• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Szörnyen kezdtek Buzsákyék, szenvedett az Arsenal


    A Bolton Wanderers gálázott a Queens Park Rangers ellen, az Arsenal és a Liverpool erejéből pedig csak egy pontra futotta a Premier League első fordulójának első játéknapján.

    Buzsáky Ákos csapata, a QPR 1996 óta először játszott Premier League-mérkőzést, de nem sikerült valami jól a visszatérése. A kék-fehérek pályán 4-0-s pofonba szaladtak bele a Bolton Wanderers ellen.

    Buzsáky a cserepadon kezdte a mérkőzést, a 73. percben lépett pályára Adel Taarabt helyett. A hazaiak tíz emberrel fejezték be a találkozót, a játékvezető az utolsó pillanatokban kiállította Clint Hillt.

    A négy újonccal felálló Liverpool a Sunderland ellen kezdte meg a szezont. Kenny Dalglish csapata hiába játszott hazai pályán, csak egy 1-1-es döntetlenre futotta erejéből.

    A QPR mellett egy másik újonc, a Norwich City is pályára lépett ma, a sárga-zöldek a Wigan Athletichez látogattak. Ben Watson büntetőből szerzett góljával a Latics szerzett vezetést, de az első félidő végén Wesley Hoolahan egyenlített. Az eredmény már nem változott, maradt az 1-1.

    A Fulham és az Aston Villa összecsapásán a londoniaknak voltak nagyobb helyzeteik, de Shay Given megőrizte a birminghamiek kapuját a góltól, 0-0-ra végeztek a csapatok. A Villánál nagy reményekkel várt Charles N’Zogbia nem nyújtott maradandót, a Goal.com egyenesen a mérkőzés legnagyobb csalódásának nevezi a játékost.

    Jól kezdett az előző idényben a kiesést éppen csak elkerülő Wolverhampton Wanderers. A Farkasok 2-1-es győzelmet arattak a Blackburn Rovers otthonában. Mauro Formica góljával még a hazaiak szereztek vezetést, de Steven Fletcher gyorsan egyenlített, Stephen Ward pedig megszerezte a győzelmet jelentő gólt.

    A játéknap utolsó mérkőzése volt talán a legjobban várt találkozó: a Newcastle United fogadta az Arsenalt. A meccs színvonala messze elmaradt a várakozásoktól, egyik csapat sem jutott el komolyabb helyzetig, 0-0-s eredmény született. Gervinho számára nem sikerült jól a bemutatkozás, az Ágyúsok újonca megütötte Joey Baront a 76. percben, amiért piros lapot kapott.




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Tuncay visszatért Angliába


    A Bolton Wanderers a szezon végéig kölcsönvette a VfL Wolfsburg török sztárját, Tuncay Sanlit.

    A 29 éves játékos januárban igazolt a Farkasokhoz, miután másfél év alatt nem sikerült igazán beilleszkednie a Stoke Citynél.

    Valamivel több mint fél év után azonban úgy döntött, visszatér a Premier League-be. A Boltonhoz került, egyelőre csak kölcsönben.

    “Jót beszélgettem a menedzserre, Owen Coyle-lal, aki elmondta, mik a tervei, meddig szeretne eljutni a csapattal, és úgy éreztem, ennek én is szeretnék a részese lenni” – mondta a korábbi Middlesbrough-játékos.

    A török holnap, a Queens Park Rangers ellen még biztosan nem léphet pályára, meg kell várnia, míg megérkezik a munkavállalási engedélye.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 augusztus, 12

    Cimke:

    Reo-Coker a Boltonban folytatja


    Az Aston Villától a szezon végén elküldött Nigel Reo-Coker kétéves szerződést kapott a Bolton Wandererstől.

    A korábbi angol U21-es válogatott játékos lett a fehér mezesek második nyári szerzeménye a Swansea Citytől szintén ingyen érkező Darren Pratley után.

    “Beszéltem a mesterrel, aki felvázolta a csapat terveit. Úgy éreztem, én is szeretnék ennek a csapatnak a tagja lenni, már nagyon várom, hogy találkozzam a társakkal, és elkezdjük a közös munkát” – mondta a 27 éves középpályás.

