől félti Kanet.
    “Nehéz számomra megítélni őt. Persze, hogy akarják őt a válogatottba, mivel nagyszerű csatár, de úgy gondolom, hogy pihenésre van szüksége.
    “Őt hívták, és tudom azt, hogy mindenki játszani akar, de óvatosnak kell lenni.
    “Nehéz erről dönteni, mivel az előző szezonban sérülten is játszottam, de van, hogy nem lehet. El kell gondolkodj azon, hogy mi jön majd.
    “Ez az ő döntése, és teljesen más, mint amiben én voltam 2007ben. Számít ez a fejlődésemben? Nehéz megmondani. Szeretek a válogatottban játszani, mivel nem játszottam ifi szinten is ott.
    “Az első tornám Hollandiában volt, a válogatottal, és nagyon élveztem. Az Ajax játékosa voltam, így briliáns élmény volt.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Sérülés, Válogatott

    Dátum: 2015 március, 9

    Cimke: , , ,

    A Villa Sherwooddal tárgyal!


    A Sky szerint az Aston Villa Tim Sherwooddal tárgyal.Sherwood
    Sherwood a favorit a Sky Bet szerint, hogy az Aston Villa új menedzsere legyen.
    A csapat most az egykori Tottenham menedzserrel tárgyal, aki a QPR-ral csak személyes okok miatt nem tudott megegyezni.
    A Villa Lambert utódát keresi, de már felmerült Jurgen Klinsmann neve is, aki az USA szövetségi kapitánya.
    Jelenleg az első csapat edzője, Scott Marshall és a kapusedző, Andy Marshall irányítják a csapatot, viszont a vezetőség egy tapasztalt menedzsert akar a padra.
    “Ez egy nagy csapat, és egy tapasztalt menedzserre van szükség.
    “Nem sok minden tud felkészíteni erre. Egy tapasztalt menedzserre van szükség, de nem én kell ezt eldöntsem.”
    Sherwood 6 hónapig volt a Tottenham menedzsere, ahol megnyerte 28 meccsének a felét, majd távozott a szezon végén.

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 február, 14

    Cimke: , ,

    Kane nagyszerűen érzi magát!


    Harry Kane nagyszerűen érzi magát, és mindig emlékezni fog az Arsenal ellen 2-1re megnyert meccsre, amelyen 2 gólt szerzett.harry-kane-premier-league-football-english-soccer-club-arsenal-tottenham_3261504
    A támadó kiegyenlített, majd a 86.percben megszerezte a győztes gólt, egy fejessel, így a Spurs nyerni tudott Özil korai vezető gólja ellenére.
    Kane, aki idén már 22 gólnál tart, ezt mondta a BT Sport1nek: “Ez egy olyan érzés, amit nem felejtek el egész karrierem során.
    “Ez volt az első észak londoni derbim, és nagyszerű volt, ahogyan nyertünk. Valószínű nem tudok majd aludni.”
    Kane idén nagyon nagyot fejlődött, viszont a 21 éves játékos nem szál el ettől.
    “Élvezem a focit. Mosollyal játszok az arcomon. Megteszem amit tudok, és a lehető legkeményebben dolgozom. Jól megy a csapatnak is, és ez is előrevisz minket.
    “Csak a pályán akartam lenni, és a többiekkel játszani. Nagyon jól játszottunk, és alig várjuk a következő meccset.”
    Kane csapattársa, Ryan Mason kiemelte a szurkolókat: ” Nem hiszem, hogy lehetne valahol máshol jobb atmoszféra, mint ami itt volt.”
    A Tottenham menedzsere, Mauricio Pochettino különlegesnek írta le ezt a győzelmet, majd Kanet dícsérte.
    “A tehetsége és a lehetőségei nagyon jók, de még sokat fejlődhet,”mondta a BT Sport 1nek.”

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 február, 8

    Cimke: , , ,

    Poyet egyensúlyt vár Defoe érkezésétől!


    Gus Poyet szerint a Sunderland jobban ki kell egyensúlyozza a játékát a Tottenham ellen, ha nyerni akarnak szombaton.defoe-sunderland
    A menedzser elmondta azt, hogy a támadó részleg nagyon fontos lesz majd a Tottenham elleni bajnokin.
    A Sunderland csak 1 meccset nyert a legutóbbi 11ből a White Hart Lanen, és az előző szezonban is 5-1-re kapott ki.
    Poyet a támadó opciókról is beszélt Defoe pénteki érkezésével, és elmondta azt, hogy az ex Spurs csatár benne lesz a keretben.
    “A Tottenham be tud találni, nagyon jók elől.
    “Otthon magabiztosak lettek az elmúlt időben.
    “Meg kell találjuk az egyensúlyt a védelem és a csapat felállása között, hogy minden másképp menjen.
    “Meg kell találni azt az alakzatot, amelyben 2 támadó is játszhat, mivel itt van Jermain, de a dolgok lassan változnak, lépésenként. Az első lépés az, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki belőle.
    “Játszanunk kell, és nem szabad az elmúlt szezonra gondolni, mivel akkor a foci az árnyékos oldalát mutatta.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 január, 16

    Cimke: , , , ,

    A Tottenham tagadja, hogy eladná Llorist!


