• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Preston nem adja olcsón St Ledgert


    A Preston North End figyelmeztette a Celticet, mindenképpen nagyobb ajánlattal kell előállniuk, ha szeretnék leigazolni Sean St Ledgert.

    A glasgow-i óriások egyes hírek szerint 1,25 millió fontos ajánlatot tettek az ír védőért, igaz a végső össze még félmillióval nőhet a különböző juttatásoknak és bónuszoknak köszönhetően.

    Ez az összeg azonban jóval elmarad a Preston által kért 3 milliótól.

    “A Celtic ajánlata a közelében sem jár az általunk kért összegnek. Esély sincs rá, hogy elfogadjuk azt, nem vagyunk őrültek” - mondta a PNE elnöke, Derek Shaw.

    “Sean állandó tagja hazája válogatottjának, az ilyen játékosokat pedig sehol nem adják olcsón. Van egy szintén másodosztályú csapat, mely 4 millió fontot kér egy olyan bekkért, akinek már csak hat hónapra szóló szerződése van.”

    “Persze megértjük, hogy Sean szeretne magasabb szintre lépni, ez a válogatott pályafutására is jó hatással lenne, ezért minden a Celticen múlik.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    The Championship (másodosztály), Átigazolások

    Dátum: 2010 január, 10

    Cimke:

    Blackwell: “Még csak félúton járunk”


    A Sheffield United menedzsere, Kevin Blackwell örül, hogy csapata bejutott a rájátszás döntőjébe, de jól tudja, hogy ez önmagában még semmit nem jelent.

    Kevin BlackwellA Pengések tegnap hazai pályán, Greg Halford fejesgóljával 1-0-ra legyőzték a Preston North Endet, így 2-1-es összesítéssel bejutottak a másodosztály rájátszásának fináléjába. Blackwell szerint egyelőre azonban semmi ok az ünneplésre.

    “Sosem láttam még olyan csapatot korábban, mely ennyire koncentrált volna a célja elérésére. Mind jól tudjuk, hogy még semmit sem nyertünk, ez jól látható volt a lefújás után is” - mondta a szakember.

    “Egyikük sem futott tiszteletkört a pálya körül és nem ugrált örömében a találkozó után.”

    “Egyszerűen csak megtapsolták egymást és a szurkolókat, mert korábban már megbeszéltük, hogy ez csak egy része a végső célunk elérésének. A neheze még csak most jön, a Wembleyben.”

    “Továbbra is oda kell figyelnünk, két hetünk van még a döntőig, addig meg kell próbálnunk mindenkit a lehető legjobb állapotba hozni.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2009 május, 12

    Cimke: ,

    Mellor: “A Sheffielden lesz nyomás”


    A Preston North End csatára, Neil Mellor szerint a Sheffield United lesz teljesítménykényszer alatt a másodosztályú rájátszás elődöntőjének visszavágóján.

    Neil MellorA két csapat pénteken 1-1-re végzett egymással a a Deepdale-ben a pénteki első meccsen, így sokak szerint a Sheffieldnek van több esélye a döntőbe jutásra, hiszen hazai pályán játszhatnak a visszavágón.

    Mellor tudja, hogy nem lesz könnyű jól teljesíteni a Bramall Lane-ne körülbelül 30 000 hazai szurkoló előtt, de bízik benne, hogy csapata ki tudja használni a Pengések gyenge pontjait.

    “Rajtuk lesz a nagyobb nyomás. Ők játszanak majd hazai pályán, mindenki úgy néz rájuk, mint az a csapat, amelyik harmadikként végzett a bajnokságban, így a legtöbben őket várják a döntőbe” - mondta az exliverpooli csatár.

    “Esélytelenebbnek számítunk, de ki fogjuk használni a lehetőségeinket. Ha a Sheffield United nem kellő akarással lép pályára, azt könyörtelenül kihasználjuk majd.”

    “Mindenképpen győzni megyünk Sheffieldbe, minden hibájukból meg kell próbálnunk előnyt kovácsolni.”

    Az elődöntő másik meccsén a Burnley hazai pályán 1-0-ra verte a Readinget.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2009 május, 11

    Cimke: ,

    A Birmingham is feljutott


    A Championship záró fordulójában kiderült, hogy a Wolverhampton Wanderers után a Birmingham City lesz a második automatikus feljutó.