    A Wanderers menedzsere, Owen Coyle is elmondta véleményét az átigazolásról: “Örülünk Nigel megszerzésének. Remek játékos, többször bizonyította már, hogy megállja a helyét a Premier League-ben, nagy öröm, hogy most már ő is a klub része.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 27

    Cimke:

    A Liverpool csatárára fáj a Bolton foga


    Miután Daniel Sturridge-ről és Jeffrénről is lecsúszott, a Bolton Wanderers a Liverpool játékosára, David N’Gogra vetett szemet.

    A Wanderers mestere, Owen Coyle mindenképpen szeretne egy jó képességű csatárt igazolni a következő szezon kezdetéig.

    Első számú célpontja a Chelsea tehetsége, Daniel Sturridge volt, aki az előző idényben már szerepelt kölcsönben a fehér mezeseknél. Rá azonban a jelek szerint számít a Kékek új menedzsere, Andrés Villas-Boas, így a Bolton kénytelen volt lemondani róla.

    A Barcelona fiatalja, Jeffrén is szóba került a Reebok Stadiumban, az angol klub a hírek szerint meg is egyezett a katalánokkal, az üzlet mégis kútba esett.

    A boltoniak így a ‘Pool franciája, N’Gog felé fordították figyelmüket, akit a hírek szerint 3,4 millió euróért igazolhatnának le.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 26

    Cimke: ,

    A MU tehetségét akarja a Bolton


    A Bolton Wanderers a hírek szerint a teljes következő szezonra kölcsönvenné a Manchester United csatárát, Danny Welbecket.

    A ghánai származású angol játékos már az előző idényt sem töltötte az Old Traffordon, a Sunderlandnél vendégeskedett, ahol hat gólt szerzett.

    Welbeck a bajnoki és az FA Kupa-debütálásán is gólt szerzett a United színeiben, 2009-ben pedig kezdőként lépett pályára a Tottenham elleni győztes Ligakupa-döntőn. Másfél éve viszont egyáltalán nem játszott a Vörös Ördögök első csapatában.

    A rangsorban jelenleg Wayne Rooney, Javier Henrández, Dimitar Berbatov és Michael Owen is előtte van, így könnyen lehet, hogy ismét csak egy másik csapatnál kaphat majd állandó játéklehetőséget.

    A Bolton állítólag szívesen látná, a csapat menedzsere, Owen Coyle tavaly is kölcsönvett egy ifjú csatárt, akkor Daniel Sturridge érkezett a Reebok Stadiumba a Chelsea-től.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 14

    Cimke: ,

    A két Wanderers vinné Tomkinst


    A Bolton Wanderers és a Wolverhampton Wanderers is élénk érdeklődést mutat a West Ham United védője, James Tomkins iránt.

    A 22 éves bekk is tagja volt annak az angol U21-es válogatottnak, mely részt vett a Dániában zajló U21-es Európa-bajnokságon, de nagy meglepetésre még a csoportjából sem jutott tovább.

    Tomkinst még két évig szerződés köti a Kalapácsosokhoz, és már megkezdte az egyeztetéseket a csapattal egy esetleges hosszabbításról. Ennek ellenére két élvonalbeli csapat is jelezte érdeklődését.

    Az egyik a Bolton Wanderers, ahonnan a nyáron távozhat Gary Cahill, így a fehér mezeseknek valóban szükségük lehet egy jó védőre.

    A másik a Wolverhampton Wanderers, nekik is szükségük lenne erősítésekre, hiszen az előző szezonban csak a 17. helyen végeztek, éppen csak elkerülve a kiesést.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 július, 10

    Cimke: , ,

    A Bolton megint kölcsönvenné Sturridge-et


    A Bolton Wanderers menedzsere, Owen Coyle reméli, a következő szezonra is kölcsönveheti a Chelsea fiatal csatárát, Daniel Sturridge-et.

    A tehetséges játékos az előző idény második felét a Reebok Stadiumban töltötte, és remekül szerepelt, 12 mérkőzésen nyolc gólt szerzett, így nem meglepő, hogy a fehér mezesek szívesen látnák ismét.

