• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Steven Fletcher közel áll a visszatéréshez!


    A Sunderland játékos Achilles ín sérüléséből térhet vissza szombaton, az Arsenal ellen, ahogy ezt Gus Poyet elmondta.
    Steven FletcherA skót a Stoke City elleni meccsen játszott utoljára, amikor is csereként lépett pályára a végül 1-0-ra megnyert meccsen.
    A csatár szerdán már edzhet, és Poyet reméli, hogy már játszhat az Emiratesben.
    “Holnap kezd majd edzeni,”mondta az uruguyai a Sunderland Echonak.
    “Aztán minden azon múlik, hogyan érzi majd magát, hogy tud e majd játszani az Arsenal ellen, de a fontos az, hogy a döntőre visszatérjen. (Ligakupa döntő március 2.án a Manchester City ellen)
    “Volt egy adott programja, amiben azt tűzte ki, hogy játsszon az Arsenal ellen.
    “Nem ismerem az Achilles ín sérülést, de tudom, hogy az emberek mindig félnek attól, hogy valami rosszat érezzenek, így meglátjuk mi lesz.
    “A tökéletes az lenne, ha játszana az Arsenal ellen. Ezt akarnám, még akkor is, ha csak a padon ülne.
    “Jó lenne számára is, mivel a csapat tagjának érezné újra magát, és esetleg játszhatna is.
    “Ha nem, akkor remélem a döntőre felépül.”
    Fletcher idei 22 meccsén 3 gólt szerzett, ha minden sorozatot figyelembe veszünk.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2014 február, 18

    Cimke: , , ,

    A Sunderland kulcspárosa kiesett a szezon végéig!


    A Sunderland párosa, Steven Fletcher és Lee Cattermole kiestek a szezon végéig, ahogy azt a klub is elismerte.
    Cattermolenak térdműtéte volt, míg a skót válogatott Fletcher boka ínszalag sérülést szedett össze a válogatottban, és ez műtétet igényel.
    Ez áll a csapat weboldalán:”A Sunderland elismeri azt, hogy csatárának, Steven Fletchernek, és a kapitány Cattermolenak ki kell hagynia a szezon további részét sérülés miatt.
    “Cattermolet megműtötték a térdénél, és Fletcher bokaínszalag sérülést szedett össze a válogatottban.
    “Tudjuk, hogy Fletchert meg kell műteni, de a sérülés súlyosságáról csak a következő hetekben tudunk pontosabbat.
    “Mindkét játékos kihagyja a fekete macskák 2012-2013as szezonjának további részét.”
    A Sunderland 15., 4 pont előnnyel a kiesők előtt, de az utóbbi 7 meccsen nem sikerült győzzön.
    Martin O’Neill csapata a következő fordulóban otthon fog játszani a MU ellen, majd a Chelseahez látogat.

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 március, 27

    Cimke: , , ,