    Alex McLeishA Kékek a Readinggel csaptak össze és Keith Fahey, valamint Kevin Phillips góljaival 2-0-s előnyre tettek szert. Marek Matejovsky később 2-1-re módosította az állást, de egyenlítenie már nem sikerült Steve Coppell csapatának, így a City végzett a második helyen a bajnok Wolves mögött.

    A Birmingham már az előző fordulóban bebiztosíthatta volna második helyét, de akkor 2-1-re kikaptak a Preston North Endtől.

    “Mindenkire nagyon büszke vagyok a klubnál. Múlt héten nem örültünk, hogy elszórakoztok a lehetőséget” – mondta a csapat mestere, Alex McLeish.

    “A legtöbb játékosunk elég fáradt volt, de azt kértem tőlük a meccs előtt, hogy az idei legjobb formájukat nyújtsák.”

    “Még nincs itt az ideje arról beszélni, hogy mi lesz a Premier League-ben, egyelőre szeretnénk kiélvezni a pillanatot.”

    A harmadik feljutó kiléte az osztályozók során derül majd ki. Az osztályozós helyeken a Sheffield United, a Reading, a Burnley és a Preston végzett.

    A Southampton és a Charlton kiesése már hetek óta biztos volt, most viszont az is kiderült, hogy jövőre a Norwich City is a harmadosztályban folytatja.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    League One (harmadosztály) és lejjebb, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    A Wolves feljutott, a Charlton kiesett


    A mai eredményekkel biztossá vált, hogy a Wolverhampton Wanderers feljutott a Premier League- míg a Charlton Athletic a harmadosztályban folytatja jövőre.

    A wolverhamptoniak ünneplik a feljutástA Farkasok hazai pályán 1-0-ra verték a Queens Park Rangerst, a meccs hőse, mint a szezon során sokszor, most is Sylvain Ebanks-Blake volt, aki Andy Keogh passza után megszerezte idei 25. gólját.

    Mick McCarthy csapatának szerencsére is szüksége volt a győzelemhez, hiszen a QPR dominált a második félidő nagy részében. A Wolves mostantól kezdhet felkészülni az élvonalbeli szereplésre.

    A Birmingham City maradt a második, még automatikus feljutást érő helyen, ráadásul négy pontra növelte előnyét a harmadik Sheffield Uniteddel szemben a Watford legyőzésével.

    A Cardiff City továbbra is a negyedik, de a Preston North Endtől elszenvedett 6-0-s vereséggel szinte semmi esélyük, hogy odaérjenek a második helyre és automatikusan feljussanak. A Preston ezzel szemben újra kezdhet bizakodni, hogy eléri a rájátszást érő pozíciók valamelyikét.

    A Swansea Citynek is maradt esélye az osztályozós helyekre a Bristol City 1-0-s legyőzésével. A Reading megőrizte ötödik helyét a kiesés ellen harcoló Barnsley elleni döntetlennel.

    Az utolsó helyen álló Charlton Athletic kiesése biztossá vált, miután kétgólos vezetést szórakoztak el hazai pályán a Blackpoollal szemben.




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    A QPR bejelentkezett Gorkss-ért


    A Queens Park Rangers ajánlatot tett a Blackpool védőjéért, Kaspars Gorkss-ért, aki iránt a Watford és a Preston North End is érdeklődik.

    Az észak-londoniak nem kívánták nyílvánosságra hozni az általuk feleajánlott pénzösszeget, de egyes források szerint megegyezik a bekk kivásárlási árával, ami 250 000 font.

    A Watford és a Preston is szívesen leigazolná a lettet, de a QPR kezdte meg a licitálást, ráadásul őket segíti egy milliárdos üzletember, Lakshmi Mittal is.

    A 26 éves védő 2007 januárjában igazolt a Blackpoolhoz a Ventspilstől és a 2007/08-as idényben 40 alkalommal léphetett pályára.

    A kék-fehérek igazgatója, Amit Bhatia biztos benne, hogy csapata több tehetséges játékost is igazol majd ezen a nyáron.

    “Jelenleg is tárgyalunk néhány érdekesnek tűnő játékossal.” – mondta Bhatia.

    “A QPR most képes arra, hogy néhány olyan játékost elcsábítson, akik korábban hallani sem akartak róla. Ez egy nagyszerű dolog.”

    Forrás: eatsleepsport.com




    Témakör:
    The Championship (másodosztály), Átigazolások

    Dátum: 2008 június, 12

    Cimke: , , ,