Michael Laudrup szerint a csapat kerete van olyan bő, hogy jól szerepeljenek majd az EL-ben is és otthon is.
A Swansea 5-0al nyerte meg a Ligakupát a Bradford ellen, így az EL-ben bizonyíthat, miután első nagyobb kupasikerét érte el.
Az EL újabb nyomást fog helyezni Laudrup csapatára, melynek kerete jelenleg 22 tagú.
De a dán nem hisz abban, hogy új igazolások kellenének, és erre a Barcelonat hozza fel példaként.
“Egy éve a Barcelona 19 játékossal játszott, és számos fiatal játékossal, és minden 3 napban meccseltek. Ezt meg lehet csinálni,” mondta a riportereknek.
“Tudom, hogy milyen veszélyes ilyenkor egy sérülés: nézzék csak meg mi történt velünk, mikor Neil Taylor eltörte a bokáját, 1 nappal azután, hogy a transzfer időszak lejárt.
“Ennek így speciális következményei vannak, de nem hiszek abban, hogy 27 vagy 28 játékosunk legyen. Nem lesz 27 játékosod ugyanazon a szinten, és lesz 5-6 aki soha nem játszana.
“Úgy gondolom, hogy ha alapul vesszük a meccseket ebben a szezonban, azt a 2 és fél hónapot, amikor 3 naponta játszottunk, még sérütekkel is versenyképes csapatunk volt.
“Úgy gondolom, hogy 2 játékos 1 posztra több, mint elég.Lehet így még számos fiatalod is, olyanok, akik tehetségesek, és van bennük lehetőség(a keret szélén).
“Ezzel a módszerrel mindenki fontosnak érzi magát, és a fiatal játékosok is úgy érzik, hogy nincsenek messze a rendszeres játéklehetőségtől.”
Forrás: www.soccerway.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2013 március, 5