• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • De Guzman a bajnokságban akar javítani!


    A Swansea középpályása, Jonathan de Guzman reméli, hogy a 2 hónapos európai szünet alatt javul a csapat bajnoki teljesítménye.de guzman
    A Swansea a legjobb 32 közé jutott az Európa Ligában csütörtökön, annak ellenére is, hogy 1-0-ra kikapott a St Gallen ellen, Svájcban.
    A walesiek, akik hétfőn tudják meg azt, hogy kivel játszanak, most már az angol bajnokságra fognak koncentrálni.
    A Swansea most a 10. helyen áll, de csak 5 győzelme van, és ezen akar javítani a holland középpályás.
    “Ez egy nagy esély számunkra, hogy javítsunk a Premier Leagueben,”mondta De Guzman.
    “Sok meccsünk lesz a következő 2 hónapban, és jó, hogy most csak a bajnokságra kell koncentráljuk, így megpróbálunk feljebb lépni a tabellán.
    “Nehéz lesz, de volt olyan időszak az elmúlt szezonban, amikor sikerült, és ezt meg tudjuk most ismételni.”
    De Guzman és csapata a Norwich Cityhez látogat el vasárnap, és reméli, hogy a csapat a tabella felső részében marad.
    Tudja azt De Guzman is, hogy nem lesz könnyű dolguk a Norwich ellen, amely a legutóbbi 5 meccséből 3-at nyert meg.
    “Nyitott meccs lesz ellenük, de oda kell menjünk, meg kell mutassuk azt, hogy mit is tudunk, és meg kell harcoljunk a győzelemért. Előre kell lépjünk,”tette hozzá.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Európa-liga, Premier Liga (élvonal)

    Michu: A Swansea ideális lépés!


    A Swansea City sztárja, Michu kiemelte azt, hogy csapata ideális ahhoz, hogy a játékosok innen nemzetközi szintre lépjenek.
    Jonathan de Guzmant nemrég a Holland válogatottba hívták be, míg Ashley Williams a Wales-i csapat kapitánya.
    Az egykori Rayo Vallecano játékos Michu szerint ez is példázza azt, milyen jó munkát végeznek a Lyberty Stadiumban.
    Ezt mondta a hivatalos weboldalnak:”Ha ennyi játékost hívnak be a válogatottba, akkor az csak jó a Swanseanak.
    “Úgy gondolom, hogy a klub nagyon büszke lehet emiatt, mivel nem hiszem, hogy túl sok válogatottja lett volna a csapatnak ezelőtt.
    “Ash és Michel Vorm már a válogatottban voltak, de idén De Guzmant is behívták a holland keretbe, és ez bók úgy a játékos, mint a csapat számára.
    A 26 éves játékos idén jól teljesít, mivel 19 gólt szerzett, de ő is elismerte azt, hogy nagyon nehéz volt az, hogy bekerüljön a spanyol keretbe.
    “Persze, hogy játszani akarok a hazámért, de ez nem egyszerű akkor, ha az országod a legjobb a világon.
    “Csak azt tehetem, hogy a legjobbamat hozzam a Swanseanél, és meglátjuk mi történik.”

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 március, 20

    Cimke: , , , ,