• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Fontos helyet foglal el a Leeds Benitez listáján!


    A Chelsea vezetőedzője, Rafa Benitez azt akarja, hogy a Chelsea komolyan vegye a Ligakupában a Leeds United elleni negyeddöntőt.


    A kékek 1-0ra vesztették el a Klub VB döntőjét a Corinthians ellen vasárnap, de vissza akarnak vágni szerdán, amikor is a Leedshez utaznak.
    Benitez kiemelte azt a vágyát, hogy a nyugat londoniakat a döntőbe vezesse:
    “ Nekünk minden trófea fontos, és most egy győzelemmel már az elődöntőben lennénk, tehát mindent meg fogunk tenni a győzelemért.”
    A madridi születésű szakember aláhúzta azt a tényt, hogy külföldi játékosai is tisztában vannak azzal, milyen nagy a rivalitás a Leeds és a Chelsea között.
    Hozzátette:”Beszélni fogok a játékosaimmal, és elmagyarázom nekik azt, hogy milyen fontos minden mérkőzés számunkra, valamint hogy ez milyen fontos esemény számunkra, valamint azt, hogy ez a meccs mennyire fontos a szurkolóink számára is.”
    “Úgy gondolom, hogy ez egy jó este lesz a játékosok, valamint az emberek számára, hogy jól teljesítsenek a pályán, és mindent jól hajtsanak végre.”
    “Nem gondolom azt, hogy a meccseinket úgy fognánk fel, mint valamilyen harcot, hanem úgy, mint egy futball mérkőzést. Megpróbálunk a legjobban játszani, és élvezni a játékot.”
    Végül, a Liverpool egykori edzője beszélt arról is, hogy nem nézi le a Leeds vezeteőedzőjét, majd hozzátette: “ Mindegyikünknek megvan a véleménye a másikról, de profi vagyok, és megpróbálom a munkámat végezni, és nem akarok semmibe sem belekeveredni.”
    “Profi vagyok, és nincs semmi bajom se vele. Úgy gondolom, elég sokan figyelnek minket, szóval profihoz méltóan is kell viselkedjünk.”

     

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Egyéb kupák

    Dátum: 2012 december, 19

    Cimke: , , ,

    A Leeds United menedzsere, Neil Warnock egy régi viszályt szít fel Rafa Benitez ellen!


    Legutóbb akkor hallott Warnock Benitezről, amikor ez jogi lépésekkel fenyegette meg, emailben. Azt szeretné most, hogy csapata erre válaszoljon egy Chelsea elleni kiütéssel, szerdán, a Ligakupában.

    Warnock 2007-ben kapta a mailt, amikor a Sheffield Unitedet irányította, miután megvádolta azzal Benitezt, hogy aláássta a Premier League egységét és tekintélyét, és jelentős szerepet játszott a Sheffield kiesésében.
    A Milan elleni BL döntő előtt a Liverpool vezetőedzője pihentette pár alapjátékosát a Fulham ellen, így a londoniak 1-0ra nyertek, és így 2 ponttal a Sheffield előtt végeztek.
    Benitezt felháborították a vádak, és míg a MU vezetőedzője csak felhívta Warnock figyelmét arra, hogy kérjen elnézést, mivel Sir Alex Fergusont is hasonlóval vádolta a West Ham elleni meccs miatt, addig a spanyol sokkal harciasabb választ adott.
    “ Utoljára akkor hallottam Rafaról, mikor megfenyegetett, hogy jogi útra tereli az ügyet, ha mégegyszer megemlítem,” mondta Warnock, aki egy barátságtalan Yorkshire-I üdvözléssel várja majd a kimerítő japán útról hazatérő BL címvédőt.
    “Elég víz ment a híd alá. Ez egy olyan dolog, ami elkeserítő az életben, de ezt el kell fogadni. Minden lépésedben érnek csalódások, de az érzéseim letisztultak az elmúlt pár évvel kapcsolatban, és ezeket semmi nem fogja megváltoztatni.”

    Forrás: www.telegraph.co.uk




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2012 december, 19

    Cimke: , , , ,