    A 28 éves játékost a Real Madriddal hozták kapcsolatba, viszont a Spurs tagadja, hogy pénzzé tenné egyik legnagyobb sztárját.Lloris
    Vasárnapi jelentések szerint a Spurs 32 millió euróért adja el francia sztárját a Real Madridnak, annak ellenére, hogy júliusban további 5 évre írt alá a kapus.
    A csapat viszont ezt mondta a Goalnak:” Nincs értelme a Sun történetének-valótlant állítanak. Tehetséges játékosaink vannak, tehát várhatunk ilyen híreket.”
    A 28 éves játékost a L’Equipe kérdezte novemberben, hogy megbánta e a Londonban maradást, amire ő elmondta, hogy mennyire bízik Pochettinoban és stábjában.
    Lloris nagy formában véd idén, 26 meccséből 9en nem kapott gólt, és ő lett a kapitány is, mióta Kaboul már nem kezdő.
    Pochettino szintén kiemelte a kapus fontosságát a MU elleni 0-0 után.
    “Lloris a világ egyik legjobbja. Ez nem új számomra, tudjuk, hogy Hugo mit tud.”
    A Spurs a Burnley ellen játszik majd az FA Kupában, hétfő este.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 január, 5

    Cimke: , ,

    Lloris: Túlzottan kiszámíthatóak vagyunk!


    A Tottenham kapusa, Hugo Lloris elmondta, hogy szerinte túl kiszámíthatóan játszik a csapata.Lloris
    Mauricio Pochettino csapata rosszul kezdte a szezont otthon, 2 győzelemmel és 4 vereséggel, és a 10.helyen áll az Everton elleni, hazai meccs előtt.
    Pochettino egy új, rövid passzos játékot próbál a csapattal játszatni, de Lloris szerint az ellenfelek már kiismerték ezt, és túl könnyű ellenük játszani.
    “Mindenki tudja, hogy mit kell ellenünk játszani. Nem tartják sokat a labdát, inkább kontrákra építenek.
    “Rövid passzokkal játszunk, és ez többször is lehetőséget ad az ellenfélnek. Ezen javítani kell, és sokkal határozottabbak kell legyünk, hogy visszanyerjük a magabiztosságunkat.
    “Elvesztheted a meccset, de úgy kell játssz a kezdetektől a végéig, hogy ne sajnálkozz aztán. A legutóbbi hazai meccseiken sajnálkozva hagytuk el a pályát.
    “Ha továbbra is hibázunk, akkor az ellenfél büntet, és tudjuk, hogy a szurkolók nem bocsátják meg ezt. Tudjuk azt, hogy mit érdemelnek ők. Magunk mögé kell állítsuk a szurkolókat, mert ez egy nagy meccs lesz.”
    A krízist mutatja az is, hogy a csapatnál szóba se került a legjobb 4be kerülés.
    “Nem gondolunk a legjobb 4be kerülésre jelenleg. Először megoldásokat kell találjunk a csapatnál.
    “Először alázatosak kell legyünk, és el kell kezdjünk hinni magunkban. Ez a mi dolgunk. Ez mindenki számára frusztráló. Megoldást kell találjunk, és ez vonatkozik úgy a játékosokra, mint az edzőre is.
    “Sokat várnak el tőlünk, és mi is ambiciózusak vagyunk, de nincs időnk. A lehető leghamarabb kell eredményeket elérjünk.”

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 november, 30

    Cimke: , ,

    Vertonghen ügynöke szerint közel az új szerződés!


    A védő ügynöke szerint jó haladnak a tárgyalások, viszont elmondta azt, hogy a belga játékos a BL-ben akar majd játszani.Jan Vertonghen
    Vertonghen elismerte azt, hogy jól esett neki a Barcelona érdeklődése, viszont maradna Londonban.
    “Beszéltünk Daniel Levy elnökkel az új szerződésről, és jól haladnak a tárgyalások, reméljük, hogy hamarosan lezárjuk az ügyet,mondta a játékos ügynöke a Sky Sportsnak.
    “Boldog a Tottenhamnél, és itt akar játszani. A BL-ben játszana a Tottenhammel, és jó érzései vannak az új menedzserrel kapcsolatban.
    “Az előző évben több helyen változott a csapat, és több új játékos jött, ami nem volt jó, de idén van esély a BL helyre.”
    Nakhli elmondta, hogy Vertonghen jövője a klubnál attól függ, hogy meglesz e a BL hely vagy nem idén.
    “Nagyon fontos Jan számára az, hogy a legmagasabb szinten játsszon. Ha a Tottenham nem jut a BL-be, akkor nyáron el kell majd gondolkodnunk.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 szeptember, 9

    Cimke: , ,