• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Holtby: Sherwoodnak idő kell ahhoz, hogy változtasson a Tottenhamen!


    Az egykori Blackburn középpályás vezetésével eddig 1 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget szerzett a csapat, viszont Holtby szerint az új főnökének meglehetősen nehéz startja volt.Holtby
    A 44 éves edzőt először ideiglenesen nevezték csak ki Andre Villas-Boas távozása után, majd hétfőn 18 hónapos szerződést kötöttek vele.
    Sherwood maga is elismerte, hogy kockáztatott az ő kinevezésével a csapat, de elutasította azon pletykákat, miszerint csak addig marasztalják amíg nem találnak egy nagyobb nevű edzőt a helyére.
    A West Ham ellen 2-1re kapott ki a csapat a Ligakupában, ezután viszont legyőzték a Southamptont, valamint döntetlent játszottak a WBA ellen, így nem mondhatjuk el azt, hogy túl biztosan kezdett volna a csapat az egykori játékossal.
    Holtby szerint a keret már érti mit is akar Sherwood, és megdicsérte az edzőt, mivel az nyugalmat sugároz a csapatra.
    “Ő még új, és most próbálja a csapattal megvalósítani az elképzeléseit, és mi mögötte kell álljunk,”mondta a német válogatott.
    “100%-ban kell támogassuk őt. Jó érzéke van a focihoz, és nagyszerű a játékstílusa is.
    “Szereti a támadó focit. Időt kell még adni neki, mivel nem egyszerű változtatni egy csapaton, hogyha a Karácsonyi időszakban próbálod ezt.
    “Nincs túl sok időd edzésre. Minden tiszteletem az övé, mivel lenyugtatta a dolgokat. A dolgok, amiket ő próbál a csapathoz hozni, igazán működhetnek.”
    A Tottenham vasárnap fogadja a Stoke Cityt a White Hart Lanen, és ezen a meccsen próbálja megszakítani 4 meccses hazai nyeretlenségi sorozatát.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 december, 28

    Cimke: , ,

    Sherwood hosszabb távon akar a Tottenhamnél maradni!


    A Spurs ideiglenes vezetőedzője 10 éves szerződést akarna, ha akarják őt, és elmondta, hogy nem szívesen térne vissza az edzői stábba.Sherwood
    A 44 éves menedzsere először szerdán ült a padon, a Ligakupában, a West Ham elleni 2-1-es vereség alkalmával, miután hétfőn elbocsátották Andre Villas-Boast.
    A vereség ellenére Sherwood biztos abban, hogy megvan a tudása ahhoz, hogy javítson a Tottenham helyzetén.
    “Ha rajtam múlna, 10 éves szerződés kellene, de a mostani foci nem ilyen már.
    “Mindent tudok a csapatról, játszottam is itt, ez az én csapatom. Ismerem a csapat szurkolóit, és azt, hogy mit várnak el, de én kell meghozzam most a döntéseket, és tiszteletben kell tartsam azok döntését, akik kineveztek.”
    Sherwood, akit még Harry Redknapp hozott a csapathoz, elmondta, hogy semmi nem érdekelné jobban, mint a vezeteőedzői poszt.
    “Hosszú távon ez az első számú célom. Nem lenne jó számomra, ha visszamennék asszisztensnek, de ez az elnök döntése lesz.
    “Én vezetem a csapatot vasárnap, a Southampton ellen, de gyorsan jönnek most a meccsek, így nem tudom, mikor tudunk igazítani valamin.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 december, 21

    Cimke: , , ,

    Sherwood pozitív reakciót vár a csapattól!


    A Tottenham ideiglenes vezetője, Tim Sherwood reméli, hogy a csapat jól válaszol a változásra a West Ham elleni Ligakupa meccsen.Sherwood
    A csapat vasárnap 5-0-ra kapott ki a Pooltól, és ezután AVB-t elbocsátották, ami után Sherwoodot nevezték ki ideiglenes vezetőedzőnek.
    Az első meccse szerdán lesz, a Ligakupában, és a 44 éves edző elmondta, hogy elégedett azzal, amit az edzésen látott.
    A West Ham októberben 3-0-ra győzte le a White Hart Lanen a Tottenhamet, de Sherwood elmondta, hogy el akarják ezt most kerülni.
    “A fiúk jól teljesítenek. Amikor elveszted a vezetőedződet, az egy változás, de remélem, hogy erre jól válaszolnak majd, és jó eredményt érhetünk el a West Ham ellen.
    “Nagy meccs lesz ez, főleg azután, hogy tudjuk mi történt a csapatnál. Előre kell lépjünk, és a lehető leghamarabb újra játékban kell legyünk.
    “Türelmesek kell legyünk, mivel másképp letámadhatnak minket kontrából. Már a meccs elején jók kell legyünk, hogy elnyerjük a szurkolók biztatását,valamint hogy készen álljunk mindenre.
    “A védelemben meglehetősen kevesen vagyunk, így adva van a feladat, hogy jó teljesítményt nyújtsunk úgy csapat, mint egyéni szinten.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 december, 17

    Cimke: , , , ,