• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Az Arsenalnak középpályást kell igazolnia


    Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenalnak középpályást kell igazolnia – véli Jamie Carragher, a Liverpool legendás játékosa. A jelenleg szakértőként dolgozó Carragher ezt annak ellenére is így gondolja, hogy a londoniak kétgólos győzelmet arattak a hétvégén a Manchester City vendégeként.

    pl

    Remek győzelmet aratott a hétvégi bajnoki fordulóban az Arsenal, hiszen 2-0-ra győzni tudott a listavezető Chelsea-t üldöző Manchester City vendégeként. Arsene Wenger legénysége az első félidő derekán szerezte meg a vezetést, ekkor Santi Cazorla büntetőből volt eredményes – az más kérdés, hogy a tizenegyest érő szabálytalanságnál a vétkes Vincent Kompany éppen csak hozzáért ellenfeléhez a tizenhatoson belül.

     

    A fordulás után a City – amely az első félidőben egyetlen veszélyes támadást sem tudott vezetni – eggyel magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, de ebben a játékrészben is a londoniak szereztek gólt: Cazorla passzából Olivier Giroud volt eredményes. Az állás a továbbiakban már nem változott, így az „ágyúsok” elhozták a három pontot az Etihadból, de hátrányuk még így is nyolc pont a tabellán a 2. manchesteriekkel szemben.

     

    arsenalA találkozó egyik legjobbja Francis Coquelin volt, aki idén hetedik élvonalbeli mérkőzésén lépett pályára. A 23 éves francia középpályás annyira jó teljesítményt nyújtott az elmúlt meccseken, hogy az Arsenal vezetősége egy új szerződést szeretne kínálni neki, hiszen jelenlegi kontraktusa a szezon végén lejár kenyéradójánál. Coquelin azért kapott szerepet Wengertől az elmúlt hetekben, mert a keretből több középpályás is sérült: Jack Wilshere és Mikel Arteta mellett Abou Diaby sincs bevethető állapotban.

     

    city - arsenal

    Bár Coquelin formája nem rossz, Carragher úgy véli, hogy a londoniaknak mindenképpen igazolniuk kell egy védekező, labdaszerző középpályást, ha ott akarnak lenni jövőre a Bajnokok Ligájában.

    „Továbbra is úgy érzem, hogy egy védekező középpályást kell szerződtetniük még most januárban” – véli a liverpooli klublegenda, aki egyébként 2013 óta Anglia elsőszámú sportcsatornájánál dolgozik szakértőként. „Arteta Wenger első számú választása erre a posztra, de a spanyol sérült, ráadásul én egy sokkal kreatívabb futballistának tartom ennél, és korábban az Evertonban is inkább a támadások segítésében jeleskedett.”

    Carragher szerint Coquelin jó alternatíva, de nem hiszi, hogy a fiatal francia hosszabb távon megoldást jelentene az Arsenal és Wenger számára.

    „Coquelin remekül játszott a Manchester City ellen, de hogy hosszabb távon is megoldást jelentene az Arsenal problémáira, azt nem hiszem” – folytatta a korábbi belső védő. „A klubnak igazolnia kell valakit erre a posztra. Nem hiszem, hogy Coquelin eleget tud tenni ahhoz, hogy ne gondoljuk ezt.”

    man city

    Az rövidesen kiderül, hogy Wenger igazol-e valakit erre a posztra, de jelen állás szerint úgy fest, hogy nem fog változni a keret a téli átigazolási időszakban. A City elleni győzelem egyébként az egész csapatnak nagy lökést adott, hiszen Aaron Ramsey úgy véli, még a bajnoki cím sem úszott el – az más kérdés, hogy a listavezető Chelsea előnye már most 13 pont, és José Mourinho legénysége a 2014/15-ös szezonban még nem került hullámvölgybe.

    A futball azonban kiszámíthatatlan, bármi megtörténhet még májusig. Az élet egészen furcsa lapokat is oszthat, éppen ezért a Premier League trófeájáért folyó harc nagyban hasonlít a pókerre, ahol szintén lehet statisztikázni, de nem lehet pontosan tudni, mi is lesz a következő lap. Erről pedig két egykori focista, Teddy Sheringham és Tomas Brolin is tudna mesélni, hiszen mind a ketten a póker játékok megszállottjai már évek óta, ráadásul nem is eredménytelenül.

    Sheringham

    Az „ágyúsok” legközelebb vasárnap lépnek pályára, méghozzá az FA-kupában, ahol a Brighton & Hove Albion lesz az ellenfelük idegenben. Bajnokit február 1-jén játszik az együttes, az Aston Villát fogadja majd.




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 január, 22

    Cimke: , , ,