    Coyle már tájékoztatta a Kékek mesterét, André Villas-Boast a szándékairól, de nem szeretné siettetni a portugál döntését. A két edző jól ismeri egymást, mivel együtt vettek részt az UEFA Pro-licenc képzésén.

    “Beszéltünk már a dologról, de tudom, hogy milyen egy új csapathoz érkezni edzőként. Mondtam neki, hogy előbb mérje fel a csapatát, és ha döntött, megbeszéljük a továbbiakat, nem szeretném siettetni” – mondta a korábbi Burnley-menedzser.

    “Ismerem Andrét, együtt szereztük meg a Pro-licencünket. Jópofa srác, a többi edzővel nagyon szerettük, én személy szerint nagyon jól kijöttem vele.”

    “Jó lenne Danielt ismét a csapatban tudni, remek játékos és nagyszerűen játszott az előző idényben. Egyelőre nem tehetünk mást, várnunk kell.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 7

    Cimke: ,

    Al-Habszit leigazolta a Wigan


    A Wigan Athletic hosszas huzavona után végre megszerezte a Bolton Wanderers kapusát, Ali al-Habszit.

    Az ománi válogatott portás az előző szezont a kék-fehéreknél töltötte kölcsönben, akik már a szezon során jelezték, hogy szeretnék véglegesíteni a szerződését.

    Al-Habszi hajlott is a maradásra, de a két klub mindeddig nem tudott megegyezni a vételáráról. A Wigan vezetői mostanra belátták, hogy csak úgy járhatnak sikerrel, ha hajlandóak kifizetni a Wanderers által kért 4 millió fontot, így az üzlet végre létrejöhetett.

    A 29 éves kapus 2006 és 2011 között mindössze 10 bajnokin védhette a Bolton kapuját, a Laticsnél mindössze egy idény alatt háromszor ennyi játéklehetőség jutott neki, 33 Premier League-mérkőzésen kapott lehetőséget Roberto Martínezéknél.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 4

    Cimke: ,

    Egyelőre nincs ajánlat Cahillért


    Bár több csapat is jelezte érdeklődését a Bolton Wanderers védője, Gary Cahill iránt, ezidáig egyikük sem tett ajánlatot érte.

    A 25 éves bekket leggyakrabban az Arsenallal hozzák szóba. A londoniaknak valóban szükségük lenne legalább egy új védőre, főleg most, hogy Gael Clichy már fél lábbal a Manchester Cityben van.

    A Bolton menedzsere, Owen Coyle azonban elmondta, eddig sem az Ágyúsok, sem a többi állítólagos érdeklődő nem tett hivatalos ajánlatot a játékosért.

    “Én végig nagyon nyitott voltam, többször elmondtam, hogy hajlandó lennék elengedni Garyt egy nagyobb klubhoz, de eddig egyelten ajánlat sem érkezett iránta. Amíg ez így van, addig Gary a Bolton játékosa marad” – mondta Coyle.

    “Szinte minden nap más pletyka jelenik meg vele kapcsolatban, nem lennék meglepve, ha már elege lenne ebből az egészből.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 4

    Cimke: ,

    Keane a Boltonhoz kerülhet


    A Bolton Wanderers hamarosan ajánlatot tehet a Tottenham Hotspur mellőzött csatáráért, Robbie Keane-ért.

    A fehér mezesek új csatárokat keresnek, miután Daniel Sturridge visszatért a Chelsea-hez kölcsönszerződése lejárta után, Johan Elmander pedig a Galatasarayhoz igazolt.

    Keane Harry Redknapp irányítása alatt alaposan lecsúszott a ranglétrán, az előző szezon második felét kölcsönben töltötte a West Hamnél, de ő sem tudta megakadályozni, hogy a londoniak kiessenek a Premier League-ből.

    Mivel már csak egy év van hátra a szerződéséből, áron alul meg lehet szerezni, és a Bolton a hírek szerint éppen erre készül.

    Az is elképzelhető azonban, hogy éppen a Spurs ajánlja fel az ír csatárt a Wanderersnek egy Gary Cahillért tett ajánlat részeként.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 július, 2

    Cimke: ,